Maradékok

Elfogult, mégis vitathatatlanul becsületes könyv Bárdi László pécsi történészprofesszor új munkája, amely a honi tudománytörténet legsíkosabb területét, a magyar eredetkérdést kutató lángelmékről rajzol portrét. Tudatosan (és öntudatosan) elfogult, olyannyira, hogy a kötet leggyakrabban, már-már unalomig ismételgetett mondata a válogatás szubjektivitása miatti mentegetőzés – és minden betűjét áthatja a tudomány manapság oly ritka humanizmusa. „TISZTELETET a kutatómunka – jelen esetben a Kelet-kutatás – minden művelőjének, legyen akár hivatásos, akár önzetlen amatőr kutató! JOGOT az eltérő nézőpontok – néha egymásnak is ellentmondó vagy később meghaladott nézeteket vallók – képviselőinek! LEVEGŐT mindazoknak, akikbe egykoron sokszor próbálták a szót belefojtani a kért és kéretlen kritikusok!” – hangsúlyozza Bárdi professzor könyve végén.
Tisztelet, jog, levegő: lényegre törőbben nem is foglalható össze, hogy minek a hiányával kellett küszködnie Vámbéry Árminnak, Kőrösi Csoma Sándornak, Stein Aurélnak, Germanus Gyulának és jószerivel a legtöbb magyar terepmunkásnak, akik habozás nélkül kockára tették az életüket, hogy eljuthassanak olyan helyekre, a magyar eredetkérdést firtatva elszántan, ahol a biztos halál várt rájuk. És akiket e felfedezéseikért a nyugati világ a vállán hordozott, miközben idehaza többnyire a megvetés és a lélekölő akadékoskodás volt az osztályrészük. Bárdi hőseinek esszéisztikus arcképével a „Kelet népe vagyunk” tézist igyekszik igazolni: olyan figurákat válogatott könyvébe, akik megmutatják a hazai orientalisztika sajátosan magyar hangoltságát. Sem zsidó, sem német, sem székely származású tudós nem mehetett úgy keletre Magyarországról, hogy szíve mélyén ne őshazánkat, ne az esetlegesen Belső-Ázsiában maradt-ragadt rokonságunkat, a „maradékot” szerette volna felfedezni. Julianus és Ottó barát óta ezt mindegyikük szent missziójának tekintette.
S bár a tisztelet, a jog és a levegő hiánya meg az évszázados tudománypolitikai háborúskodás miatt kutatóink nagy hendikeppel indultak, szenvedélyük, küldetéstudatuk, leleményességük és tudásszomjuk elsöpörte az akadályokat. Olyan időkben kerekedtek útra, amikor angol tudósok (egyben a gyarmatosítás hírszerzői) is csak kecskenyájakat terelgetve juthattak be például a szigorúan őrzött Tibetbe; amikor Vámbéry kizárólag Korán-tudásának és rendkívüli álcázóképességének meg lélekjelenlétének köszönhette, hogy nem négyelték föl mint kémet valamelyik közép-ázsiai kánság központjában; és amikor Kőrösi Csoma, az aszketikus székely tibeti kutakodásainak, szótárkészítésének tizennégy éve alatt csupán annyi pénzt vett föl az angoloktól, amennyibe a könyv egyetlen kiadása került.
Bárdi László tudományosan ismeretterjesztő, helyenként kissé bőbeszédű, de érzékeny és együtt érző arcképeket fest hőseiről – a portrékat szemelvények követik, amelyeket az utazók klasszikus veretű, ma már kiveszőfélben lévő stílussal, irodalmi ékesszólással papírra rótt leírásaiból válogatott a történész. S noha lehetett volna bővebben, több szereplővel, a felfedezések mai értékelésével kiegészítve folytatni ezt a tudományos ismeretterjesztést, tudománybölcseleti becsületessége és az amatőr kutatók megérzéseinek tisztelete miatt Bárdi László könyve bátran ajánlható mindazoknak, akik még hisznek a hősökben és a hőskorszakokban.
(Bárdi László: Kelet népe vagyunk. Helikon Kiadó, Budapest, 2007. Ára: 3490 forint)