Füstölt dalok férfihangra

Whiskyvel pácolt ráspolyhang, amitől Kim Basinger egy szál kalapra vetkőzik a Kilenc és fél hét című filmben. Rekedt szenvedély egy szőrös angoltól, akit a hangszálai a sheffieldi kiskocsmáktól Woodstockig, Ray Charles, a Beatles és mások átfüstölt slágerei a világhírig repítettek, aztán a rock and roll megrágta, kiköpte, de konokul talpra állt. Joe Cocker azon kevesek egyike, akiknek már életükben bérelt hely dukál a legendák között. Hatvanon túl, új albummal turnéra indult, november 7-én Debrecenben lép fel. Az énekest telefonon értük el.

Woodstockban egy Beatles-dallal, a With a little help from my friends átdolgozásával robbant be a rockköztudatba, és szinte egyedülálló módon interpretációk tették világsztárrá. Mi a jó feldolgozás titka?
– Már megénekelt dalhoz nyúlni olyan, mint újra megfesteni egy képet. Hiába égett beléd az eredeti dallam, akaratlanul is átértelmezed, megfested újra és újra. Soha nem gitároztam vagy zongoráztam, de a hangom jellegzetessége miatt szerencsém van: bárhogy énekelnék el egy klasszikust, nem szólhatna ugyanúgy, mint az eredeti. Az adottságomon túl is mindig törekedtem arra, hogy új értelemmel töltsek meg minden dallamot, és miután átgyúrtam magamon a hangokat, új dal szülessen.
– Bár énekelt már REM- vagy U2-dalt is, legújabb albumára ismét régi slágereket gyűjtött. Miért éppen Bob Dylan, Stevie Wonder vagy George Harrison?
– Mindegyiküket kiváló dalszerzőnek tartom, nagyra becsülöm és szeretem őket. A dalokat Ethan Johnsszal, a Hymn For My Soul producerével válogattuk. Beatles-dallal indultam, énekeltem már Lennon-szerzeményt, most pedig egy Harrison-szám… „Joe Cocker a Beatles számait énekli” – mondhatják, de vállalom. Kevés olyan jó dalszerző van, mint a Beatles tagjai. Bob Dylanre pedig azért esett a választás, mert valódi kihívás. Annyira autentikus előadó, hogy tényleg teljes átértelmezést igényelnek a dalai.
– Van olyan szám a lemezen, amely különösen közel áll a szívéhez?
– Az album utolsó felvételei között van egy dal, As long as I can see the light címmel. Az üzenete miatt fontos nekem. Negyven éve vagyok a pályán, és néha elvétettem a helyes irányt. Ha úton vagy, arra vágysz, hogy megpihenj, de ha leteszed a vándorbotot, alig várod, hogy ismét útra kelj. Erről a kettősségről szól, ami egész életemben elkísér.
– Visszatekintve az elmúlt negyven évre, tenne bármit másként?
– Azt hiszem, hogy nem. Nem lennék ma az, aki, ha tiszta jófiú lettem volna mindig. Az élet már csak ilyen, olykor elsodor az ár. Meg kellett járnom néhány nehéz évet, hogy a mai önmagam lehessek. Akkoriban álmodni sem mertem volna, hogy hatvanhárom évesen színpadon lehetek. Boldog vagyok, hogy mégis így lett.
– Hogy telik az idő, ha épp nincs vándorúton?
– Coloradóban élek egy kis farmon a feleségemmel, Pammel és a kutyáimmal. Igazi vidéki élet ez, nagy sétákkal a zöld dombokon, mély nyugalommal, távol minden városi nyüzsgéstől. Két lemezfelvétel vagy turné között néhány hónapra mindig visszahúzódom ide, és élvezem a csendet.
– Azért az új generációt fél füllel biztosan figyeli…
– A nem annyira újak közül Annie Lennoxot nagyon kedvelem. Kicsit sötét zenei világ, de megérint. Nemrég Amy Winehouse-t hallgattam, nagyon különleges hangú lány. Szorítok érte, hogy időben megálljon, és visszaforduljon a drogokkal kikövezett tévútról.
– Van olyan dal, amelyet soha nem merne elénekelni?
– Ezen még nem gondolkoztam. Talán a God save the Queen.