Meghalni is költséges

Nagy itt a jólét. Vagy mégsem?
A Békéscsabához közeli Pusztaottlakán (elszegényedett, ötszáz lelkes falucska) a minap csak úgy tudtak eltemetni egy hatvanéves asszonyt, hogy a helyhatóság és szomszédok is hozzájárultak a csaknem háromszázezer forintba kerülő végső búcsúhoz – a magára maradt férjnek nem volt ennyi pénze. Hogy olcsóbb legyen a temetés, magát a sírt is az önkormányzat dolgozói – élükön a polgármesterrel – ásták ki.
Simonka György szerint a helyiek szégyellik magukat, hogy ilyen helyzetbe kerülhetett valaki a faluban, s nem biztos, hogy ő volt az utolsó. Pedig nem ők a hibásak, mondja a polgármester, hanem az a kormányzat, amelyik ötödik éve veszi ki a pénzt a zsebekből. A kabinet a különféle pénzelvonásokkal arra ösztönzi a kis falvakat, hogy szüntessék meg az önállóságukat, és csatlakozzanak valamelyik környékbeli település önkormányzatához. Az ilyen kényszerházasság viszont a tapasztalatok szerint csak a problémákat hozza…
Pusztaottlaka helyhatósági testülete annak idején tízmilliós nagyságrendű tartozással vette át a stafétát, s ez az összeg minden igyekezet ellenére azóta is csak nőtt. A falu vezetősége segélykiáltásnak szánja a temetési gesztust. (Szegények, azt hiszik, lesz valami foganatja.)
Tényleg nagy itt a jólét, kedves Gyurcsány Ferenc? Vagy csak önnek és tettestársainak? Valószínűbb az utóbbi.
A többség számára ma már meghalni is kész anyagi csőd. Legalábbis az itt maradottaknak. Tragikomikus, hogy sokan már életükben gyűjtenek a közelgő halálra. Már ha egyáltalán belefér az a havi költségvetésbe…
Szegény sírásók (a hivatásosak) meg már nemigen számolhatnak a borravalóval.