Valójában az utóbbi két évben jutott el oda a két legjelentősebb magyar írószervezet, hogy elkezdje rendezvényein feldolgozni a végül is közös irodalmi múltat. Mert az írószövetség elég sokáig közös volt, a Mozgó Világ és betiltása közös volt, és Aczél elvtárs, a központi bizottság, sőt még Lendvai Ildikó is közös volt.
Az írószövetség a Bajza-szalon rendezvényein a szervezet történetén keresztül birkózik a múlttal, a Szépírók Társasága tavalyi őszi fesztiválján az antológiák történtét elevenítette fel, az idén pedig a Kádár-kor független irodalmi csoportjait mutatta be. A 70-es évektől új generációk jelentek meg a magyar irodalmi horizonton különféle irányzatokkal. A pártvezetés nem engedte, hogy ezek az irányzatok karakteresen, folyóiratok köré csoportosulva jelentkezzenek, hanem beleszuszakolt mindenkit a Mozgó Világba. A lap ’83-as betiltása a magyar irodalmi élet nagy pillanata volt: a rettentő bajban mindenki együtt volt, olyanok is, akik se korábban, se azután nem értettek egymással szót szinte semmiben.
Az irodalmi fesztiválon ezt az időszakot Reményi József Tamás, Tamás Gáspár Miklós, Esterházy Péter és Szőcs Géza elevenítette fel. Mint mondták, a történtekért senki sem kért tőlük és társaiktól bocsánatot. TGM a betiltás szocialista viszonyok közti logikátlanságát hangsúlyozta, párhuzamot vonva a mai helyzettel, így alkalma nyílt elsiratni a megszűnt Világosságot és a korábbi Magyar Hírlapot.
A kétnapos fesztiválon a rengeteg egykori csoportosulás közül tizenkilencről emlékeztek meg részletesebben. Többször elhangzott, hogy tételesen többnyire nem voltak betiltva az egyes szerzők, csak azt nem akarták, hogy bizonyos alkotók, előadók együtt jelentkezzenek. A Fölöspéldány csoport egy időben a Beatricével lépett fel, de
a pártközpontban megtalálták a módját a felszalámizásnak.
Titkos ügynöki jelentéseket többen is mutattak be a kerekasztal-beszélgetések résztvevői közül. Majdnem megtudtuk, kit fedett a Fehér Tamás név: ő jelentett a Hétfői Színházról, de a Fölöspéldány tagjairól is.
Újra meg újra elhangzott: egy abnormális rendszerben abnormális viszonyok között az irodalmi csoportosulások tagjai megpróbáltak normális, szabad emberekként élni, gondolkodni, elhinni, hogy leírhatják, kimondhatják, amit gondolnak, és hogy az meg is jelenhet. Gyakran – mint a Rainer Mária Társaság elődjének esetében is – házkutatások, fenyegetések vetettek véget a „létkísérleteknek”.
De hiába is utaztunk vissza a hetvenes-nyolcvanas évekbe, folyton ott motoszkált a kérdés: de mi lesz ezután a magyar irodalmi élettel? Nem hiányoznak a más csapatokban focizók, akik egykor ezekbe a régi közösségekbe tartoztak? Marad minden úgy, hogy a nagy bajban, valami ellen össze tudnak fogni az írók, s aztán megint szétspriccelnek? Vagy sora van ennek is, mint a lepényevésnek.
origo.hu
A volt férj végezhetett a Budapesten meghalt japán nővel - videó
