Ezekben a vitákban természetszerűen a baloldal politikai erői, elsősorban a kommunisták és a parlamentbe be nem jutott marginális pártocskák játsszák a főszerepet, de alkalomadtán igen hatásosan támogatja kórusukat a Régiók Pártja is. „Nem engedjük, hogy bárki is megpróbálja átértékelni a nagy honvédő háború eredményeit és a hősiesség mítoszával ruházzák fel azokat, akik fegyverrel támadtak a felszabadító szovjet katonákra és a békés lakosokra” – jelentette ki egyik sajtónyilatkozatában Leonyid Gracs parlamenti képviselő, a krími antifasiszták bizottságának elnöke Viktor Juscsenko államfőnek arra a parlament elé terjesztett törvénytervezetére utalva, amely az „Ukrajna függetlenségéért küzdők” sorába emelné mindazokat, köztük az UPA harcosait is, akik 1920 és 1990 között politikai síkon vagy pedig valamilyen fegyveres alakulat tagjaként szálltak harcba az ország szuverenitásáért. Erre rímelt, illetve erősített rá a közelmúltban Vlagyimir Putyin orosz elnök ukrán kollégájához címzett levelében, amelyben egyebek mellett arra hívja fel Juscsenko figyelmét, hogy a közös történelmi múlt átértékelésére irányuló törekvések negatívan hathatnak ki a két ország kapcsolataira – és nem csupán a humán kérdések vonatkozásában.
Mindenekelőtt a fejekben kellene már rendet tenni – vélekedik a neves történész és filozófus, Miroszlav Popovics, aki Ukrajna egyik legnagyobb problémáját a társadalom történelmi ismereteinek hiányosságaiban látja. Ez egyszerűen analfabetizmus – szögezi le a Zerkalo Negyeli hetilapban megjelent írásában, aminek egyenes következménye, hogy a társadalomnak az a része, amely ma is a szovjet történetírást tekinti az egyetlen igazság hordozójának, a Vörös Hadsereget és a kommunista pártot pedig a hősiesség és a világról alkotott eszményei megtestesítőjének, míg a barikádok túlsó oldalán levőket egyszerűen ellenségnek, bűnözőknek, bérenceknek és hazaárulóknak kiáltja ki. Azok viszont, akik a diaszpórában írt történelemkönyvekhez is hozzá tudtak jutni, mindent elvetnek, aminek köze van az egykori Szovjetunióhoz. Ebből adódóan alakult ki a zavar a fejekben, aminek a professzor szerint annak a tudatosításával lehetne véget vetni, hogy a történelmet nem lehet csupán fekete-fehér színben megközelíteni, illetve a témánál maradva, a veteránokat sem aszerint kell értékelni, hogy ki milyen lobogó alatt küzdött, hanem mert valóban harcolt. Az eszméért, az életért, a hazáért, egy jobb jövőért, amit nyilvánvalóan minden oldal másképpen látott, másokat tekint hősöknek, ám ennek helyénvalóságát az utókor, ha valóban akarja a társadalmi megbékélést, ne kérdőjelezze meg.
Juscsenko szerint viszont most jött el az ideje, hogy egyszer és mindenkorra véget vessenek annak a politikai cinizmusnak, amely ma is az osztályharc kategóriájában gondolkodik, és semmiféle felelősséget nem érez azért, hogy mindezzel megosztja a társadalmat, gyűlöletet és megvetést szítva az emberekben. Az államfő határozott meggyőződése: az ukrán társadalom megérett arra, hogy nyíltan és őszintén szembe tudjon nézni a tényekkel, s fejet hajtson mindazok előtt, akik Ukrajna függetlenségéért és szabadságáért harcoltak.
A felmérések viszont az államfő állításának éppen az ellenkezőjét bizonyítják. A Demokratikus Kezdeményezés alapítvány január első felében elvégzett közvélemény-kutatása szerint a lakosság 46,1 százaléka határozottan ellene van annak, hogy az UPA tagjait a nemzeti felszabadító mozgalom résztvevőivé nyilvánítsák, és ezzel együtt megkapják a nagy honvédő háború veteránjait megillető kedvezményeket is. Ezzel szemben a megkérdezésbe bevontaknak csak a 15,7 százaléka ért egyet Juscsenko javaslatával. Igaz, további 21 százalékuk sem ellenzi az államfő törvénytervezetének elfogadását, de csak abban az esetben, ha nem kényszerítik rájuk, hogy ünnepeljék is a felkelő hadsereg egykori harcosait. A legnagyobb, 73,7 százalékos az elnöki kezdeményes támogatása Nyugat-Ukrajna megyéiben, a legkisebb pedig, mindössze 13,4 százalékos, Doneck megyében és a Krím félszigeten.

Horror kempingezés közben: maszkos, késekkel felfegyverzett társaság várta a túrázókat sátraiknál