Mélyütés érte a Magyar Naplót

A Magyar Napló, a legnagyobb magyar írószervezet lapja 1989-ben, a köztársaság kikiáltásának évében jött létre. Cseres Tibor, a Magyar Írószövetség elnöke 1989. október 13-án ezt írta ajánlásában: „Azt kívánom, hogy a Magyar Napló a magyar irodalom egész köztársasága számára teremtsen olyan otthont, amelyben minden érdemes alkotó és alkotás bejáratos lehet.”

E nyitottságot tekintette zsinórmértékének a lap. Oláh János József Attila-díjas költő, író, a folyóirat jelenlegi szerkesztője az áprilisi szám beköszöntő vezércikkében arra emlékezik, hogy 1994 nyarán Tornai József, a Magyar Írószövetség akkori elnöke őt nagyon nehéz időszak kezdetén, az anyagi csődbe sodródott lap megmentésére kérte föl mint afféle „éhkoppot jól tűrő szegénylegényt”. A Magyar Napló azóta a magyar folyóiratpaletta érték-megőrző, ugyanakkor vitákra ingerlő írásokat is közlő fóruma lett. Nyitott a közösség felé forduló, nemzeti elkötelezettségű és a szubjektív, kísérletező, avantgárd literatúra alkotói és alkotásai felé is. A főszerkesztő mindig is arra törekedett, hogy folyóiratukban az érték legyen a mérték. A valódi tekintélytisztelet és a hamis autoritások megkérdőjelezése egyszerre jellemzi ma is a folyóiratot. Az áprilisi számban diákköltők, Fejér Erika, Gucsa Magdolna, Lázár Bence, Takács Márton, Pikó András, Székely Örs művei szerepelnek együtt beérkezett alkotók, többek között Utassy József, Prágai Tamás, Pálfi Ágnes, L. Simon László, Nagy Gábor, Baán Tibor, Szentmártoni János műveivel. A lap hangütését meghatározó hagyományos nagyinterjút Király László költővel Bertha Zoltán irodalomtörténész készítette. A magyar költészet napjának ünnepére, József Attila születésnapjára Alföldy Jenő irodalomtörténész emlékezik. A soha el nem maradó, vitára ingerlő, „ütős anyag” ezúttal Vasy Géza irodalomtörténész tollából kerekedett ki. A Magyar Írószövetség elnöke mértéktartó, ám szókimondó kritikát gyakorol Szegedy-Maszák Mihály A magyar irodalom történetei című háromkötetes munkájáról. Vitathatónak tartja azt az egyetemes magyar irodalomtörténeti kötetet, amelyben kimarad például a kor jelentős alkotásainak sorából Szabó Dezsőnek Az elsodort falu című 1919-es regénye, Tamási Áron korszakos remeklése, az 1932-es Ábel a rengetegben, 1947-ben pedig Németh László Iszony című alkotása. S a költők közül is csak utalásokban található meg például Áprily Lajos, Juhász Gyula, Tóth Árpád költészete.
Talán ez a fajta merészség, amellyel a lap szóvá teszi a még mindig regnáló, egykori „hivatalos irodalom” kirekesztő szemléletét, valamint a nyílt szó szeretete okozta, hogy a Magyar Napló éppen a huszadik születésnapi esztendejének nyitányán kapott oly kevés kuratóriumi támogatást, amely a működtetését is veszélyezteti. „Ilyen mélyütés még nem érte a Magyar Naplót… Ki mer ilyen légkörben segítséget nyújtani a halálra ítéltnek?” – kérdezi vezércik-
kében a főszerkesztő.