Sokkolta a közvéleményt a tragédia: két 16 éves diákjuk eszméletlenre verte harmadik társukat, akit még élve bedobtak egy tóba. Hogyan lehet ezt feldolgozni?
– Elfelejteni és túllépni rajta nem lehet. A tanári kar nálunk az elfojtás helyett a megbeszélést választotta. A gyilkosság utáni első tanítási napon rendkívüli diákgyűlést hívtunk össze, majd napokig pszichológus foglalkozott a gyanúsítottak és az áldozat osztálytársaival. Mára – legalábbis a felszínen – kezd visszaállni minden a rendes kerékvágásba, persze a lelkekben ez nem megy ilyen egyszerűen.
– Súlyos traumát okozott az iskolatársaknak a gyilkosság?
– Ez egészen biztos, ám én nem kaptam tájékoztatást erről a pszichológustól, a gyerekek ugyanis néhány nap után megszakították vele a kapcsolatot.
– Miért?
– Feltehetőleg a sajtóban tett nyilatkozatai miatt. A diákok bizalmasan beszéltek vele, és nem azt várták, hogy a szakember a nyilvánosság elé tárja az elmondottakat.
– Arra a nyilatkozatra gondol, amely szerint a két gyanúsított fiú, K. Mihály és V. Dávid korábban állatokat kínoztak, majd élve eltemették őket, amelyben ráadásul felnőtt segítőtársuk is akadt?
– Hangsúlyozom, hogy nem én, hanem a diákok döntöttek így, ez a saját joguk, ők tudják megmondani, hogy pontosan mit sérelmeznek.
– A pszichológust a rendőrség küldte?
– Nem.
– Az oktatási tárca?
– Az sem. A gyerekek osztályfőnöke saját ismeretségi köréből hívott segítségül egy szakembert.
– Az iskolák működéséért felelős oktatási minisztérium azért felajánlotta segítségét, vagy legalább részvétét nyilvánította?
– Nem kerültünk kapcsolatba a tárcával. Szita Károly, Kaposvár polgármestere azonban az eset után azonnal felajánlotta segítségét, és Lamperth Mónika, a térség országgyűlési képviselője is itt járt.
– Több olyan iskolatárs is volt, aki tudott a gyilkosság tervéről, mégsem szólt senkinek.
– Igen, és ez jelzi az egyik legnagyobb problémát. A diákok kommunikációs rendszere zárt, a tanárok pedig idő és energia hiányában képtelenek áttörni ezt a falat.
– Az utóbbi hónapokban nagy nyilvánosságot kapott az iskolai erőszak terjedése. A szakemberek kongatják a vészharangot, a Hiller István vezette minisztérium által felállított ad hoc bizottság szerint azonban nem olyan mértékű az erőszak, ami komolyabb beavatkozást igényelne.
– A szakértői testület az erőszakos esetek kapcsán a tanárok felelősségét és alkalmatlanságát veti fel. Ezekkel a kijelentésekkel tovább rontja a pedagógusok erkölcsi helyzetét, amivel újabb táptalajt ad az erőszaknak. Sokkal egyszerűbb a tanárokban keresni a hibát, mint elismerni, hogy születtek rossz oktatáspolitikai döntések is. Számon lehet kérni az intézményt és a pedagógust, de csak akkor, ha megteremtik az iskolai nevelés személyi, anyagi és technikai feltételeit. Az utóbbi években azonban nem javítottak, hanem folyamatosan rontottak a helyzeten, idő, pénz és ember hiányában pedig nincs lehetőség arra, hogy a tanárok az oktatási feladatok ellátásán kívül még a gyerekek személyiségfejlődésére is kellően odafigyeljenek. A tanárok erkölcsi lejáratása, a jogok csorbítása, a személyi leépítések, a fizikai és szellemi túlterheltség mind hozzájárultak az iskolai problémák terjedéséhez.
– Melyek voltak azok a kormányzati intézkedések, amelyek nehezítették a gyerekekkel való személyes foglalkozást?
– Sok ilyen van. Kezdjük a kötelezőóraszám-emeléssel. Tudni kell, hogy a tanárok messze nem annyit dolgoznak, ahány órát tartanak. Tanítás után még órákon keresztül javítják a dolgozatokat, készülnek a másnapi foglalkozásra, adminisztrálnak. Az óraszámemeléssel és ezzel párhuzamosan a bürokratikus kötelezettségek drasztikus és felesleges kiterjesztésével heti ötven, vagyis átlagosan napi tíz órára nőtt a tanárok munkaideje. Ezek a kötelező feladatok, csak ezek elvégzése után lehetne – ingyen, fizetség nélkül – foglalkozni a gyerekek személyiségével. Erre csak nagyon kevesen képesek.
– A szakemberek azt mondják, a fegyelmezési eszközöket is kivették a tanárok kezéből.
– Nem vagyok híve annak, hogy a problémás gyereket azonnal ki kell zárni az intézményből, mert azzal az iskola saját pedagógiai kudarcát ismerné el. Ugyanakkor nem jó, hogy ennek a lehetősége sincs meg. Így a gyerek bármit megtehet, mi nem léphetünk fel ellene. Arra sincs lehetőség, hogy a tanár a gyerek iskolán kívüli dolgaiba beleavatkozzon. Az elmúlt évek legmeglepőbb jogszabálya a titoktartási kötelezettség bevezetése volt, amely megtiltotta, hogy szóljunk a szülőknek, ha tudomásunkra jut valami súlyos probléma a gyerekükről. Ezek az intézkedések aláásták a fegyelmezési rendszert, rontották a szülő-tanár-diák bizalmi kapcsolatot, és emiatt gyengítették a pedagógusok tekintélyét. A tanár kiszolgáltatottá vált, hiszen kevés eszköz van a kezében, a diák pedig ezt pontosan tudja, és némelyikük vissza is él vele.
