Hernádi Kriszta elmondta, hogy édesapja élete utolsó éveiben szerette volna megírni a Hernádi-evangélium című önéletrajzi regényt. Kriszta a halála előtt készített vele egy százoldalnyi terjedelmű interjút, arra építve és apja különlegesen vibráló szellemétől megtermékenyítve írta meg az egész regényt dialógus formájában, mintegy beteljesítve az apai szándékot. A műben valóságos és spirituális párbeszédet folytat édesapjának a valóságban is elhangzott, illetve a műveiből kiemelt szövegeivel. Szellemi vezérfonalat ad a műnek Hernádi Gyula Jézáról szóló példázatnovellája, „apokrifája” a női megváltóról, amelyet az író már a keletkezésének idején is a lányának írt. Ez adta az ötletet a címhez is. A Kánonon túl arra utal, hogy azok a szakrális szövegek, amelyek bekerültek az Újszövetségbe, kanonikus írások, amelyek kimaradtak, azok apokrif iratok. Ő pedig élete utolsó tizennégy évében már nem számított kanonikus írónak. Az Aparegényből kikristályosodik Hernádi Gyula élettörténete, valamint a művész apa és a művész leány nem mindennapi, bensőséges kapcsolata.
Arra a kérdésemre, hogy festőként nem volt-e nehéz áthangolódni egy másik múzsa kifejezőrendszerére, akkordjaira, Hernádi Kriszta meglepő dolgot mondott. Kanadában a kritikusai azt írták róla, szinte egybehangzóan, hogy ő nem festményeket, hanem ősírásokat alkot. Tették ezt anélkül, hogy tudták volna, az apja író. Ez a döbbenetes meglepetés adott neki bátorságot ahhoz, hogy egy íróóriás apa árnyékában elkezdjen írni. Az alkotás közben olykor identifikálódott, már-már Hernádi Gyulává lényegült, máskor a számára – a szó szoros értelmében – létező apával folytatott párbeszéd feszültsége adott művének mágneses töltetet. Az írás kettős természetű, az ember egyedül alkot, és mégis „többen vannak”, hiszen mások által írt forrásokból is táplálkozik, mások szellemét idézi fel. A regény harmadik vezérmotívuma az az ambivalencia, hogy Hernádinak nem adatott meg a hit kegyelme, de minden verse istenes vers, tehát Isten mégis jelen van az egész életműben.
Hernádi Kriszta végül elmondta, hogy a tavalyi esztendő elején már majdnem elkészült, de a befejezésre teljes hat hónapig kellett várnia. És amikor a múlt nyár kellős közepén, Hernádi Gyula íróasztalánál, a könyvei között ráébredt a megoldásra, katartikus sírásban tört ki. „Anyám rémülten rohant be, és csak akkor nyugodott meg, amikor megtudta, hogy az öröm borított el tetőtől talpig, amiért befejeztem apa regényét.”
origo.hu
Miért ennyire agresszív és nárcisztikus Magyar Péter?
