Ahogy azt a pösti elképzöli

Már-már az az érzésük lehetett a meghívottaknak, hogy Koltai Róbert filmje olcsóbb volt, mint a kampánya, akkora bulvárcsinnadratta volt a Corvin mozibeli vörös szőnyeges díszvetítés előtt és után kedden. Persze a Megy a gőzös hangsúlyozottan produceri film – méghozzá P. Koltai Gáboré, aki történetesen Koltai Róbert fia –, a legfőbb szempont tehát az eladhatóság. S mint ilyen, a Megy a gőzös eladható áru, már az alfa-pillanatban kasszasikernek számít, jól pozicionált, ügyesen kommunikált filmipari termék. Amúgy pedig – mint alkotás – olcsó, suta, maníros, halovány. A Megy a gőzös eltökélten az Indul a bakterház utódjának készült, Mihályfy Sándor ’79-es evergreenjének újrafőzése maréknyi Kusturica-fűszerrel. Az állomás, a bakter, a béreslegény adott, csak most körülöttük rezesbanda tombol, tetején habnak LL Junior is „berappel” a végén. A műfajra jellemzően nem a képi világ, hanem a játék és a történet hangsúlyos. És itt máris csetleni-botlani kezd a film: a színészválasztás dögunalmas, tucatnyian játsszák ugyanazt, amit két évtizede szünet nélkül (Koltai Róbert – a bárgyú, kicsinyességében is szerethető magabolondja, Pogány Judit – a felvágott nyelvű, cserfes feleség, Gesztesi Károly – az életet habzsoló pókhas, s a közülük kitűnő Gáspár Sándor – a szeszszagúan tántorgó, együgyű kispolgár). A főszereplő-választás pedig egészen érthetetlen: Szabó Kimmel Tamás és Egres Katinka tehetséges pályakezdő színészek, csak éppen olyan meszsze vannak a cigányidilltől, mint a filmbeli Ivaros állomása a Keletitől. Még az egyébként „elronthatatlan” Badár Sándor is olyan mondatokat kap a szájába, amelyeket kóbor cigányok nemigen szoktak. A harmincas években pláne.
Így aztán végleg elhasal Koltai vérbő, népi komédiája. Az ugyanis a baj, hogy éppen csak a vérbő humor, a népi eredetiség hiányzik belőle. A Grecsó Krisztián által írt, harmincas évekbeli áthallásos történet mozgatórugója a Barczikai Ősanya ereklyéje, amelyet díszvonaton hurcolásznak körbe az országban, csak hát ez a díszvonat egy szándékosan félrekapcsolt szemafor miatt az ivarosi állomásfőnök disznóóljában köt ki, és megkezdődik az őrület. Megkezdődne. Ha az Indul a bakterház frenetikus humora helyett nem a Szeszélyes évszakok-féle bohózatok sükebókasága vágna pofon, a Megy a gőzös hochmagyarban értekező kun parasztjai, operettcigányai annyira hitelesek, mint a harmincas évekbeli Kabos-filmekben a bajszos vidéki hős. Ugyanilyen mélyrepülésben hasít hosszú ideje Gálvölgyi, hasonlóan adta el a lelkét Szőke kapitány a Hasutasokban: az alulról táplálkozó pőre humort mindannyiuk esetében agyoncsapta a piac szabta manír.
A Megy a gőzösben legfeljebb a kosár tojás az autentikus, no meg a csongrádi vágányok között a gaz. Megint kaptunk a nyakunkba egy komédiát a paraszt-Magyarországról, ahogy azt a pösti elképzöli, s az most igencsak csekély vigasz, hogy a Koltai-féle báj azért csak-csak áthatja a filmet, s hogy trágárságnak a dialógokban végre nincs helye.
A végén mégiscsak sikerül felnevetni: a Vége főcím alatt futó bakik eredetiek, élek a gyanúperrel, hogy a stáb tagjai a forgatás alatt többet hahotáztak, mint a célközönség, amely most a kaszszáknál sorba állva szépen, kötelességtudóan sikeressé teszi a komédiát.
(Megy a gőzös – színes magyar vígjáték, 90 perc. Rendezte Koltai Róbert. Forgalmazza a Budapest Film.)