Öt temerini magyar fiatal 2004 nyarán a helyi piactéren súlyosan bántalmazott egy szerb embert, a 38 éves Zoran Petrovicsot. Történt mindez éppen akkor, amikor a magyarverésektől volt hangos a vajdasági magyar sajtó. Az esetet a legborzalmasabb részletekkel kiszínezve nagyították fel a szerb médiumok. Valóságos kampány, már-már uszítás zajlott. A politikusokat nyilatkoztatták, az áldozat kórházi ágyánál jelentek meg a belgrádi vezetők. Senki sem törődött azzal, hogy Zoran Petrovics éppen drogdílerkedett Temerinben a verekedést megelőzően, s hogy felépülését követően ismét gondja akadt – s nem is egyszer – a rendőrséggel.
A szerb rendőrség dicséretére legyen mondva, a temerini verekedés tetteseit órákon belül begyűjtötték, nem úgy mint a korábbi magyarellenes atrocitások elkövetőit, akik közül legtöbben a mai napig sem kerültek rendőrkézre. A bíróság is szokatlan gyorsasággal ítéletet hirdetett. Mégpedig drákóit. S az ilyen ítéletnek üzenete is volt: vigyázat, az etnikai incidensekért járó büntetések nem egyformák. Igaz, ez nem is etnikai, sokkal inkább alvilági leszámolás volt. De egy ilyen üzenet továbbítására még inkább megfelelt. Az öt fiatalt öszszesen 61 évre ítélték gyilkossági kísérlet vádjával. Máriás István (született 1983-ban) tizenöt, Illés Zsolt (1979) tizenhárom, Szakáll Zoltán (1980) és Uracs József (1975) tizenegy-tizenegy, Horváth Árpád (1985) pedig tíz évet kapott. Ez utóbbi esetében enyhítő körülménynek vették, hogy alig volt nagykorú. Valamennyiük esetében a bíróság súlyosbító körülménynek vette, hogy a félholtra vert Petrovicsot sorsára hagyták, s a bíróság szerint csak annak köszönheti életét, hogy reggel idejében rátaláltak.
Az öt fiatalt a bűncselekmény elkövetése után mindjárt vizsgálati fogságba helyezték, s azóta börtönben vannak. Sem a per, sem pedig a vádlottakkal, majd az elítéltekkel való bánásmód nem öregbítette a szerbiai jogállamiság tekintélyét. Az előbbiekre a jogászok hozhattak – és hoztak is – fel kifogásokat, az utóbbiakra pedig az egyik elítélt a börtönből kicsempészett, apjának írt levelében gyakori bántalmazásáról panaszkodik, amely aztán szinte segélykérésként megjelent a vajdasági magyar médiumokban is.
Annyira nyilvánvalóvá vált, hogy a bíróság kettős mércével mér, a rendőrség pedig kettős mérce szerint cselekszik, hogy az eleinte óvatosan nyilatkozó pártok is követelni kezdték, hogy becsületes bírósági eljárást. Az átlagpolgárok – akik nem tudták, milyen hibák történtek az ítélkezés során – csak összehasonlításokat tudtak tenni, de számukra is világos volt, hogy gyilkosságokért, sőt háborús bűncselekményekért sem osztanak ilyen súlyos büntetéseket. Mindeközben a szerbiai legfelső bíróság elutasította az újratárgyalásra vonatkozó kérelmet. Ezzel pedig Szerbiában minden rendes jogi lehetőség kimerült.
Közben egy újabb epizóddal bővült ez a minden szempontból piszkos ügy. Dusan Petrovics szerb igazságügy-miniszter nemrégiben kezdeményezte négy újvidéki bíró leváltását „gondatlan munkavégzés” miatt. Köztük van Zdenka Sztakics is, az a bírónő, aki kimondta a súlyos ítéleteket a temerini fiúkra. Ami miatt a miniszter Sztakics asszony menesztését kéri, annak semmi köze a temerini verekedéshez. Az ok egy másik, nem kevésbé visszataszító ügy kezelése. Egy pedofíliával megvádolt pravoszláv zárdafőnök ügyét hagyták – a gyanú szerint szándékosan – elévülni, s ezzel gyakorlatilag büntetlenséget szavatolni a kiskorúakon elkövetett fajtalankodás vádjával perbe fogott zárdafőnöknek. Pedig visszaeső bűnös volt, s egyszer már elzavarták az egyik kolostorból fiúgyerekek molesztálása miatt. Gyakorlatilag ennek az embernek a „felmentésében” volt szerepe Sztakics bírónőnek is, legalábbis erre lehet következtetni a miniszter lépéséből.
XIV. Leó pápa a fiataloknak üzent
