A szerencse lánya

Három év hajléktalanság után Horváth Csillának újra van lakása. Igaz, nem az övé, hanem a lányáé és az unokájáé, de legalább fedél van a feje fölött.
– A hajléktalanok büdösek és isznak, koldulnak, dolgozni nem akarnak, és persze se családjuk, se lakásuk nincs – sorolja a sztereotípiákat a középkorú asszony. Pedig ő ismer olyan hajléktalanokat, akik nem isznak, van családjuk és munkájuk is, csak éppen lakásuk nincs, még albérletük se. Miként is sodródhat az ember az utcára? – A lehetőségek végtelenek, csak a kikerülés az utcáról iszonyatosan nehéz – mondja. Hogy hol kezdődött? Talán már gyermekkorában. Vagy felnőttként, amikor hozott egy rossz döntést, és önkormányzati lakását átadta a lányának és a vejének, ő maga pedig a lovardába ment dolgozni, és a szolgálati szobába lakni. Nemsokára azonban a munkahelyével együtt a lakása is megszűnt. Vissza nem mehetett, a veje nem engedte, maradt az utca meg a fapados. Csilla közhasznú munkásként két évig egy óvodában takarított. Nem árulta el, hogy hajléktalan, és ismerősöknél, de legtöbbször szállón húzta meg magát. Ehelyett mindannyiszor azt mondta: albérletből albérletbe költözik. Az intézmény igazgatójának minduntalan a hajléktalanokról mesélt, mígnem elérkezettnek látta az időt arra, hogy elmondja: maga is közéjük tartozik. Még egy évet töltött az óvodában, megbecsülték.
Másoknak azonban nincs ilyen szerencséjük, ügyeskedniük, hazudniuk kell, hogy ki ne derüljön, a számkivetettek közé tartoznak. Amint kipattan a titok, különféle kifogásokkal menniük kell: vagy már nem végzik jól a munkájukat, vagy éppen létszámot csökkentenek. Esélyük sincs arra, hogy bizonyítsanak. Máskor az állami támogatás reményében veszik fel őket, de amint az lejár, megszabadulnak tőlük. Keveseknek van idejük arra, hogy meggyőzzék munkaadójukat: hajléktalan létükre tudnak tisztességesen dolgozni.
Csilla azt mondja, zűrös családból származik, tizenkét évesen már rengeteg komoly stiklin volt túl, osztályfőnöke és a pszichológus, akihez járnia kellett, minduntalan azzal fenyegette: alkoholistaként vagy az akasztófán végzi. Aztán gyors- és gépíróiskolába került, ahol pszichológiát is tanult, és a szakirodalom olvasásakor elkezdett gondolkodni: vajon kicsoda ő, és tényleg ilyen életét akar-e magának?
– Egyszóval tizenhat évesen rájöttem: gazember vagyok. Elhatároztam, többé soha nem mondok olyat, ami nem igaz – meséli Csilla. Hogy ne kelljen tovább hazudnia, elkezdett meséket írni.
Talán épp az írás mentette meg. És persze a Fedél Nélkül, valamint a Budapesti Módszertani Szociális Központ által 2003-ban meghirdetett művészeti pályázat, amit megnyert. Akkor ismerkedett meg az újság koordinátorával és főmunkatársaival, s rengeteget beszélgetett velük.
Addigra azonban jócskán belekóstolt a hajléktalanlétbe, másfél évig a lányával sem tarthatta a kapcsolatot, aki akkoriban még párjával, az anyja egykori lakásában élt. – Mindketten szégyelltük magunkat. Ő azért, mert akkor nem tudott segíteni rajtam, főiskolára járt, én pedig őelőtte, hogy semmit nem tehetek érte – emlékezik vissza.
Csilla utolsó rendes munkahelye az Amerikai úti mozgásjavító iskolában volt. Gyermekfelügyelőként dolgozott, senkinek nem árulta el, hogy beteg. Ám egy alkalommal az egyik kisfiút visszaejtette az ágyra. Nem esett baja, de tovább már nem titkolhatta el, hogy ízületi gyulladása van. Mennie kellett.
A lánya nemrégiben elvált, az apja segítségével vásárolt egy kis lakást, ahova gyermekével együtt elköltözhetett (volt férje Csilla egykori otthonában maradt.). Csilla is odaköltözött hozzájuk a IX. kerületbe. Három év hányódás után lett újra lánya, unokája, bejelentett lakcíme, háziorvosa. Fürdőszobája, konyhája. És végre van alkalmuk beszélgetni, sebeket gyógyítani.
Mindketten dolgoznak, a lány spanyol és angol nyelvről fordít, Csilla pedig az Európai Unió hátrányos helyzetű emberek munkavállalását segítő Equal-programjában vállalt feladatot: szociális munkásokkal, hajléktalanokkal készít interjúkat a Fedél Nélkül Equal mellékletébe.
Az uniós program decemberben lejár. Takarítani, emelgetni már nem bír, de míg mozog, rokkantnyugdíjat sem kaphat. Hogy ötvenévesen, ízületi gyulladással hol találhat munkát? Senki sem tudja.