Fényeslitke román kori templomtornya

Szabolcs megye északnyugati szegletében, a 4-es főút mentén, Kisvárdától öt kilométerre található a kétezer-ötszáz lakosú Fényeslitke. A község egyetlen műemlék épülete a református gyülekezet temploma, amelynek sudár, bádogsisakos tornya messziről látható a Tisza nagy kanyarulatát kitöltő lapályon.
A Rétköznek is nevezett tájon Árpád-kori alapítású települések sorakoznak a központi fekvésű régi várhely, Kisvárda körül. Szent László király itt győzte le csatában az országra támadó kun sereget 1085-ben, majd diadala emlékére templomot alapított Szent Péter és Pál apostolok tiszteletére. A XII. században Kisvárda a Gut-Keled lovagok birtokába került, a nemzetségből a középkor végére hatalmassá emelkedett Várday család innen címezte magát. A Várdayak építették az 1400-as években a ma is látható téglavárat, a mai református templom gótikus átalakítását Várday László érsek, Mátyás király titkos kancellárja finanszírozta.
A Kisvárdával szomszédos Fényeslitke neve – Lythke alakban – 1317-ben tűnik fel hiteles okiratban, amelyben Mihály nevű papja szerepel végrendeleti tanúként. 1332 és 1334 között a falu András nevű plébánosa négy, illetve három garas pápai tizedet fizetett a dézsmajegyzék szerint. (A helynév Fényes előtagja a fövenyes szó rövidült alakja, a környékre jellemző talajfelszínre utal.) Hogy Litke Boldogságos Szűz Mária titulusú parókiája már az adólista kelte előtt megvolt, azt a régi templom tornyának román stílusú részletei bizonyítják. A hajó nyugati oldala elé kilépő, négyszögletű harangtorony bejárata fölötti első emeleten tölcséresen falba mélyedő kerek ablak látható, a második és harmadik szinten kettős, illetve hármas osztású ikerablakok néznek három égtáj felé. Az eredetileg szokványos félkörívvel záródó nyílásukat élesebb lándzsaívűvé szabták át, de román átmeneti stílusuk így is megmaradt. A téglából épült, 35 méter magas toronytest emeleteinek egy téglamélységre bemélyülő faltükre a hazai román kori – XII–XIII. századi – tornyok jellemző vonása. A nyugati kapuzat befoglaló formája félkörívű, az ajtónyílás azonban már újkori, négyszögletes. Az 1831-ben készült klaszszikus arányú, kétszárnyú faajtaja ritka szép asztalosmunka.
A fából ácsolt, körbefutó erkélyes, árkádos, négyfiókos toronysisakot most fémlemez borítja. Az eklézsia feljegyzése szerint a régi favitorlát 1789-ben tették föl a toronyra. 1826-ban megújították, majd 1911-ben újat készítettek a helyébe. A jelenlegi renoválást néhány éve végezték el.
A középkori Szűz Mária-templom hajóját és szentélyét a XIX. század első harmadában lebontották, helyette tágas, cseh süvegboltozatos termet építettek a református liturgia igényeinek megfelelően. Az igényes kialakítású karzatos belsőt szépen faragott szószék, hangvető és remekmívű csillár díszíti. Lassan félve nevezem meg ezeket az értékes berendezési tárgyakat, nem akarván senkinek ötletet adni, hiszen az elmúlt hetekben éppen a környék templomait törték fel és rabolták végig bűnözők. Fényeslitkéről ezúttal „csak” a perselyt vitték el a benne lévő pénzzel, remélem, hogy a betörőszakma ottani gyakorlói nem olvasnak újságot.


A sorozat cikkeinek írásakor mindig megnézem, találni-e friss, megbízható információt az adott településről, látnivalóiról az interneten. Nem mulasztom el megdicsérni, egyben felhívni mások figyelmét is rá, ha értékes, igényesen szerkesztett honlappal találkozom. Ezúttal egy eddig nem látott bőségű és részletességű „tudományos helytörténeti ismertetőre” akadtam a világhálón a Fényeslitke címszónál. Bevallom – hastáji műtétből lábadozván –, óvatosságból sem olvastam végig a teljes szöveget, egy-két apróságra mindazonáltal tisztelettel felhívnám a dolgozat szerzőjének – és esetleges olvasóinak – a figyelmét.
A helynevekre vonatkozó ismereteket, adatokat célszerű tudományos forrásokból, szakmunkákból átvenni, így nem kerülnek egy település honlapjára olyan „etimológiai” képtelenségek, mint például az, hogy a szék és a szeg szavunk „azonos jelentésű”. (A kettő közti különbségről gyakorlati módon is meg lehet győződni.) Felhívnám a figyelmet arra is, hogy a csepű szavunk egész mást jelent, mint a gyepű; az olyasfajta öncélú fejtegetésekkel pedig, mint hogy a „gyepű őrzői” más szóval „gyepidák”, nem árt nekünk, magyaroknak óvatosan bánnunk, nehogy román nyelvész barátaink tápot merítsenek belőle egy újabb dákoromán elmélethez.