A Fidesz-fóbia politikai háttere 2.

A szabad demokraták a neoliberalizmus egyfajta radikális kozmopolita változatát képviselik, ez a nézetrendszer jelenik meg az SZDSZ értelmiségi holdudvarának sűrűn megjelenő írásaiban is. A szabad demokraták azonosulnak a nemzetközi pénzügyi szervezetek, az IMF, a Világbank, a Kereskedelmi Világszövetség és más intézmények neoliberális gazdaságfilozófiájával, amelynek kulcsfogalmai: kicsi, nem beavatkozó állam kismértékű újraelosztó szereppel, a piac és a verseny elsőbbrendűsége minden területen, nyitott ország nyitott piaccal és kereskedelemmel, alacsony adók és ezzel együtt minimális szociális ellátás, a multinacionális vállalatok érdekeinek elsőbbsége, az állami tulajdon totális privatizációja, a „nem hatékony” szférák (például mezőgazdaság) leépítése stb. Nos, e filozófia kormányzati érvényesülésének legnagyobb ellensége a Fidesz, mely párt a fentiekkel ellentétben a nemzeti érdekvédelem elsődlegességét hangsúlyozza a nemzetközi szervezetek (EU, nemzetközi pénzügyi szervezetek) érdekeivel szemben, erős államban gondolkodik, amely gondoskodik a piaci versenyben lemaradottakról, a szociális piacgazdaság híve, melyben „nem minden a profit”, bizonyos szociális ágazatokban – mint egészségügy, oktatás, nyugdíjrendszer – az állam elsődleges szerepvállalását hangsúlyozza stb.
Akárhogyan csűrjük-csavarjuk, de ez az ideológiai és politikai törésvonal a huszadik század húszas-harmincas éveinek vitájához, a népi-urbánus ellentéthez vezet minket vissza. Az SZDSZ és holdudvara először az MDF-fel és az Antall-kormánnyal való viszonyában jelenítette meg az urbánus oldalt, de az MDF kiszorulása és a Fidesz nemzeti oldalon való megerősödése után ez a szembenállás immáron a fiatal demokratákkal való viszonyban fogalmazódik meg. Következmény: a szabad demokraták a Fideszre és Orbán Viktorra úgy tekintenek, mint a globalizáció, a kozmopolitizmus és a neoliberalizmus ellenségére, a privatizáció, a nemzetközi szervezetek és a totális piaci verseny ellenségére, egy olyan politikai táborra, amely, ha hatalomra kerülne, az „elavult” és provinciális nemzeti érdekek talaján fellépne a nemzetközi tőke ellen, védené az állam szuverenitását, az állami tulajdont, nem engedné feldarabolni a mezőgazdaságot és a falvakat stb. Ez pedig – számukra – félelmetes, mert a nemzeti indulat, a nacionalizmus meggátolja az ország „fejlődését”, a múltba vezet vissza bennünket. Mindebből pedig máris következik a kozmopolita félelem, a világpolgár félelme, aki megrémül a nemzeti érdekvédelem, a nemzeti érzület „szenvedélyétől”, mely veszélyes, sőt szinte életveszélyes a világpolgárra nézve. A nemzeti érzésben ugyanis olyan indulatok rejlenek, amelyek ősi, törzsi jellegűek, nem racionálisak, ezáltal kiszámíthatatlanok, nem érthetők és feldolgozhatatlanok egy kozmopolita számára. Tehát: mindent meg kell tenni azért, hogy ez az atavisztikus, múltba nyúló, furcsa nemzeti érzület ne kerüljön soha kormányra.
Másfelől azt sem tagadjuk el, hogy az SZDSZ és holdudvara a Fideszt nagyon gyakran az antiszemita jelzővel bélyegzi meg – mely jelzőre a fiatal demokraták nem szolgáltatnak semmilyen érdemi alapot –, de minimum azt állítják, hogy a Fidesz nem határolódik el elég egyértelműen és elég sokszor az utcai antiszemita tüntetőktől, a Magyar Gárdától, a Jobbiktól, a MIÉP-től stb., stb. Ebből kiindulva, a Fidesz kormányra kerülése valóságos „istencsapása” lenne a hazai zsidóságra nézve – hiszen már most is, mint állítják, igen erős az antiszemitizmus az ország lakosságában –, felerősödne a rasszizmus, a cigányellenesség, ki tudja, talán még pogromok is kezdődnének… „Még szép” ez után, hogy minden eszköz és módszer megengedett annak a célnak a megvalósítása érdekében, hogy a Fideszt és Orbán Viktort bármi áron távol tartsák a hatalomtól, mert utóbbi maga lenne az infernó. Ez az SZDSZ-t és holdudvarát jellemző érzés meggyőződésem szerint irracionális, megalapozatlan, zsigeri félelmeken alapszik. Ez nem etnikai ellentét, hanem egy-két-három nemzedék személyes vagy egyre inkább a szülők és nagyszülők által átadott holokausztélményén alapul, s egy szerzői-értelmiségi kör véleményén, mely egy az egyben azonosul a fenti generációk motivációival és írásaival, nyilatkozataival fenntartja azt. A következmény viszont feltétlenül egyfajta irracionális félelem, amellyel vitatkozni vagy vele szemben bármilyen megnyugtató, a magyar társadalom józanságára és visszafogottságára hivatkozó érvet felhozni csaknem értelmetlen, de legalábbis – egyelőre – bizonyosan eredménytelen vállalkozás.
