Homokszem és Attila

Kedd este újabb, ezúttal a Világjáró Utazási Magazinnal közös rendezvényre invitálta az érdeklődőket a Peking Szurkolói Klub a Stefánia-palotába. Az estet Jakubinyi Sándor, a Világjáró munkatársa képekkel színesített kínai riportja nyitotta, ezt Sophia Sunyeah, a Pegazus Tours Kínában magyar szakon végzett szakemberének kedvcsinálója követte. Ezután Nagy Zsigmond, a Magyar Olimpiai Bizottság nemzetközi igazgatójának helyszíni tapasztalatokon alapuló beszámolóját hallgathatta a közönség. Ezt követően a szurkolói klub meghívott olimpiai bajnokai – Németh Angéla, Czene Attila, Fábián László, Kovács István, Kósz Zoltán – igyekeztek meggyőzni a közönséget arról, hogy az olimpia örök életre szóló, felejthetetlen élmény. Végül Szabó Sándor kínált előzetest Kína objektíven – „Az olimpia országa téged vár” című, a Stefánia-palotában megtekinthető kiállításához.
Jakubinyi Sándor a jól ismert helyszíneket ábrázoló képekkel – az egymillió ember befogadására alkalmas Tienanmen tér, a császári palota, a nagy fal – kezdte előadását, de igyekezett megmutatni a tradicionális Kínát is. Sőt, Sanghaj példáján keresztül egyszerre az ősi, a Chicagót idéző múlt századbeli, valamint a XXI. századbeli városkép kontrasztját is a nézők elé tárta.
Nagy Zsigmond előadása kezdetén kisebb vitát generált. Találós kérdésként felvillantotta azt az érdekességet, hogy melyik az az emberi építmény, amelyik a világűrből is látszik. Erre közismerten a kínai nagy fal a válasz, ám többen vitatták ennek igazságát, mondván, bármennyire is hosszú – több ezer kilométernyi – a fal, csupán hat méter széles, ezért kizárt, hogy az űrből látható lenne.
Nagy Zsigmond az olimpia fontosságát eszmei gyökerével, a hat alapelv ismertetésével ecsetelte, amelyek közül kiemelte: elsőként az olimpiai chartában jelent meg az a tétel, miszerint a sport alapvető emberi jog. Az emberi jogoktól, mondhatni, kitaposott út vezetett a tibeti kérdéshez, amely szerinte nem befolyásolhatja az olimpiát. „Az olimpiát rendezik Pekingben, nem Peking rendezi az olimpiát” – utalt arra, apró hangsúlyoknak milyen jelentőségük lehet. Majd személyes élményét is megosztotta a megjelentekkel. Legutóbbi, ez év eleji pekingi látogatásakor vendéglátói azzal fogadták: Tibet Kínáé. Anélkül, hogy ő szóba hozta volna. A kínaiak szerinte ekképpen elébe mennek e kérdésnek, s nem nyitnak vitát róla. Ezután az olimpia helyszíneit ismertette. Nemcsak Pekingben és környékén, hanem további két városban is lesznek versenyek. A vitorlázók Qingdao kikötőjéből futnak ki, a lovaglásnak pedig Hongkong ad otthont. Sőt a labdarúgótorna mérkőzésein is több város osztozik Pekinggel.
Nagy Zsigmond után Fábián László, Szöul öttusázóbajnoka emelkedett szólásra. Elárulta, a közelmúltban félve látogatott Sanghajba, ám ottani tapasztalatai alapján már alig várja, hogy visszatérhessen, ezúttal Pekingbe. Kovács István az olimpikonok – olykor képzelt – magányosságáról beszélt saját példája alapján: „1996-ban Atlantában az ökölvívásnak helyt adó csarnok meglehetősen távol esett a többi helyszíntől. Egészen a döntőig úgy bunyóztam, hogy szinte senki sem biztatott. A döntő napján néhány órával a küzdelem előtt kimentem a csarnok elé, s szomorúan állapítottam meg, hogy most sincsenek magyar szurkolók. Amikor azonban a ringbe léptem, mégis ezer magyar torokból szólt a buzdítás. Amíg élek, nem felejtem el ezt az érzést.”
Zárásként Szabó Sándortól többek között megtudhattuk, kínaiul így mondják azt, hogy magyar: hsziung-ja-li. Ami azt jelenti, homokszem Attila fogai között. A Távol-Keleten sincs új a nap alatt: ott is hunok vagyunk.