Teljesen bizonytalan a Mol megszerzésére tett OMV-kísérlet kimenetele – áll az egyik vezető londoni befektetési ház csütörtökön kiadott elemzésében, amely 28 700 forintos célárat adott meg a Mol papírjára. Az MTI idézte a Lehman Brothers napi európai részvényelemzési összeállításainak csütörtöki kiadását, mely szerint az OMV előtt álló nehézség az, hogy az ellenőrző szavazati jog megszerzését akadályozó korlát eltávolításához a Mol vezetésének együttműködése is kell, a magyar cég vezetői azonban jelezték, hogy az osztrák vállalat átvételi ajánlata „további megfontolásra sem érdemes”.
A Lehman Brothers szerint az OMV vezetésének látható célja a társaság növekedése akvizíciók révén, mindazonáltal az OMV– Mol vállalategyüttes kialakítása „jó eséllyel hosszasan elhúzódó folyamat lesz, és a siker távolról sem garantált”. Az OMV részvénye az elmúlt két hónapban 10 százalékkal túlteljesítette a szélesebb olajszektort, és a Lehman Brothers elemzői korlátozott potenciális mozgásteret látnak a papírra a ház által jelenleg érvényben tartott 51 eurós célár felett.
Szintén a távirati iroda idézte a Standard & Poor’s (S&P) nemzetközi hitelminősítő e héten kiadott londoni elemzését, melyben az áll, hogy a Mol jelenlegi adóskockázati besorolása – gyenge befektetői „BBB mínusz”, stabil kilátással – tükrözi a magyar cég erős pozícióját a közép- és kelet-európai finomítói piacon, erőteljes és „viszonylag ellenálló” nyereségességét, valamint ésszerű vagyonmegoszlását. A Mol pénzügyi profilja azonban „csak átlagos” a legutóbbi agresszív részvény-visszavásárlás miatt meredeken megemelkedett adósság nyomán – áll az S&P elemzésében. A hitelminősítő adatai szerint a Mol június 22. óta 505 milliárd forintot költött részvény-visszavásárlásra, annak érdekében, hogy visszaverje az OMV átvételi kísérletét. A Standard & Poor’s szerint a részvény-visszavásárlások felemésztették a Mol pénzügyi mozgásterének zömét.
A Financial Times szintén e héten közölt elemzése szerint jóllehet az OMV elsősorban az átvétel kitermelői oldali előnyeit hangsúlyozza, a valódi előny az osztrák cég számára a Mol finomítói és benzinkúthálózatának megszerzésében rejlene. Az egyesült cég – eltekintve bármely esetleges vagyoneladástól – a negyedik legnagyobb finomítói csoport lenne Európában, napi 877 ezer hordós nyersolaj-finomítási kapacitással.
SZDSZ, Momentum, Tisza Párt – Menczer Tamás meghúzta az egyértelmű párhuzamot
