Színmű két felvonásban

Ha kell, tanúvallomást teszek – üzente Gyurcsány Ferenc az újságíróknak a sajtótájékoztatón. Arról nem szólt, hogy emberei ekkor már rég megszervezték éjjeli utazását Kecskemétre, hogy a főügyészhelyettes kihallgathassa a Zuschlag-ügyben. Éjjel ment, mint Kádár a szovjetekhez, és nem a szokott autóban, hanem terepjárón. (Csoda, hogy át nem szállt néhányszor az ellenség megtévesztésére.) A kommunista mozgalomban is minden fontos tárgyalás éjjel történt. S ha még csak tárgyalás… Nappal pedig meg lehet tartani a sajtótájékoztatót a sok kíváncsinak. Csak előtte hajnalban föl kell tankolni porból, amit aztán lendületesen széthint az ember a kamerák tüzében.
Másnap a főügyészhelyettes elmondta a nyilvánosságnak, ha ugyan nem túlzás itt ez a szó, hogy a miniszterelnök mindenben megnyugtató választ adott. Sajnos nem derült ki a nyilatkozatából, hogy azért volt-e megnyugtató Gyurcsány tanúvallomása, mert sikerült patyolattisztára mosnia magát azzal, hogy ő aztán mindent aláírt, amit elédugtak, és most egy darabig megnyugodhat az MSZP, vagy pedig azért, mert – éppen ellenkezőleg – a kormányfő éppenséggel akaratlanul is bemártotta magát azzal, hogy fogalma sincs, miket írogatott alá miniszterként. Annyit tudunk magától a kormányfőtől, hogy tenger dolga közepette talán a saját halálos ítéletét is aláírta volna. Íme, az üzletemberek sanyarú sorsa. Már fáj a kezük, annyit írnak alá. Titokban befáslizzák otthon a csuklójukat, de az sem segít.
„Megnézzük a Született feleségeket este kilenckor?” – kérdezhette Dobrev Klára asszony férjurát. „Vedd föl videóra, most inkább leruccanok Kecskemétre egy csevejre a főügyészhelyettessel. Valamit akar tőlem” – válaszolhatott Gyurcsány, majd beült embereivel a terepjáróba. Irány a szép alföldi város. Telihold készülődik, hosszú út lesz az éjszakába, O’Neill után szabadon.
Szeretem, hogy a baloldal mindig meg tud lepni valamivel. Amire az ember álmában sem gondol. Mert ismerjük el, az azért igen izgalmas, hogy valaki, nem is akármilyen poszton, egy nyomozati ügyben azzal védekezik, hogy nem tudta, mit ír alá. Szerintem ideje felelősségre vonni Gyurcsány akkori titkárnőjét, aki nem bírt magával, és naponta százával vitte be főnökének az aláírnivalót. Nyilvánvaló, hogy ő a bűnös a Zuschlag-ügyben, miként a tavaly augusztus 20-i ünnepségekért is nyilvánvalóan a meteorológus volt a felelős.
Földhözragadt állampolgári ismereteim szerint egy munkahelyi vezető még alacsonyabb poszton is felel azért, amit aláírt. Az aláírás nem formalitás. Ha például egy kiadó vezetője imprimál, azaz aláírásával egy könyv nyomdába küldését szentesíti, akkor elsősorban és mindenekfelett ő felel azért, hogy mi jelenik meg. Ha vicces kedvű nyomdászok a Csalavári Csalavér kézirata helyett a Mein Kampfot dugták az orra alá, és szegény olyan kába volt már a reggeltől estig tartó aláírásoktól, hogy vakon imprimálta, akkor is. Mert ha olyan ütődött, hogy bele sem lapoz a kéziratba, illetve ha olyan szerkesztőkkel dolgozik, akik erkölcsileg és politikailag megbízhatatlanok, bizony azért is neki kell felelnie. Azért van ő a hierarchia csúcsán, mert ő a felelős kiadó.
Másutt sincs ez másképp. Ha egy kórházban fehér köpenyben fekete angyalok osztják a halált éjjeli injekciók formájában, azt nemcsak az ápolónők, hanem feletteseik sem ússzák meg. Gyurcsány tehát bármi mással mentegetőzhet, csak azzal nem, hogy gőze sem volt róla, mit ír alá. Ez szánalmas. Egy miniszter – még ha csak sportminiszter is – nem azért lát el kézjegyével különféle dokumentumokat, hogy bukása után grafológusok kimutassák mentális deficitjét, hanem mert a döntési mechanizmusok csúcsán ő a felelős, amennyiben ez a szó a baloldali kormánypártok számára értelmezhető.
