Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) nemrég hozta nyilvánosságra újabb titkos dokumentumait, ezekben bizonyította Franco titkos tervét. Az 1974. május 17-i keltezésű CIA-jelentés szerint a program már olyan szakaszba jutott, hogy felfigyelt rá az Egyesült Államok titkosszolgálata. A szigorúan titkos minősítésű jelentés megemlíti a mérsékelt mennyiségű saját uránkészletet, a három működő, hét épülő és a további 17 tervezett atomreaktort, valamint a dúsítást végző kísérleti üzemet. A CIA akkor úgy vélte, hogy még legalább tíz év kell hozzá, hogy Iránon kívül Egyiptom, Brazília, India, Pakisztán és Dél-Korea is kifejlessze saját atomprogramját. A CIA elemzői kiemelték, hogy Spanyolország kormánya nem csatlakozott az atomsorompó-egyezményt aláíró 19 országhoz, majd levonták a kételyeiket kifejező végkövetkeztetést: csak egy Franco utáni, önmagában bizonytalan kormány dönthet az atomfegyver kifejlesztése mellett.
Washington ekkor nem tartotta valószínűnek, hogy kedvezőtlenül alakulnak a körülmények a Gibraltári-szoros környékén – Spanyolországban, Portugáliában és Észak-Afrikában –, de nem feltételezte a szuperhatalomhoz és a NATO-hoz fűződő kapcsolatok lazulását sem. 1987-ben viszont az El País információkat közölt a birtokába jutott CIA-jelentésből, és több forrás alapján megerősítette az amerikai elemzők félelmeit. A lapnak akkor nyilatkozó spanyol Atomenergia Tanács egyik tagja elmondta, megfelelő politikai döntés esetén három-négy éven belül elkészülne egy taktikai atomfegyver. Sőt, a riportban közölték egy 1971-ben készült titkos irat tartalmát, amely megadta a kísérlet helyszínét, a Spanyol-Szaharát (a mai Nyugat-szaharai Arab Köztársaságot, amelynek nagy részét Marokkó 1975 óta megszállás alatt tartja).
Franco titkos atombombatervei
A spanyol polgárháború utáni diktátor, Francisco Franco tábornok komolyan foglalkozott azzal a gondolattal, hogy Spanyolországnak is legyen atombombája, és erősítse nemzetközi súlyát – állítja a spanyol El País című napilap.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!