Gyermekéhínség Magyarországon és a világban

Naponta húszezer gyermek hal meg éhezés okozta betegségekben, több mint egymilliárdan pedig napi 300-400 forintnak megfelelő összegből tengődnek. Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) információs jegyzéke arra figyelmeztet, hogy „az államnak védenie kell az élelemhez való jogot azokkal a vállalatokkal és egyénekkel szemben, akik megfosztanak másokat a megfelelő élelemhez jutás jogától”. A FAO lényegében azt állítja, hogy meghatározott üzleti körök nem érdekeltek az éhezés megszüntetésében, és ha ellenérdekeltségükkel szemben nem lépnek fel állami eszközökkel, akkor a piac elpimaszodhat, és még az életet is megpróbálhatja maga alá gyűrni. A FAO ennél is tovább megy: az államnak tiszteletben kell tartania az élelemhez való hozzáférést, és tartózkodnia kell attól, hogy akadályozza az élelemhez jutást – áll a jegyzékben. Vagyis lényegében megállapítja, hogy állami szintre emelt üzleti érdekek is útját állhatják, állják az egyetemes emberi jog érvényesülésének. Mivel az élelemhez való jog egyetemes jog, univerzális a figyelmeztetés is. A földkerekség minden olyan államának szól, amely nem szavatolja, hogy polgárai „bármikor hozzájussanak az elegendő, minőségileg megfelelő, az egyén szükségletei szerint változatos, veszélyes anyagoktól mentes, egészséges élelemhez, amely ráadásul az egyén kultúrája szempontjából is elfogadható”.
No, de hogyan szerezzünk érvényt élelemhez való jogunknak, ha nincs jövedelmünk, mert hiszen nincs állásunk, munkánk? Ha egyszerűen nincs miből megélnünk, s népes családoknak választaniuk kell, vajon egyenek-e vagy fűtsenek? Szegénységről, jövedelmi különbségekről, diszkriminációról ír a FAO, és megállapítja, hogy az emberi jogok összefüggenek egymással. Nem lehet megnyugtató megoldást találni az éhezés problémájára, ha csak halat adnak az embernek, ha ugyan adnak, de hálót nem. Ha nem érvényesül a munkához, a megélhetéshez, az egészséges élethez, a szellemi gyarapodáshoz, az oktatáshoz, és a neveléshez való jog. A társadalmi összefüggések természetesen nemcsak Afrikára érvényesek, hanem Európa közepére is. Hogy mennyire, jól mutatja a NutriAction nyugat-európai programhoz kapcsolódó honi szűrővizsgálat eredménye. Eszerint a magyar kórházakban és rendelőkben megvizsgált betegek kétharmada alultáplált, s ez már a 29 éven aluliak körében is hasonló arányban tapasztalható, mint az idősebbek esetében. Az orvosi felmérés még a vizitdíj és a kórházi napidíj bevezetése, az egészségügyi csomagtörvény elfogadása előtt készült. Azóta – mint tudjuk – 15-20 százalékkal kevesebben fordultak orvoshoz, többek között azért, mert nem tudják vállalni a vizitdíjat, megvenni az orvosságot, a segédanyagot. Magyarországon ugyan ismeretlen az éhezés afrikai változata, ám a szélsőséges szegénység nagyon is ismert, és nemcsak alultápláltsággal párosul, hanem rossz lakáskörülményekkel, nem megfelelő egészségügyi ellátással, az oktatás nyújtotta lehetőségek korlátozott kihasználásával is.
„Felnő egy olyan nemzedék, amely halmozottan nélkülözni kénytelen, és esélye sincs a felemelkedésre” – áll a szociális állapotainkat bemutató egyik tanulmányban, mely szerint több mint 13 százalékos azoknak a szegény sorban élő gyermekeknek az aránya, akik kilátástalannak ítélik saját helyzetüket. 2007 májusában közzétett adatok szerint hazánkban minden ötödik gyerek anélkül tér nyugovóra, hogy legalább egy tál meleg ételhez jutott volna. Körülbelül 440 ezer gyermekről van szó, minthogy 2,2 millió gyermek él hazánkban. Nem hinném, hogy bárkit is vigasztalna, hogy Kelet-Európában, különösen a volt szovjet köztársaságokban a mienkénél sokkal nagyobb a szegénység. Nyilván őket sem vigasztalja, hogy Afrikában még náluk is többen éheznek! Sokféle szegénységi és alultápláltsági szint létezik ugyan, de valamenynyiben tükröződik az elosztási viszonyok súlyos eltorzulása. Ha azt akarjuk, hogy teljesüljenek az ENSZ millenniumi fejlesztési céljai, s nyolc éven belül tényleg felére csökkenjen az éhezés, a szélsőséges szegénység és a gyermekhalandóság, akkor változtatni kell a társadalmi viszonyokon, rendszerkorrekciót kell megvalósítani új társadalompolitikával, amely elősegíti az emberi jogok érvényesülését. Ha a szükséges kiigazítás elmaradna, s hagynák, hogy az üzleti-pénzügyi érdek elsőbbséget élvezhessen alapvető társadalmi szükségletek kielégítésével szemben, nemcsak az éhezés és a szegénység mérséklése terén elért eddigi eredmények sodródhatnának veszélybe, hanem velük együtt a demokratikus szabadságjogok is. Erőre kaphatnának azok az ultraliberális, piaci fundamentalista irányzatok, amelyek egyre nyíltabban és szemérmetlenebbül hirdetik, hogy a piacra kell bízni, ki élhet és kinek kell halnia.

A szerző a FAO budapesti irodájának sajtómegbízottja