Hajrá, lírai archaizmus! – írta valaki Szarka Csilla kiállításának vendégkönyvébe, ami egy dolgot biztosan bizonyít: a legújabb kori művészeti törekvéseket jól ismerő, vagy éppen alkotóként is alakító látogatókat is vonz a kiállítás, amely elsősorban a laikus érdeklődőknek kínál ismeret- vagy még inkább élményszerzési lehetőséget Budán, a Virányosi Közösségi Házban.
S valóban, érdemes azzal a világgal alaposabban megismerkedni, amelyre a fenti kifejezés alkalmazható. A történelem, a mítoszok éppen olyan fontosak az idesorolható művek formálódása szempontjából, mint az egyéni lét, a magánhistória, az alkotó személyiség, az álom, az érzések, látomások sok-sok egymásba hatoló, egymást átszínező rétege. Különösen jól érzékelhető ez Szarka Csilla alkotásai esetében, hiszen az 1969-ben, Debrecenben született, a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán 1997-ben, Nagy Gábor növendékeként végzett művész festményei, grafikái lazúrosan egymásra hordott rétegekből épülnek föl, a barnák, okkerek, kékek árnyalataiból izgalmas, sejtelmes kompozíciók születnek, az emberi test formáit, a vágyak, érzések, asszociációk gazdagságát sejtetve. A művész az utóbbi években újra rendszeresen kiállít a Magyar Festők Társasága és a hatvani Moldvai Győző Galéria tárlatain, két festményével néhány héttel ezelőtt újabb díjat kapott a festőtársaság kiállításán. Kirajzások – ez volt az egyik kép címe, s most a november 9-ig látogatható tárlat egésze is ezt kapta címnek, talán egy újabb ciklus születésének ígéreteként.
Gulácsi Péter nélkül gálázott a Lipcse
