A hatalmi önkény és a jogtiprás ellen

A gyülekezési jogot érintő törvényjavaslatokról kibontakozott vitában Rogán Antal vitaindítója és Bárándy Gergely hozzászólása állásfoglalásra inspirált (Magyar Nemzet, március 20. és március 26.). Álláspontjukban az aktuális politikai platformon állásból fakadó különbségen túl (ki a felelős az állítólagos provokátorokért) a közös elem az, hogy ma a társadalmi béke és köznyugalom megőrzésének legfőbb záloga néhány ezer radikálisan kormányellenes tüntető és „provokátor” megfékezése büntetőjogi eszközökkel. A büntető törvénykönyv szigorításával, a gyülekezési jog széles körű kriminalizálásával, új mellékbüntetéssel. A javaslatok nem a békés tüntetők és a „többség” védelmét, hanem a kormány érdekét szolgálják, mivel jogkorlátozó hatással járna az elfogadásuk.
Azzal egyetértek, hogy a szabadságjogaikat békésen gyakorlók védelme legyen az elsődleges. Ennek az elvnek kell érvényesülnie a jogalkotás és jogalkalmazás során is. Az államnak az alapvető jogok gyakorlásával kapcsolatban nem tűrési, hanem garanciális és kiteljesítési kötelezettsége van. Ezt a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) következetes gyakorlata is igazolja. A Rogán–Bárándy-féle szabályozás következtében éppen ezt a fajta, az alapvető jogokat és szabadságot kiteljesítő és garantáló állami szerep gyengülne, nem pedig erősödne, és emiatt alkotmányellenes is lenne.
A Rogán–Bárándy-féle szabályozás
A leginkább aggasztó az, hogy a tüntetésekkel kapcsolatos jogalkalmazás az utóbbi években finoman szólva nem maradt meg a jogállami keretek között. Úgy tesznek, mintha nem tudnák: a joggyakorlat – ellentétben a hivatkozott európai példákkal – még nem ad nálunk garanciát arra, hogy nem csap át önkényes jogtiprásba egy ilyen szabályozás talaján álló jogalkalmazás. Úgy tesznek, mintha nem egy olyan országban élnénk, ahol időnként a rendőrséget magánhadseregként, egy „magánhadsereget” pedig rendőrségként használják. Ahol történelmi jelképünk, az Árpád-házi sávos zászló közterületi használatát a bíróság provokatívnak minősíti, és emiatt bírságol. Ahol a tüntetéseken arcra vagy nemzeti jelkép viselése miatt emelik ki az embereket, hangadónak minősítve őket. Ahol sokan elvitatják a tiltakozás jogát, és provokátornak, felforgatónak bélyegeznek mindenkit, aki tüntet és a szabadság zónáiban egyre sűrűbben rakott tilalomfákat megrázza.
Elfelejtik megemlíteni, hogy 2002 óta, de különösen a – még eddig elfogadhatatlan módon vezetői felelősségre vonás és az áldozatok jóvátétele nélkül maradt – 2006. őszi tömeges rendőri brutalitás idején, illetve azóta a nemzeti ünnepek és politikai rendezvények résztvevőinek alapvető jogait visszatérő jelleggel megsértik a hatalom részéről. Bár azóta 2006 őszéhez mérhető súlyos következményű rendőri fellépésre nem került sor (például szemeket nem lőttek ki, tömegesen nem vertek véresre utcán embereket; ezért hálásnak lenni sem kell), köszönhetően vélhetően nem kis részben a jogvédők erőteljes tevékenységének is, de a gyülekezési jog érvényesülése még mindig nem felel meg a nemzetközi egyezményekben és hazai jogszabályokban előírtaknak.
Emiatt rendszeresen megalapozott kritika érte, éri a rendőrséget és a kormányzatot a jelentősebb jogvédő szervezetek – többek között a Nemzeti Jogvédő Alapítvány, Civil Jogász Bizottság, Magyar Helsinki Bizottság, Társaság a Szabadságjogokért – részéről is.
Az utóbbi években, balliberális kormányok ideje alatt számos alkalommal került sor bíróságok által megállapítottan békés tüntetések jogellenes feloszlatására, tüntetések jogellenes megtiltására és tüntetők vagy annak tekintett személyek személyes szabadságának önkényes és jogellenes korlátozására, fogva tartására. Ezekért már sok millió forintnyi kártérítést kellett fizessen a rendőrség.