– Mi a helyzet a tanárok anyagi megbecsültségével?
– Erről csak annyit: egy osztályfőnök ma havi bruttó hatezer forintot kap posztja betöltéséért. Ez azért is furcsa, mert éppen ők azok, akiknek kulcsszerepük van a diákok megismerésében, az esetleges agresszió kezelésében. Ezért a pénzért kellene nekik feltárni a bajokat, segíteni a problémák megoldásában. A pályakezdők béremelése fontos, de az ezzel kapcsolatos kommunikáció is tovább rontotta a pedagógusok presztízsét, amely azzal indokolta a fiatalok béremelésének szükségességét, hogy népszerűsíteni kell a pályát, mert ma csak abból a maradékból lesz pedagógus, akit nem vesznek fel máshova. Ezt az általánosítást nem fogadom el.
– Ön szerint mit kellene tenni az erőszak megfékezéséért?
– Időt és energiát kell felszabadítani annak érdekében, hogy a tanár a tananyag kötelező leadásán kívül is tudjon foglalkozni a gyerekekkel. Azonnal csökkenteni kellene a kötelező óraszámot, az osztályfőnökökét drasztikusan, hogy újra lehetőség legyen a személyes kapcsolat kialakítására. Ehhez több pénz kell, hiszen ha egy tanár kevesebb órát tart, akkor több pedagógust kell alkalmazni. Emellett természetesen vissza kellene adni a pedagógusok kezébe a fegyelmezési eszközöket, és olyan jogszabályi hátteret kell biztosítani, ami lehetővé teszi a tanár-diák-szülő közötti bizalmi viszony helyreállítását.
– A napokban az egyik napilap ultrakonzervatívnak nevezte a gimnáziumot, amely szélsőjobboldali eszmékkel szimpatizál, nevelési módszerüket tekintve pedig vallási fanatizmusról ír.
– Ezt a véleményt megalapozatlannak tartom. Számomra értelmezhetetlen, hogyan süthetnek egy iskolára politikai jelzőt. Világnézeti szempontból természetesen vállaljuk az iskolai konzervativizmust, ami nálunk a társadalmi együttélés szabályainak betartását, az értelmes fegyelmet jelenti.
–Vannak különleges rendszabályok?
–Semmi ilyesmi nincs. Nem kell templomba járni, nincs sorban állás a folyosón, sem kötelező viselet. Az iskolai ünnepségekre sötét aljban és fehér ingben kell jönni. Remélem, ez még nem ultrakonzervativizmus.
– Vallási fanatizmus sincs? A lap ezt arra hivatkozva állítja, hogy az egyik tanár a diákok előtt a sátán művének nevezte a gyilkosságot.
– A mondat a tragédiát követő első tanítási napon, a rendkívüli iskolagyűlésen hangzott el, amikor mindenkit letaglózott a gyász és a döbbenet. Az említett cikk írója nem volt jelen az eseményen, az egész beszédet sem hallotta. Állítását az internetes fórumokon terjedő beszélgetésekre alapozta. Megkérdezném, hogy abban az országban, ahol mondvacsinált indokokkal bárkit rasszistának bélyegezhetnek, azt az embert minek neveznék, aki mások állítása alapján, minden emberi érzést és gyászt figyelmen kívül hagyva, vallási alapon próbál megbélyegezni egy egész iskolai közösséget?
– Van valamilyen, az átlagostól eltérő elem a pedagógiai módszerükben?
– Remélem, még nem számít bűnnek Magyarországon, hogy tisztességes embereket akarunk nevelni, amihez szerintük hozzátartozik a hazaszeretetre és a magyarságtudatra való nevelés is. Ezt az értékrendet próbáljuk közvetíteni, de természetesen semmit nem erőltetünk. Mi nem utasítunk, hanem érvelünk. Aki akarja elfogadja, aki nem, az nem.
– A lap az iskola nevelési módszerével hozza összefüggésbe azt is, hogy a diákok Nagy-Magyarország és Kárpátia pólóban jártak, az áldozat, József szobájában pedig a Trianon előtti Magyarországot ábrázoló térkép és Árpád-sávos zászló lógott.
– Az iskola határozottan elutasít mindenféle szélsőséges felfogást és annak feltételezését is, hogy ilyen elvek alapján nevelne.
– A média támadásai nem ragadtak át a szülőkre?
– A sajtó többsége korrekten tájékoztatott, és tiszteletben tartotta a gyászt. A diákok és a szülők nagy többsége a tragédia után azonnal kiállt az iskola mellett, nem hibáztatott minket. Megmondom őszintén, ilyen szörnyű tragédia után rosszabbra számítottam, ezért különösen jólesett a diákok és a szülők támogatása.
– Az áldozat szülei sem vádolják önöket?
– Nem. József édesanyjának emberfeletti a lelkiereje. Csak egyetlen kérése volt felénk: bár fia néhány hét híján nem tudta befejezni a tizedik osztályt, ha lehet, mégis adjuk ki neki a záróbizonyítványt.
origo.hu
Meglepő fordulatot tartogat az időjárás
