Félelem

Mind világosabbá válik: a megfélemlítés nem csupán járulékos eleme a jelenlegi kormányzatnak, hanem központi szervező elve, politikájának tartóoszlopa. Másként fogalmazva: a fenyegetés-provokáció- hisztériakeltés-megtorlás ördögi köréből nemigen tudnak, s nem is igen akarnak szabadulni a jelek szerint. Amikor összeállításunkhoz elkezdtük gyűjteni az utóbbi öt esztendőben regnáló balliberális hatalom alatti agresszív megnyilvánulásokat, magunk is meglepődtünk, milyen nagy számban özönlenek a felháborító esetek. Nem is lehet lezárni a lajstromot, hisz mindennap újabb és újabb tanújelét adja a milliárdos-miniszterelnök és köre, hogy nem hajlandó lemondani a félelemkeltésről. Egy volt sportminisztériumi helyettes államtitkárnak és egy főszerkesztőnek adreszszált fenyegető telefonok, az MSZP-s spionhálózat nyíltan, büszkén vállalt kiépítése már a jelen antidemokratikus kormányzati abszurditásainak sorát gyarapítja. A beteg logikának megfelelően ezek a félelemgerjesztő próbálkozások csak szaporodni fognak.
A minden várakozást alulmúlóan borzalmas születésnapi MSZP-dáridón a kormányfő támadásra biztatta a jobbára már inkább kímélendő korú nyugdíjas élcsapatot, vágjanak csak oda hetykén (?), ha bárki rossz szót merészel szólni a szeplőtelen szocialista pártról. És vajon nem érzi-e fenyegetőnek az egyszerű állampolgár, ha a kormány feje szerint nem lehet 15-20 évi becsületes munkával egy lakásra valót előteremteni? Nem ijesztő-e mindenki számára, ha már az is kipellengérezendő, megtorlandó bűnnek minősül, ha bárki úgymond gazdag kerületben lakik? Főként, ha egy olyan személy mondja, aki nem egyszerűen lakik, hanem holokauszt-túlélőktől elzabrált luxusvillában székel egy „gazdag” kerületben, mivel ő az egyik leggazdagabb ember az országban.
Persze az akar leginkább félelmet kelteni, aki gyenge, és maga is fél. A félelem inspirálta Gyurcsányt a népszavazási kezdeményezés meglebegtetésére is. Ugyanis ha egy miniszterelnök a biztos (?) parlamenti többség birtokában sem bízik sem frakciójában, sem pártjában, s ezért a néphez kíván interpellálni – az nagyon tarthat saját képviselőtársaitól. Egy freudi elszólása is ezt a gyanút erősíti. A pártelnök-kormányfő az „istenadta” népet emlegette, mint legfőbb döntéshozó fórumot, ahová majd fordulni fog. Csakhogy Arany János művében a walesi bárdokat lángsírba küldő, s bűnei következményeitől rettegő Edward szájából hangzik el a népre a hírhedtté vált lekicsinylő kifejezés: „S a nép, az istenadta nép, / Ha oly boldog e rajt’, / Mint akarom, s mint a barom, / Melyet igába hajt”. „Felköttetem a lordmajort, / Ha bosszant bármi nesz” – mondja aztán a hallucinációktól gyötört zsarnok, s folytathatná vele együtt Gyurcsány. Hisz őt is bosszantja minden véleménynyilvánítás – immár pártján belül is. Odáig jutottunk, hogy sokan félnek nem kormánypárti lapokat olvasni, vagy a Hír TV-t nézni – mert attól tartanak, hogy munkahelyükön megtudják ezt a „devianciát”. Aki más állásponton van, mint az újbaloldali oligarchia, átkerül a megbélyegzendő „szélsőséges” kategóriába, és könnyen az utcán találhatja magát. Mintegy véletlenül az APEH is gyakorta rászáll az ilyen renitens elemekre. A kormányzati álmoskönyvek semmi jót nem jósolnak az olyan vállalkozóknak sem, akik nem paríroznak. Egy abszurd, új pártállami jogrend látszik kibontakozni: nem a hatóságoknak kell bizonyítaniuk a bűnösséget, hanem a megvádoltnak kell bebizonyítania az ártatlanságát. A félelemkeltés pedig már nem is eszköz, hanem cél.
Olyan siralmas lenne tehát a jövendőnk, mint a jelenünk? Ez lesz a „szép, új világ”? Nem valószínű, hiszen nem csupán a közvélemény-kutatási és a gazdasági mutatók romlanak – még katasztrofálisabbak, mint Medgyessy Péter idején –, hanem a miniszterelnök is siralmasabb formát mutat. Csődöt mondtak mindenben, félnivalójuk tehát csak nekik lehet.