A legvéresebb formában mindez 2006 őszén csúcsosodott ki a szeptemberi embervadászatok és az október 23-i tömeges rendőri brutalitás napjaiban, amely több száz ember önkényes fogva tartásával (ehhez sajnálatos módon az elsőfokú bíróságok is asszisztáltak) és súlyos sérülésével (köztük látásvesztés és ujjcsonkolás) járt, nem beszélve a magukból kivetkőzött és felülről vezényelt „rebiszes pribékek” (idéztem Bárándy Gergelyt) tombolását átélt ezrek lelki sebeiről. Mindezért még senki sem kért elnézést a hatalom részéről, senkit nem követtek meg, nem részesítettek jóvátételben, és egyetlen jól azonosítható vezetőt sem vontak felelősségre. Az azóta jogellenesnek minősített Kossuth téri kordont sem a provokátorok miatt húzták fel: a tiltakozó néptől sáncolta el magát a hatalom.
2006. október 23. hajnalán erőszakkal ürítették ki a Kossuth teret, majd délután megakadályozták a tüntetők megállapodás szerinti visszatérését szintén erőszakkal, és ez ellen védekeztek azok, akiket végül az Astoriánál akkor éppen befejeződő megemlékezés felé nyomtak. És vezényeltek mindenki ellen kardlapos lovasrohamot, könnygázgránát- és gumilövedék-sortüzet.
A „Mi lett volna, ha …” kérdéssor
A Mi lett volna, ha … kérdéssort azzal kellene kezdeni, hogy: mi lett volna, ha nem a választók megtévesztésével kerül hatalomra a mostani koalíció? Mi lett volna, ha az őszödi beszéd miatti spontán és érthető népharag elmarad? Mi lett volna, ha a rendőrség arányos és szükséges módon reagál szeptember 18-án, ahelyett, hogy az MTV-székház védelmére kivezényelt csekély számú és rosszul felszerelt rendőröket beáldozza? Mi lett volna, ha a hazugságon ért kormányfő lemond, és nem indít bosszúhadjáratot az utcán tiltakozókkal, megemlékezőkkel vagy éppen rossz időben, rossz helyen tartózkodókkal szemben? Mi lett volna, ha október 23-án nem szentségteleníti meg a hatalom az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulóját az előre megfontolt szándékkal elkövetett megfélemlítő erőszakkal?
Szomorú, hogy ezekre a kérdésekre nem kapunk választ sem Rogán Antal, sem Bárándy Gergely írásában, és ettől lesz érvelésük farizeus. Az általuk megvédeni kívánt békés gyülekezés jogát és a véleménynyilvánítás szabadságát, illetve az ezen szabadságjogokba vetett társadalmi hitet, bizalmat és a bátorságot ezek gyakorlására soha nem látott módon rendítette meg a 2006. őszi rendőri erőszak. Velük ellentétben – vélelmezem sokakkal egyetemben – azt gondolom, hogy ma nem a tüntetések egyébként is elvétve erőszakos jellege a legnagyobb probléma, hanem az, hogy a hatalom a szabadságjogaikat gyakorló polgárok jogait rendszeresen megsérti, és a közösségi érdekek figyelmen hagyásával kormányoz, ahogy erre Makovecz Imre és Ungváry Zsolt utaltak március 27-i, illetve március 28-i írásaikban. Emiatt tart az ország és a társadalom széles rétegeinek zuhanórepülése, miközben a kormányerők konok következetességgel próbálják az ezért való felelősséget szétteríteni. Emlékezzünk: míg a Civil Jogász Bizottság jelentése egyértelműen megjelölte a miniszterelnökben és a rendőri vezetésben a 2006. őszi rendőri erőszak felelőseit, addig a kormány által létrehozott Gönczöl-bizottság szerint mindenki felelős volt.
Ezt a logikát folytatja a közös szabályozási javaslat is, mert azt a hamis látszatot kelti, hogy a társadalmi békét, nemzeti ünnepeink méltóságát nem a kormány nemzeti érdekek ellenére kifejtett kártékony és a szabadságjogokat lépten-nyomon nyirbáló tevékenysége, hanem az ellene végső kétségbeesésükben tiltakozók veszélyeztetik.
