A 25. születésnapját ünneplő Szoboszlai Dominikot a Liverpool FC ébresztette bejegyzéssel, Varga Barnabás a Népligetben kapott „szeretetcsomagot” a Ferencvárostól. A 31-et betöltő kiváló csatár klubja edzésén került váratlan helyzetbe a népligeti edzőpályán, de a jó helyzetfelismerő képessége ezúttal sem hagyta cserben.

Vicces, kreatív módon gratuláltak a 31-hez Varga Barnabásnak a Fradi-játékosok, akik díszsorfalat állva egyenként megbúbolták a köztük végigfutó csatárt.
A játékos először kicsit hezitált, majd mint a klub alábbi felvételén látható, elszánta magát, átnyargalt az embererdőn, majd mosolyogva nyugtázta, hogy ezen is túljutott.
Élménynek és csapatépítőnek is megfelelt a rövid program, még az Újpest ellen kiállított, a labdaszedő gyereket fellökő, eltiltást kapott Gróf Dávid is élvezte. A visszatérés előtt álló első számú kapus, egyben csapatkapitány, Dibusz Dénes igencsak kíméletesen bánt a zöld-fehérek egyik legnagyobb értékével, akire vasárnap (17.30, Groupama Aréna, tv.: M4Sport) nagy szüksége lesz a címvédőnek.
Varga Barnabás nagyüzemi termése
A sereghajtó Zalaegerszeg ellen kötelező győznie a 11. forduló előtt csak a negyedik helyen álló Ferencvárosnak. Robbie Keane együttese ugyanakkor még csütörtök este Salzburgban lépett pályára, s győzött 3-2-re az Európa-ligában. Varga ezúttal is büntetőt hibázott, de gólt is szerzett. Elképzelhető, hogy forgatja a csapatát az ír tréner, ám vélhetően (fő)szerephez jut majd Varga Barnabás.
Az immár 31 éves csatár 18 mérkőzésen 15 találatnál tart a 2025/2026-os szezonban. A kétszeres magyar gólkirály a harmadik szezonját tölti a Fradiban, 102 fellépésen 65 gól és 19 gólpassz a mérlege.

Lólépésben előre!
Kulcsszerepe megkérdőjelezhetetlen a rekordbajnoknál, ahogy a magyar válogatottban is két évvel ezelőtti debütálása óta. A Szentpéterfáról indult későn érő Varga Barnabás éveken át szerepelt alacsonyabb osztályú osztrák bajnokságokban, a másodosztályú Gyirmótnál kapott először bizalmat itthon, az NB I-ben 26 évesen debütált. Azóta töretlenül termeli a gólokat, lólépésben pótolja be az elszalasztott éveket...



















