Leglátványosabban egy perfor-mance fejezte ki, mit is gondolnak a fiatal és kevésbé fiatal művészek a kormányzó pártokról. Az épület hatalmas fedett átriumában a padlóra fektetett nagyméretű kartonra a közös művet létrehozó alkotók egy része különböző jeleket festett, másik részük pedig vörös festékkel azonnal átmázolta azokat, az eredmény így egy vöröses-szürkés felület lett, amelyből a jelennel vagy a jövővel kapcsolatban legfeljebb negatív üzenet olvasható ki. A mű létrehozói a Szabadságra Mentem Csoport tagjai közé tartoznak, ahogyan a zenei hátteret adó együttes, a MaMü Hangok art-rock zenekar több tagja is. Ami a neveket illeti: az előbbi arra a kiállításra utal, amelyet nem sokkal a rendőrterror 2006 őszi megnyilvánulásai után rendeztek a művészek a történéseket és a kormánypropagandát bíráló művekből. A MaMü a Marosvásárhelyről a Ceausescu-diktatúra idején elmenekült művészek műhelye, tagjait egyszerre jellemzi a korszerű kortárs formanyelv kutatása, a tradíciók őrzése és a nyitottság a társadalmi környezet iránt.
A közös produkció zajos sikert aratott, amire persze szükség is volt, hiszen népszavazáshoz kötődő pályázat meglehetősen későn kipattant ötlete realizálására alig néhány hét maradt. Ennek azonban szerencsére nemcsak negatív következménye lett, hanem pozitív is, hiszen alkalmat adott arra, hogy a pályázathoz külön kiállítással csatlakozzon a Szabadságra Mentem Csoport, amelynek bemutatkozása döntő módon meghatározza a tárlat összképét. Olyan jelentős alkotók is vannak a csoport tagjai között, mint Gaál József, Csontó Lajos, Krizbai Alex és mások, részben a Képzőművészeti Egyetem tanárai, de még diák vagy éppen frissen végzett csoporttagok is kiállítanak.
Vanitas – írta Könyv Katalin képei alá, amelyeken egy-egy tárgy, villany-, víz-, gázóra szerepelt, Rizmayer Péter a Tökéletlen címet adta festményének, amelyen a communism és a capitalism szavak fedték el, semmisítették meg egymást. Nemcsak a csoport tagjai érzik, mire megy ki a játék. Hegedűs 2 László Jövőkabát című műve vagy Heller Diána Nem akarok tüntetni című fotósorozata éppen olyan elgondolkodtató, mint Zielinski Tibor Mindenki választ és mindenki választható című plasztikája vagy Gyurics Balázs festménye, A festőművészek négyórás sztrájkja.
Akár még foganatja is lehet egyszer, ha a művészek sztrájkolni kezdenek? Ez azt is jelentené, hogy nemcsak a „szakma”, de a közönség, sőt, akár a hatalom számára is van mondandójuk. Ekkor pedig a hőn óhajtott vágy is teljesülne egyszer, azaz külföldön is észreveszik majd a kortárs magyar művészetet. Mert most nem veszik észre, még akkor sem, ha néhány külföldi kurátort beutaztat az erre a célra létrehozott iroda. Csehországba, Romániába, Lengyelországba nem kell utaztatni, mennek maguktól is a külföldi szakemberek az izgalmas művekkel való találkozás reményében. Apropó izgalom, remény… A pályázat kiírói négy kategóriában hirdettek meg díjakat (igaz, a kiírásban ötöt emlegettek, de ez éppen olyan elírás lehetett, mint a pályázat lebonyolítását kísérő sok többi hiba), s mire a népszavazás eredménye ismertté vált, az is kiderült, hogy a szakma díját (joggal) Kelecsényi Csilla Szegénység és rózsa című sorozata kapta, a különdíjat Regős Imre, a közönségdíjat Bódis Barnabás, míg a legpozitívabb művész címet a pécsi egyete-mista Gerő Ambrus érdemelte ki.
origo.hu
Videón a tűzoltók heroikus küzdelme, családi ház borult lángokba Budapesten
