Sokan mennek el közülünk ötven- és hatvanéves koruk között, mintha megunták volna, hogy megoldják azt a rejtvényt, amit az élet a polgártalan demokráciával 1990 után feladott nekik. A világtitkok zárai – amiket a rendszerváltás kezdetén olyan buzgalommal próbáltak kinyitni – számukra nem nyíltak meg. Lassan olyanok lettek a balkáni párába burkolózó pesti utcákon, az engedélyezett és hiábavaló tüntetések szervezőiként, mindig egy benső imperativus szavát követve, mint Krúdy Gyula ködlovagjai. Testneveléstanár barátom is – akinek nagy szerepe volt abban, hogy az ózdi munkásember, Pál Zoltán Arvisurájának, ennek a furcsa és izgalmas magyar mítosznak a kézirata végül nyomdába kerüljön – ilyen ködlovag volt. Csalódásai ellenére – hiszen hiába áldozta a fél örökségét arra, hogy az Igazunk, ’56 című újságot életben tartsa – hitt abban, hogy meghallhatja a rejtőzködő Isten sugalmazó szavát, s hogy végre megint kedve lesz a magyarságnak az élethez.
Járta a múltat elmerülve a magyarság történetében, de járta a jelent is sportra nevelve piarista diákjait – akik amúgy nagybetűs hangsúllyal hívták Tanár Úrnak, s így nevezték a BEAC-ban sporttársai is –, de azt az utolsó harmadát az idő egészének, amit jövőnek hívunk, önmagát s korosztályát illetően egyre borúsabban ítélte meg. Látta, hogy milyen nehéz egy ellenséges és közönyös világban a magyar jogokért kiállni, s úgy kapaszkodott a magyar őstörténet legendáiba, mintha azzal a globalizálódó Európával szemben egy új Magyarország alapjait lehetne lerakni.
Gyüre András halálával – élt „amúgy Krúdy módjára” 55 esztendőt – eltávozott közülünk egy a nemzet amúgy is kevés napszámosából.
Barátai holnap este fél hétkor mondatnak érte gyászmisét a krisztinavárosi Havas Boldogasszony-templomban.
origo.hu
Voks 2025: így manipulálnák a véleménynyilvánító szavazás eredményét a Tisza Párt aktivistái