Alkalmasak a jelenlegi jogszabályok
Egyébként is, a jelenlegi jogszabályi környezet is tökéletesen lehetővé teszi azt, hogy fel lehessen lépni azokkal szemben, akik megzavarnak egy tüntetést, vagy nem tesznek eleget a szervezők kéréseinek. A Btk. jelenleg is bünteti azt, aki tüntetőt jogtalanul erőszakkal vagy ezzel fenyegetve akadályoz. Amikor egy nagy létszámú, békés tömegben egy kis számú, erőszakos vagy jogellenes tevékenységet kifejtő csoport jelenik meg, erre tekintettel a többieket nem lehet „bedarálni”, hanem őket meg kell védeni. Mindig a legvégső eszköz a büntetőjogi szankcionálás. A megfékezni kívánt csoportok igen elszántnak tűnnek, így az sem biztos, hogy egy ilyen szabályozás visszatartó erőt jelentene. Viszont a tüntetésektől rettentene el sokakat. Elfogadhatatlan, hogy amikor egyre nagyobb a társadalmi elégedetlenség, egyre csökken a kabinet népszerűsége, ilyen szabályozással próbálják kordában tartani a tiltakozni kívánókat.
A szabályozás újabb jogi gumibotot adna a hatalom kezébe, amely nemcsak a valóban nem helyeselhető erőszakos, garázda tevékenységeket kifejtők elleni fellépés céljára, de a békés tüntetőkkel szemben is felhasználható. 2007 márciusa előtt egyáltalán nem létezett olyan jogszabály, amely szankcionálta volna a nem jogszerű tüntetésen való jelenlétet. Tavaly márciusban példátlanul alkotmánysértő módon, négy nappal a nemzeti ünnep előtt vezette be a kormány a passzív engedetlenség szabálysértést, amely most is alkotmányellenesen tág lehetőséget ad a rendőrségnek a tüntetőkkel szembeni fellépésre. (Az Alkotmánybíróság a Nemzeti Jogvédő Alapítvány ez irányú, tavaly májusi, soron kívüli kérelmét máig nem bírálta el.). Ezt alkalmazzák sokszor önkényesen és szelektíven a demonstrációkon részt vevőkkel szemben, egyfajta jogi gumibotként tucatszámra.
Szabálysértés kontra bűncselekmény
A javasolt szabályozás szerint már nem is szabálysértésnek minősülne mindez, hanem bűncselekményi kategóriába csúsztatnák át. Pedig egy tüntetés résztvevőjének gyakran nem is áll módjában az, hogy meggyőződjön arról, hogy a demonstráció, amin részt vesz, tiltott vagy nem. Ha elhangzik a rendőrségi felszólítás, a rendőrség most is felléphet a továbbra sem távozókkal szemben. Nincs szükség viszont arra, hogy tömegesen állítsanak bíróság elé olyan embereket, akik nem tesznek eleget ennek a felszólításnak.
Ha valaki rendőrségi tiltás ellenére megjelenik egy tüntetés helyszínén, vagy feloszlatott tüntetés helyszínén marad, annak a társadalomra veszélyessége szerintem nem olyan mértékű, hogy a büntetőjogi szabályozást indokolttá tenné. Az EJEB következetes és nálunk is alkalmazandó gyakorlata (Oya Ataman- és Bukta-ítéletek) szerint egy tüntetés bejelentésének elmaradása még önmagában nem teszi feloszlathatóvá a tüntetést, ha a demonstráció a békés jellegét megtartja. Az ezzel ellentétes jogalkalmazás alkotmányellenes helyzetet teremt. Önmagában egy ilyen rendezvényen való részvétel ezért rendbontásnak nem minősül. A hazai jogszabályokat sajnálatos módon még mindig nem módosították ennek megfelelően, és a rendőrség sem hajlandó ezt az elvet alkalmazni.
Bárándy egyoldalú szempontjai
Bárándy Gergely nagylelkűnek tűnő gesztussal jelzi, hogy „minél inkább ki kell teljesíteni a békés gyülekezés jogát”, illetve „a határvonal nem a be nem jelentett és bejelentett tüntetések között, hanem a békés és ilyennek nem minősíthető demonstrációk között” húzódik. Ezzel egyet is lehet érteni, mert ezek alkotmányos és nemzetközi jogi evidenciák. Viszont akkor miért nem érzi szükségét annak, hogy a spontán tüntetésekkel kapcsolatos helytelen rendőri gyakorlat (mérlegelés nélküli feloszlatás) ellen országgyűlési képviselőként felemelje a szavát, és a gyülekezési törvény ennek megfelelő – nem jogkorlátozó és így az ellenzék számára is elfogadható – módosítását javasolja? Szavai akkor lennének hitelesek, ha körömszakadtáig ragaszkodna ahhoz, hogy a 2006. őszi rendőri erőszak felelőseit felelősségre vonják, az áldozatok jóvátételt kapjanak, és a még folyamatban levő koncepciós eljárásokat megszüntessék.