Közgazdasági egyetemi hallgatóktól tudom, hogy a fiatal baloldal klubjaiban mindig színesek a rendezvények, magyarán „buli van”, vagy ahogy egyikük fogalmazott, ott „dől a lé, és Hawaii”. A baloldal ifjai el se indulnak szegényházi rendezvényre. A jobboldal viszont minden magasabb és alacsonyabb röptű rendezvényére csekkel kibélelt borítékot küld, egyem a szívüket, sőt emlékszem, Schmitt Pál főpolgármester-jelölésekor a szigeti kampányrendezvény egyenesen belépőjegyes volt. A jobboldalon eszerint nincs Hawaii. Mindez csak azért érdekes, mert a bulista ifjú baloldaliak financiális hátterét már évekkel ezelőtt meg lehetett volna és meg is kellett volna kapargatni. Az, hogy Zuschlaggal így elszaladhatott a szekér, alighanem csak a jéghegy csúcsa. A Terror Háza előtti performance után Zuschlag nem szállt magába, nem is kényszerítette őt erre senki és semmi. A saját kis töpörödött lelkiismerete miért is szólalt volna meg: politikusi pályája elején csak egyszer kellett rászólni, hogy „mától fogva hallgass a neved!”, azóta megszeppenten hallgat. A magukfajtának egyébként is úgy kell a lelkiismeret, mint körmetlen macskának a kaparófa. Megyünk vidékre, és Hawaii, gondolta Zuschlag, látván eszmei testvérbátyjai karrierjét és gazdálkodási manővereit. A napokban derült ki, hogy egy 2005-ben készült titkos felvétel szerint a tűzhöz közel lévő baloldal kitalálta azt is, miként lehet az uniós pályázatokat lefölözni. Máson sem járt az eszük. Emlékszünk Lamperth Mónikára, amikor a tavaly őszi önkormányzati választások után, a jobboldal elsöprő győzelmét ellensúlyozandó, azt mondta párttársainak, meg fogják találni a módját annak, hogy a pénzek jó kezekbe (értsd: hozzájuk) kerüljenek? Emlékszünk Veres pénzügyminiszterre, aki a kampányban azt mondta, hogy aki nem az MSZP-re szavaz, az a támogatási pénzek elosztásánál meg fogja érezni „hűtlensége” következményeit?
A politikában a hangnem eldurvulását a baloldal rendszeresen a jobboldalra keni. Ők, ha a jobboldal nem hergelné őket, csak halkan zsolozsmáznának az unió nagyságáról. Pedig bizony úgy néz ki, hogy itt a baloldal vadult meg az uniós pénzszagtól. Megengedhető-e, hogy úgy viselkedjenek, mint a gyerekek: mi nyertünk, miénk az uniós szajré… A színmű első felvonása arról szólt: mindent meg kell tenni érte, hogy a törvényesség látszatát megtartva e pénzek a saját érdekeltségi körökben landoljanak. De a második felvonásban Zuschlag és társai szereplésével már csak a pénz megtartása a fontos, a törvényesség pedig immár a látszat szintjén sem érdekes. Itt tartunk.
Zuschlag elvezetése bilincsbe vert kezekkel ne tévesszen meg senkit. Ez a kirakat. Mivel a Terror Háza előtt már úgyis kínosan blamálta magát, bedobták tisztáldozatként. Azt ma még nem tudjuk, hogy a Zuschlag-ügy arra jó-e, hogy Gyurcsány kiálljon a nép elé, és verje a mellét: „lám, mi börtönbe küldjük a csalókat!”, vagy arra, hogy potyogjanak tovább a dominólapocskák. Baloldali forgatókönyv ez. Kétesélyes a játszma. Ha elég naiv a nép, és elhiszi, hogy a Gyurcsány-beszéd igazságbeszéd, és csakis Zuschlag és társai a csalók ebben az országban, akkor a dominódőlés megáll. Valaki majd odateszi a szép hosszú ujját tíz dominó hullása után a tizenegyedik elé. És a többiek, a hátsó sorokban, maradhatnak.
Hogy most miért éppen Zuschlag bukott, az egyelőre a baloldal titka marad. Aki kötött már pulóvert, az tudja, hogy bizonyos kötéstípusoknál a megfelelő szál meghúzásával az egész pulóvert le lehet egyetlen szálra fejteni és a gombolyagra visszacsavarni. Ha ezzel megvagyunk, el lehet kezdeni újrakötni a pulóvert. Más mintával, más méretben. Csakhogy most már nemcsak az a kérdés, hogy kinek a kezébe kerül a kötőtű, hanem az is, hogy kell-e nekünk ez a szakadós szálból újrakötött ócskaság.