A múlt feltárásának akadályai

Elsősorban azoktól lenne elvárható a történelmi szembenézés, akik a pártállami diktatúrát és az ügynökhálózatot működtették – fogalmazható meg a Deák Ferenc Közéleti Klub vitaestjének végkicsengése. A rendezvény címe („Máig kísértő múlt ”) beszédes volt, mivel a jelen és a múlt idősíkjai furcsa keveredésének lehettünk tanúi, hiszen túl sok az áthallás az állampárti és a jelenlegi hatalom abszolutisztikus törekvései között. Megtudhattuk: a büntetés-végrehajtásnál heverhet még sok átadatlan irat, a titkosszolgálatoknál viszont megsemmisítési tilalom van érvényben.

Kónyáné Kutrucz Katalin, Tímár Ágnes és Ungváry Krisztián gondolataiban közös pont volt: a rendszer által megtört kis ügynökök, besúgók felelőssége ugyan megkerülhetetlen, az igazi bűnök viszont a beszervezőket, a titkosszolgálatokat, illetve a parancsot kiadó MSZMP vezetőit terhelik.
Kónyáné Kutrucz Katalin, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgató-helyettese ezt úgy fogalmazta meg, hogy az ügynökök csak a piramis alját képezték, a parancskiadási hierarchiát, a rendszer egészét kell felgombolyítani. – A múltfeltárás nem az, hogy egy ügynöklistát kiakasztanak az ablakba – utalt a mai, szándékosan megtévesztő kommunikációs sablonokra Kutrucz Katalin.
Ungváry Krisztián történész is hangsúlyozta: évente az ügynökök húsz százaléka mondott nemet a hatalomnak, ami igen magas arány. – Nemcsak mocskos dolgok voltak, hanem szép példái is az emberi tartásnak – szögezte le a kutató.
Tímár Ágnes nyugalmazott ciszterci apátnő az egyházakat érő pártállami behatolásról szólt. A jelenlévők pedig levonhatták a konzekvenciát: ha a Rákosi- és a Kádár-rezsim ma is élő funkcionáriusai ugyanilyen nyíltsággal beszélnének a múlt bűneiről, bizonnyal előrébb tartanánk. A volt apátnő szerint az egyházakon belül sem lehet szőnyeg alá söpörni azokat az eseteket, amikor a titkosszolgálati zsarolások hatására papok váltak kényszerből a hatalom eszközévé. Azt viszont már az egész mai társadalom számára fogalmazta meg, hogy a megújulás a tét. – Az új korosztályok nem hisznek pusztán a szavaknak, csak a hiteles embereknek, s ez nem csak az egyházak számára lehet figyelmeztető – fogalmazott.
Ungváry Krisztián egy kérdésre válaszolva arra is kitért, vajon miért az egyházi vezetők esetleges múltbeli beszervezése kerül inkább a reflektorfénybe. Egyértelművé tette: az egyház vezetőire jobban felnézünk, mint egyes volt pártállami, majd rendszerváltozás utáni vezető politikusokra, így a morális elvárások nagyobbak velük szemben.
Mint lapunk is beszámolt róla, sok irat még mindig nem érkezett meg az állambiztonsági levéltárba, holott a kormány garanciát vállalt rá. A beszélgetést irányító Kiss Gábor klubvezető erre irányuló kérdésére Kutrucz Katalin azt válaszolta: sok irat lehet még a büntetés-végrehajtásnál, amely eddig alig adott át dokumentumokat. Úgy vélte, a titkosszolgálatok legfeljebb azt tudják megtenni, hogy most még nem adnak át bizonyos iratokat, ám náluk megsemmisítési tilalom van. Ungváry Krisztián ezzel szemben úgy tudja, hogy a hírszerzés 1996-ig megsemmisített egyes iratokat, még ha erre nem is lett volna joga. A történész egyébként úgy látja, ha minden irat meglenne, akkor sem lett volna igazi szembenézés, és Kádár János szerepéről is éppúgy vita bontakozna ki. A negatívumok közt említette: 2003-ig a törvény tiltotta annak publikálását, hogy valaki hálózati személy volt-e. – A világon nem volt olyan rendszer, amely annyi iratot produkált volna, mint a kommunizmus – mondta Ungváry. Ezzel is magyarázta azt, hogy az iratok feldolgozása még ránk vár.
A fasori evangélikus gimnáziumban összegyűlt népes hallgatóság kíváncsi lett volna arra is, vajon hol tart annak a bizottságnak a munkája, amely a még az államnál, illetve a szolgálatoknál lévő, megbúvó iratok feltérképezésére jött létre. (Mint ismeretes, a testület csak jókora késéssel tudott megalakulni, s vita van arról, mire van jogszerű felhatalmazása a diploma nélküli Kenedi János által vezetett grémiumnak.) Ungváry Krisztián – aki a testület tagja – elhárította az érdeklődést. Azt mondta, ha egyszer tagságot vállalt, és elfogadta, hogy Kenedi a bizottság elnöke, nem tehet másként, mint hogy tartja magát ahhoz a megállapodáshoz, miszerint csak az elnök nyilatkozhat. Ezért nem kíván semmit sem mondani. Hozzáfűzte: amíg esélyt lát arra, hogy munkáját végezhesse, nem kíván állást foglalni. Amikor erre már nem lát lehetőséget, fel fog állni, és megmondja, miért nem tudta tovább vállalni a részvételt.