Körmére ég a helyzet minden Pató Pálnak

Végletesen ostoba, vagy tudatosan romboló? Szinte mindegy. Akármelyik illik az ország vezetésére, meg kell állítani a rombolást. Annak idején a romániai falurombolás miatt tiltakoztunk. Most itt a magyarországi, s hozzá a közlekedés, az oktatás és az egészségügy lerombolása. Tégy a rombolás ellen!
Az üzleti biztosítók beengedése az egészségügybe egyre több embert késztet megszólalásra. Ezek közül a Magyar Nemzetben december hatodikán megjelent írás valódi Mikulás-ajándék volt számomra. A szerző, Andrássy Gábor megírta, hogy „Magyarországon az egészségügyi összkiadások reálértéke a ’90-es évek elején nőtt, majd 1994 és 1998 között több mint 20 százalékkal csökkent. Az egészségügyi ráfordítás 1994-ben a GDP 8,3 százaléka, 2004-ben 7,8 százaléka (az EU-ban 9,05 százalék), ám a lényeg az, hogy a hazai vásárlóerő-paritáson számított érték az EU-átlag mindössze 42 százaléka!”
Valóban az a helyzet, hogy 1990 és '94 között sikerült, ami később már nem: növeltük az egészségügyi ágazat részesedését a nemzet jövedelméből. Növeltük, de a megfelelő szintet nem sikerült elérni, s ennek árát mind a mai napig az egészségügyben dolgozók fizetik meg. Sok fórumon elmondtam, amit Andrássy is megfogalmaz: tekintetbe véve, hogy a működési költségek nem bérjellegű hányadát jórészt világpiaci áron kell beszerezni, világos, hogy a „megtakarítás” a fizetéseken keresztül valósul meg. Így a nyugat-európai országokban az orvosok bruttó átlagbére az egy főre jutó GDP két és fél-háromszorosa, míg nálunk az elmúlt években egy-másfélszerese volt. Nem egyszerűen arról van szó, hogy a magyar orvos kevesebbet keres, mint az osztrák vagy a holland, hanem arról, hogy arányaiban is kevesebbet kap, mint szerencsésebb társai. Andrássy mondja a konkrétumokat: egy kezdő szakorvos az építőiparban feketén alkalmazott segédmunkás, a főorvos a szakmunkás órabérét keresi meg. Ez a legmegalázóbb mindazon orvosoknak, akik kizárólag adózott jövedelmükből élnek. Merthogy ilyen orvosok is vannak, a sokat emlegetett hálapénz messze nem ér el mindenkit.
Az eddigi bajokat most a konszolidálgató kormány újakkal tetézi. Nem is kicsikkel. Hírlik, hogy az egészségügyi tárca kivonul a szakorvosképzés finanszírozásából. Andrássy Gábor felteszi a kérdést: „Mégis, hogy képzelik ezt? Józan észre vall rövid távú érdekek mentén szétverni egy egész struktúrát?… Ha a kormány nem végletesen ostoba, akkor tudatosan romboló.”
Olyan bajok fenyegetnek, amelyekre nem jó válasz az, hogy négy év múlva (már csak három!) majd leválthatjuk őket, ha nem tetszik. A biztosítási rendszert, ha át is alakítják, vissza tudjuk állítani, illetve tudunk helyette kisebb veszélyekkel járót, emberségesebbet alkotni. De lesznek helyrehozhatatlan veszteségek – ilyen például az orvosok kivándorlása. A legjobbak tudnak leghamarabb elmenni, s olyan űrt hagynak maguk után, aminek a betöltéséhez lehet, hogy évtizedek kellenek. Akár végletesen ostoba, akár tudatosan romboló erők mozgatják az országot: meg kell állítani őket. Ez azonban csak akkor sikerülhet, ha a nemzet nagy része megérti, hogy miről van szó. Ma még vannak politikai szakadékok és vannak szekértáborok. A táboron kívüliek megszólalása, felsorakozása kell ahhoz, hogy eredmény is legyen. Ezért érdemes közösséget vállalni például a december 17-re tervezett megmozdulásokkal, sztrájkokkal. Látni kell, hol állunk, s fel kell ráznunk azokat, akik még patópáloskodnak. Körmére ég a helyzet ugyanis minden Pató Pálnak.

A szerző európai parlamenti képviselő