Nagyon zene, nagyon piac

Folynak a viták, közszolgálatinak tekinthető-e az a rádiócsatorna, amelyik adásidejének kilencven százalékában zenét sugároz. Az ORTT mérlegelget – kevéssé valószínű azonban, hogy ne ismerte volna jó előre a rádióvezetés ez irányú, a Petőfit drasztikus műtét alá vető szándékát. Most inkább úgy tűnik, folyik az új profilú Petőfi utólagos legalizálása. Such György elnök azzal védekezik, több nyugati közszolgálati rádiónak is van hasonló zenei adója, sőt szigorúan nézve a Bartók sem más, mégsem kifogásolja senki. A perdöntő tény a rádióvezetés szerint azonban mégiscsak az, hogy emelkedik a csatornák hallgatottsága, mégpedig a kívánatos, vagyis az ifjabb évjáratokban. (Nem mellékesen: Olaszországban a nyugdíjasokra már külön reklámstratégiát építenek, nálunk még valóban nehéz lenne. A farhátnak nem kell propaganda.)
Valóban lényegesen nőtt a Petőfi közönsége is, és ez nem a frenetikus műsorszerkezetnek, hanem csak és kizárólag a sugárzott zenének köszönhető. A Petőfi jó, mondják egyöntetűen a fiatalok, akik szeretik a minőségi zenét, a változatosságot, nem szeretik viszont a fecsegést. Ők a Petőfitől tehát azt várják és kapják, amit egy jobb kereskedelmi rádiótól. Ezt pedig nem lehet közrádióra szoktatásnak minősíteni. Vannak, akik a dicséret mellé csendben megkérdezik: vajon a templomegere-szegény közrádiónak miből telik a legújabb, legtrendibb és ezért a legdrágább zenék jogdíjára?
A kereskedelmi adók úgy próbálnak helyet találni a piacon, hogy megcélozzák egy-egy réteg ízlésvilágát. A kívánságműsorok pedig tesztek (na meg olcsó adások), amelyek arra szolgálnak, hogy felmérjék, mit akar a nép. És a nép folyton és rendületlenül a könnyű, romantikus dallamokat kéri, lehetőleg magyarul, mert azt együtt lehet bömbölni a rádióval. Szeretlek éééén, jöjj visszaaa… Demjén Rózsi, Szikora Robi és az Abba nem mennek ki a divatból. Vajon a Sláger Rádiónak vagy a Sztár FM-nek miért éri meg, hogy kiszolgálja ennek az „elavult” közönségnek az ízlését? És miért rázza le magáról ezt a tömeget a közrádió, amelyik szerepe szerint a legszélesebb közönségigény kiszolgálója kellene lennie? Ezért kapja ugyanis a közpénzt.
Nos, a probléma eredője mégis csak az, hogy Magyarországon tizenhét év után sem tisztázott a közszolgálat tartalma. Ezért az elnöki ciklusonként változik köztévében és közrádióban egyaránt. Jöhetünk ugyan az értékteremtéssel és -mentéssel, a feladatok tételes felsorolásával, csakhogy az egész magyar közszolgálat éppen olyan slamposan van megcsinálva, mint minden nálunk. Létrehoztak jó nagy adóssággal részvénytársaságokat (nem kérdezték, hová lett a pénz), hogy menjenek ki a piacra, és majd a piac orvosolja a bajokat. Nem orvosolta. Sem itt, sem más területen. A közszolgálati öszvér pedig azóta sem tudja eldönteni, hogy kinek udvaroljon: a pénznek, a piacnak vagy a hallgatóinak. Normális országban a kereskedelmi adók számolják a reklámidő pengő forintjait, nálunk ezt teszik a közrádióban is. És ez így lesz egészen addig, míg el nem döntik: mire való a közmédia. Addig ugyanis mindenkinek, bármit is mond és tesz, igaza lesz.