Hadd idézzem ide Ungváry Rudolfnak a népszavazás után megjelent gondolatait: „A Fidesz hatalomátvételét kíméletlen tisztogatás és rágalomhadjárat követi majd, mindenre ráteszik a tenyerüket. Nem lesznek finnyásak. De azért ez mégse lesz már olyan, mint Chilében vagy Franco tábornok idején. Inkább hányingert keltő. Kossuth reinkarnációjának demagógiája árad majd egy ideig minden csatornából, de igazán a gazdasági realitások számítanak. Az egészség- és oktatásügy összeomlását adóemelések akadályozzák majd meg, az orvostársadalom népszavazást igenlő, jelenleg a Fidesz által mozgósított részének korruptsága az egekbe szökik, az oktatás színvonala tovább romlik, tanulatlan herehallgatók árasztják el továbbra is az adófizetők pénzén az egyetemeket, az állam csöcsét egy ideig még inkább szopják. Rossz lesz, de azért rendet fognak tartani, ők biztosan. Szép lesz látni, amint, ha kell nekik, keresik, megtalálják, elveszítik, megint megtalálják és jó esetben lassan mégis elveszítik a szövetséget a nyilasaikkal. És nyomorúságos lesz, ahogy a szocialisták populista része megpróbálja majd őket utánozni. Közben pedig a lassú kiábrándulás, az óvatos fejlődés mellett netán még reformok is lesznek, melyeket ők aztán majd »hitelesen« hajtanak végre. Hiszen se nem baloldaliak, se nem liberálisok, se nem »zsidók«. »Európára« csak módjával számíthatunk: ahogy az Egyesült Államok mindig le tudott paktálni juntákkal és emirátusokkal, úgy az Európai Unió is rákényszerül a vacak kelet-közép-európai jobboldal kormányaival való együttműködésre. A szenvedést pedig senki sem takaríthatja meg magának. Nélküle nem keletkezik kultúra. Még évtizedekig fog tartani.” (1)
Érdemes még ebből a szempontból Lengyel Levente leveléből idézni: „Ha nem lennénk EU- és NATO-tagok, semmi sem garantálná, hogy 2020-ban is élni fog még annyi roma Magyarországon, mint 2010-ben. A magyarság hétköznapi beszéd- és gondolkodásmódja olyan mértékben átitatódott a romaellenességgel, és olyan mértékben (legalábbis) semleges Auschwitzcal kapcsolatban, hogy néhány év múlva…” „A következő választások eredménye minden valószínűség szerint a szélsőjobb térnyerését fogja eredményezni, hiszen ha látjuk, ma hogyan masírozhatnak a bakancsok a városaink utcáin, akkor ne várjunk semmi jobbat pusztán az idő múlásától! Legnagyobb kisebbségünk biztonságát már ma sem a magyar állam garantálja. Hanem EU-tag-létünk. De azért lesz még néhány kristályéjszaka, amikor majd putrik lángolnak zsidók üzletei helyett. És romákba rúgnak majd a Magyar Gárda bakancsai, mint ahogyan valamikor zsidókba és kommunistákba rúgtak a magyar csendőrök bakancsai, és ahogyan demokratákba és a »nép ellenségeibe« rúgtak az ÁVÓ bakancsai…” „Rákosi után Kádár következett = Gyurcsány után Orbán fog. Nemzetünk atyja és bölcs vezetője majd megment minket a ronda mumustól, és a történelmi tapasztalatok alapján soha nem látott langyos vizet és jólétet fog teremteni számunkra. Csak kussolni kell, meghúzni magad, tudni, hogyan kell a nyelvükön beszélni, újságírni, talpnyalni, előléptetést pofára és nem teljesítményre »kibulizni« – hiszen abban érzed jól magad, homo kadaricus, nem a demokrácia és a teljesítmény világában!” „Attól tartok, hogy a harmadik magyar köztársaság a végnapjait éli. Béke poraira!” (2)
Látható tehát: igen másféle kiindulópontjai vannak a szocialisták és a szabad demokraták félelmeinek, hiszen a szocialistáknál a pénzügyi-pozicionális, illetve a rendszerváltással összefüggő morális elvárásoktól való félelmek uralkodnak, míg a szabad demokratáknál a nemzeti érzülettel szembeni kozmopolita, illetve egyfajta holokausztfélelem a meghatározó. Viszont egyértelmű, hogy a „végcélban” tökéletesen találkozik a két párt és annak értelmiségi holdudvara, s ez olyan erős szövetség, amely eleddig szinte mindig felülírta a két politikai kör közötti létező ellentéteket. Mondhatnánk úgy is: a közös ellenségtől való félelem érzete megbonthatatlan egységet és „barátságot” teremtett a két, egykoron „ősellenség” párt és értelmiségi csoport között. Más kérdés, hogy ez az egység a koalíciós szakítás után miként alakul tovább.
Előre hozott választásokra pedig éppen azért van szükség Magyarországon, hogy egy új kormányzati ciklusban végre ne a félelem, hanem a szabadság legyen a politika uralkodó, meghatározó szelleme.

A szerző politológus

Jegyzetek:
1. Ungváry Rudolf: A jobboldal kormányzása felé. Népszabadság, 2008. március 14.
2. Lengyel Levente: Egy politikai menekült levele. Népszabadság, 2008. március 18.