Bárándy vajon milyen alapon tekinti köztörvényes bűnözőknek durva általánosítással a kormányellenes tüntetők összességét, és a megfigyelői szolgálatot teljesítő jogvédők közül jelen sorok íróját milyen alapon minősíti garázda cselekmények elkövetőjének, résztvevőjének, amint azt a Klubrádióban tette? Mert mi is történt idén március 15-én, azon a nemzeti ünnepünkön, amely mindenkor alkalmat ad a nemzet szabadságvágyának akár éppen az aktuális hatalommal szembeni kifejezésére? Korábbi gyakorlatának megfelelően a Nemzeti Jogvédő Alapítvány megfigyelő és ügyeleti szolgálatot működtetett. Megállapítottuk: a fokozott biztonsági intézkedésekkel (kordonozások, zaklató igazoltatások, csomagátvizsgálások, amelyet ráadásul jogellenesen magánérdekeltségű őrző-védő cég végzett, tömeges rendőri jelenlét) az állami ünnepségeken való polgári részvételt önkényesen korlátozták, és megsértették a nemzeti ünnep és a polgárok méltóságát. Mindez félelmet, rossz érzéseket keltett.
A puha sapka taktika
Megfigyelői tevékenységünk során – amelyhez Morvai Krisztina, az ismert jogvédő is csatlakozott – saját észlelési körben erőszakos vagy garázda magatartást nem tapasztaltunk (bár ilyenekről más forrásból van tudomásunk), ilyennek sem közvetlen, sem közvetett elkövetői, részesei vagy elszenvedői nem voltunk. Figyelemmel kísértük a Blaha Lujza térről elinduló spontán menet mozgását is. A rendőri fellépés törvényességét monitorozó jogvédő tevékenység a nem bejelentett rendezvények rendőri kezelésénél is szükséges. Aki az ilyen – jogállami elvek, alapvető szabadságjogok és a hatályos rendőrségi jogszabályok érvényesülése szempontjából garanciális jelentőségű – jogvédő tevékenységet támadja, az ezen elvek és jogok érvényesülése ellen szól.
Visszatérő jelenség, hogy a tüntetések a rendőrség fellépésével összefüggésben vesztik el békés jellegüket, ez a rendelkezésünkre álló adatok alapján most is így volt. Az sem zárható ki, hogy néhány beküldött valódi provokátor vandálkodott. A skandináv országokban általában sikerrel alkalmazott „puha sapka” rendőri taktika lényege az, hogy a rendőrség kerüli a demonstratív erőfelvonultatást, megfelelő távolságból biztosít, és csak akkor avatkozik közbe az erőszakos magatartást tanúsítók kiszűrésével, ha a tüntetés elveszti békés jellegét. Célravezetőbb lett volna a rendőrségnek ennek megfelelően eljárnia. Az ellene tiltakozóktól rettegő miniszterelnök miatt – tavaly október 22-éhez hasonlóan – rendkívüli állapothoz hasonlító események következtek be.
Ismét jelzem: a jogos védelem határait túllépő erőszak és a rongálás nem helyeselhető, a sajtó munkatársainak zaklatása és bántalmazása nem fogadható el sem a tüntetők, sem a rendőrség részéről, utóbbira is akadt szép számmal példa, sajnos, nemrég.
Nem vitatható el a rendőrség joga és kötelezettsége arra, hogy a jogszabályi keretek között a közrendet védje, azonban eljárása nem lehet szükségtelen és aránytalan. Bár mutatkozik fejlődés e téren, ezúttal is voltak kifogásolható elemei a rendőrség fellépésének: azonosító jelvény hiánya egyes esetekben, a tömegoszlatásra vonatkozó felhívás nem volt jól hallható, nem biztosítottak megfelelő időt a helyszín elhagyására, könnygázgránátokat többször fejmagasságban lőttek ki, több esetben elfogottakat bántalmaztak, indokolatlanul hosszan és nagy területen korlátozták a mozgásszabadságot. Nemcsak a jogvédők, de az egész társadalom jogos elvárása, hogy a rendvédelmi szervezetek mindenkor a törvényesség talaján álljanak, ne legyenek a kormány magánhadserege, tartsák tiszteletben a szabadságjogokat, a polgárok és a nemzeti ünnepek méltóságát.
A Nemzeti Jogvédő Alapítvány megfigyelői továbbra is rendszeresen jelen lesznek tüntetéseken, megemlékezéseken, és jogvédő eszközeinkkel segítjük az alapvető szabadságjogok kiteljesítését. Mindez ellen hatna a vita alapjául szolgáló törvényjavaslat, amelyet Rogán Antal saját pártja sem támogat, érhető módon. Talán Rogán Antal is megérti majd egyszer, hogy miért.

A szerző ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány ügyvezetője