Harminc éve ment el a gitáros Hamlet

Hétfő este megilletődötten hallgatta a közönség a Petőfi Irodalmi Múzeumban azt a kerekasztal-beszélgetést, amelyen Ratzky Rita irodalomtörténész, az intézmény főmunkatársa, az április 30-ig látható Viszockij-tárlat rendezője, Viczai Péter műfordító, a három megjelent Viszockij-verseskötet (Tilalmakat szegve, Farkasösvényen, A végzet dalai) szerkesztője, Bereményi Géza Kossuth-díjas író, rendező, Demeter Judit muzeológus, Viszockij egykori tolmácsa emberközelbe hozta a hetvenes évek brezsnyevi szocializmusának egyik ikonját, az ellenállás jelképalakját.
Ki is volt Vlagyimir Szemjonovics Viszockij? Moszkvában született 1938. január 25-én, és szülővárosában hunyt el 1980-ban. Életének negyvenkét és fél esztendejében volt a moszkvai Művész Színház stúdiósa és 1964-től a híres moszkvai Taganka Színház tagja. Viszockij a hetvenes évekre a szellemi ellenállás, a másként gondolkodás élő legendája lett. Össznépi Vologya, akinek dalait egyetemisták és munkások hallgatták, dúdolták éjjel-nappal. Aki ingyen taxizhatott, s ingyen, engedély nélkül repülhetett rajongó pilóták, repülőtér-igazgatók jóvoltából. Ljubimov, a Taganka igazgatója lehetővé tette Viszockij számára, hogy verseit, dalait beépítse színpadi kompozícióiba, de azt is hagyta, hogy szerepeljen önálló estekkel, vándoroljon az ország minden táján. A szovjetté nyomorított orosz nép számára ő volt egy személyben az, ami a franciáknak Francois Villon, az amerikaiaknak Bob Dylan, a magyaroknak Cseh Tamás és Bereményi Géza. Meghódította a magyar közönséget is a legendás „tagankás Hamletként”, a Budapesti Operettszínházban és a Debreceni Csokonai Színházban. Több mint ezer dalára, mintegy húsz színházi és harminc filmszerepére emlékezhetünk. Rekedten vibráló hangja, szem- és arcjátéka utánozhatatlan. Versei életében nem jelentek meg. A feleségével, Marina Vlady francia színésznővel jobbára telefonos távházasságot éltek, az ő segítségével sikerült egyetlen amerikai koncertkörutat megszerveznie. Zaklatott élete, csavargásai, fellépései, a két végén égetett gyertya, a vodka és a hatalom fenyegetése együtt okozták korai halálát, utolsó földi útja politikai tüntetéssé vált.
A Petőfi Irodalmi Múzeum közönségét jelentős részben alkotó ötvenes–hatvanasok meghatódva hallgatták a régi történeteket. Bereményi Géza megidézte, ahogy egy pesti lakásban Viszockijjal, Cseh Tamással orosz–angol vegyes beszédmódban, de még inkább dalaikkal kerültek közel egymáshoz. Végül láttuk őt magát is filmfelvételről, hallottuk hangját. Viszockij dalai igazolták a hangszeréhez írt verset: „Gitárom pedig / Rákezdett megint, Dalol holdas éjeken át / Csakúgy mint régen, Hét húrja szépen / Zengi ezüst dallamát.”