Mindent kiszivárogtatok (47.)

SZINE-TÁRHÁZ!
Megint kitalált valamit féligmegnevezett… (A Miklóssal nem jött volna ki a „szóviccem”.) De messze nem az. Semmi gúny, kérem. Igen. Megint valami ki lett találva. Általa. Mert volt ugyebár egy mai napig nézőrekordos Csárdáskirálynő – rendezése még „bakaruhában”. Aztán a főiskolás Koldusopera. És Hernádi Erődje filmen, általa rendezve. Olyan se volt még… – nem csak formailag. S aztán – még ez is – a sokat emlegetett, enyhén szidalmazott Délibáb, minden mennyiségben. És operák hosszú sora… és most kapásból sok minden biztos nem jut eszembe… De mindig valamibe beletrafál ez az ember. Most nem arra gondolok, mikor egyik évben az általa rendezett szilveszteri tévéműsor, illetve az az év pár perccel éjfél után is még eltartott, a késleltetett Himnusz jóvoltából…

ÉS MOST EZ A TISZTUJJÍTÁS
– Ránk férne… De nem úgy, hogy a csecsemőt is a mosdóvízzel. Volt idő, mikor támadták, főleg „jobboldalról”. – Hogy ki? felejthető… Merthogy, mint a Magyar Televízió egykori művészeti igazgatója… És Aczél elvtárssal is… És most, amikor eljött a „rendszerváltozás”, már megint! Hát akkor mi változott?!

FENTNEVEZETT NEM MAI CSIRKE
Javában a változás korába érkezett. Csak körülötte nem változott jóformán semmi sem. Lemondott az Opera igazgatásáról, de nem keseredett meg. Az Istennek se! Él, és virulni hagyja a színészeket. Kinyíltak a mostani Új Színház premierjén is. Múlt pénteken. Szemmel láthatóan megújultak a játszók is Szinetár bizalomlégkörében.

VALAMI NAGY TITKOT TUD EZ AZ EMBER
Nem akarja megváltani a világot. És nem vakarja se más, se a saját sebeit. Láttam egy Vámos-műsorban talpig gipszben. Ott se sajnáltatta magát. – Na de nem „nyalok be csontig”. Bár – mi tagadás – elfogult vagyok. Ő rúgott ki ugyanis (többedmagával) a Színművészetiről. Osztályfőnököm volt. Délután háromkor kezdődtek a helyzetgyakorlatok, negyed négy után felküldött, hogy hatra végezzünk. Ott találtam rá a műfajomra. Amikor már kint találtam magam, de azzal, amivel kibuktam. Akkor nagyon elkeseredtem. Biztos, hogy nem írtam volna róla akkor semmi szépet. De aztán odavett az általa indított musicalbe. A Petőfibe.

S AZTÁN AZ „ÁTKOS” ACZÉLI–KÁDÁRI IDŐKBEN
Fehér Gyuri megrendezhette a tévében – Szinetár jóvoltából – az önálló estjeimet. Igen. Apámként szeretem!

DE NEM ERRŐL SZERETNÉK ÍRNI
– Hanem, hogy ez a Nagy Ignác-féle Tisztujjítás mitől reveláció. Hát attól is, hogy én, a fanyar arccal nevettető, már rég hallottam magam – ennyire közvetlen közelről – ilyen jóízűen, teleszájjal röhögni. Láttam 1959-ben a Nemzetiben Csernus Mariannal, Majorral azt az előadást is. „Áránkam, dragam!” Szállóige lett. Major Langyos doktora is. Nem láttam a pár évvel ezelőtti, más által rendezett József Attila Színházi előadást. És az ugyancsak Szinetár vezényelte szolnokit se. De még erről se szeretnék írni, se nem… Hanem:

HOGY MIKOR LEHETNE RENDSZERVÁLTÁS
VÉGRE?!!
– Ha az előadás befejezésekor énekelt „Nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem megyünk mi innen el, míg a gazda, házigazda furkósbottal ki nem ver!” – bekövetkezik már egyszer. Mármint a végleges elmenetel! Lehet, hogy beleálmodom, de Jézusra – is – gondoltam és a kufárokra. Erre a bebetonozásra. Magyar „vircsaftra”. És sajnos van egy másik áthallása is ennek az előadásnak: büfészinten rebesgetik ugyanis, hogy ezt a színházat is szeretnék megszüntetni. Egy ilyen társulatot, ahol Eperjes megint brillírozik! Ahonnan oly fájdalmasan távozott el és oly korán Bubik. S ahol olyan színésznőóriás játszik, mint például Bánsági! És ezen az előadáson hogy mit hozott ki Szinetár Györgyi Annából, Hirtlingből! A nagy elődök előtt tisztelegve közben: „Há’ tettem a kulcsot?!” És – ne felejtsük ki – Parti Nagy átdolgozása is zseniális!

MENTSÉTEK MEG A SZÍNHÁZAKAT!
– Erről is szólt hát ez az előadás.

ÉS ANNYI DEHEROIZÁLÓ, LUMPEN, ESZEM-ISZOM
MAGYARSÁG-ÁBRÁZOLÁS UTÁN
– Kényes egyensúllyal, remek arányérzékkel, ízléssel, de bájos önparódiával úgy „aktualizált” Szinetár, hogy – ki merem mondani: – az elmúlt 17 évünket színházban így még nem fogta meg senki! Igen, kérem, lehet kortársként is kortársainktól meghatódni! Mert végképp a bőrünkre megy, ha ez így folytatódik!