Aki hidat épít a művészet és ráció közt

Olvasói és barátai ma a Nemzeti Színház Kaszás Attila Termében este nyolc órakor ünneplik meg a lapalapító és költő Turczi István kerek évszámú születésnapját.

Turczi István boszporuszi archetípus, híd a művészet és a ráció között. Hasonló a hasonlónak örül: Turczi hasonló válaszokat keres az ezredforduló nagy kihívásaira, mint jómagam, igaz, ő ezt azért kevésbé bulvárosan teszi, de sokak szerint mégis botrányosan. Hisz nincs nagyobb botrány egy olyan értelmiséginél, aki nem kiszolgáltatott. A kiszolgáltatottság az értelmiség egyik legnagyobb kincse és póza. Az öntevékeny, önkiszolgáló, saját érdekeit üzleti tehetséggel érvényesítő értelmiségi veszélyezteti az „apanazsnyikok”, az alapítványi apanázsok, pénzek után kuncsorgók érdekeit. A magyar életérzés a „nekünk Mohács kell”. A magyar életérzés az, hogy „úgyse tudod megcsinálni”. A „meg tudod csinálni” rendszerellenes, rést üt az össznemzeti sirám siratófalán. Semmi sem idegenebb és félelmetesebb ebben az országban, mint a siker.
Turczi Istvánt alig értik, hisz sikerült neki. Sikerült a semmiből létrehoznia egy tisztán poétikus folyóiratot és egy kiadót, amely a legifjabb költő nemzedék érkeztető csakracsatornája lett. Amire a kultúrpolitika és a mecenatúra képtelen, arra Turczi képes, valamint arra is képes, hogy költészetét megóvja saját sikerétől. Nagy veszély, hogy a költő helyett a többség Turcziban egyre inkább a kiadót, a főszerkesztőt és az üzletembert látja. Turczi kőkemény önmenedzseléssel elérte, hogy a recepció a siker ellenére is elfogadta költőnek s nemcsak hogy elfogadta költőnek, hanem befogadta a szellemi NB I-be, ahol csak kevesen játszhatnak. Boldog születésnapot hát, csatár uram.