Bár a pöffeszkedő rekordok inkább taszítják a csöndes sétákra, bensőséges párbeszédekre, lélegzetelállító látképekre vágyó utazót, a mai Ausztria legöregebb városa, amely Közép-Európa legnagyobb épen megmaradt katonai építményét rejti a világ legrégebb óta fennmaradt kötélvasútjával, talán éppen legjeinek köszönheti zavarba ejtő légkörét. Nekünk, magyaroknak különösen nyugtalanító élmény lehet, hogy néhány órányira düledező fővárosunktól ott éli a maga minőségi és hagyománytisztelő életét több évezred háborítatlan (kis)városiassága – azon hegyek között, ahonnan hajdanán elindultak a bencés szerzetesek a nyugat-magyarországi jurtalakók megszelídítésére is. Salzburg számunkra nem elsősorban a muzsika és Mozart városa, hanem – akárcsak Prága – szembesülés mindazzal, ami honi város sosem volt és sosem lehet.
Ha az idelátogatónak csak röpke órái vannak erre a világra, nem érdemes a kötelező programokkal feszélyeznie magát, és végigrohannia a mozarti emlékhelyek, a különféle barokk kastélyok, kertek vagy a száznál is több templom turisztikai nyomvonalán. A legjobb és legszebb, amit tehet: az óvárosból egy perc alatt felliftezik a tölgyesekkel, alpesi rétekkel,
kis várakkal tagolt, gyönyörű Mönchsberg hegyre, és kényelmes tempóban végigsétál a kitűnően jelzett ösvényeken – ügyelve arra, hogy Salzburg panorámája a lehető legtöbb szögből mutatkozzék meg. A lifttől félórás gyalogút vezet a szomszédos várhegyen fekvő Festung Hohensalzburghoz, amelyet a XI. században, az invesztitúraharc alatt kezdtek építeni, és amelyet soha senkinek nem sikerült bevennie. A salzburgi vár alapos bejárása önmagában legalább fél napot igényel, mert amikor az ember betelt a középkori katonai építészet e remekművével, még szinte semmit sem látott a „belbecsből”, nem beszélve a számtalan magyar vonatkozású emlékről, amelyet az osztrákok azért diszkréten kezelnek.
A szokásosnál bőségesebb és izgalmasabb kard-, illetve kínzóeszköz-gyűjtemény mellett a magyar látogató ugyanis olyan ínyencségekre bukkanhat a salzburgi Rainer-ezred igényesen berendezett – sajnos azonban leginkább német nyelvű – vármúzeumában, mint például a több évszázad hősi harcait átfogó bevetési térkép. Ezen bizony szerepel a kuruc háborúk („Kurutzenkrieg”) számos hadszíntere és települése, így az erdélyi Szamosújvár, Beszterce, Rábahídvég, valamint az 1848–49-es szabadságharc Kápolnája és Csornája. Hiába, közös történelmünknek több nézőpontja létezik.
Nem szükséges különösebb történelmi perverzió ahhoz, hogy az ember idejének jelentős részét a salzburgi köztemető (Kommunalfriedhof, Gnesier Strasse 8.) bejárásával töltse. Bár konkrét cél vezérelt oda, amint belépünk az egyik oldalsó kapun, elveszünk a részletekben: egy Felsőeőry Nagy szép, XIX. századi síremlékébe botlunk; de a Fehér, a Bálint család és még számos magyar név mutatja a Monarchia és a Monarchia utáni világ kapcsolódási pontjait. Az „angol beteg”, a pocsék és hazug hollywoodi film főszereplője, a mai Burgenland területén, az egykori nyugatmagyar Borostyánkőn született és a salzburgi kórházban elhunyt Almásy László sírját keressük órákig – mindhiába. Pedig – ha élhetünk képzavarral – a Szahara-kutatás Mozartja legalább egy útmutató táblát megérdemelne, ha már a sírját nemrégiben szépen rendbe tették.
Hosszan értekezhetnénk egy másik temető, az ősi városmagban található Szent Péter-főapátság melletti legalább ezerötszáz esztendős sírkertről is, a középkori haláltáncos motívumokkal díszített vörös márványsírokról vagy a hegyfalba fúrt katakombaszentélyekről, meg arról, milyen az, amikor kulturált Eb-lázban ég egy kisváros, és Ausztria-szerte nemzeti lobogókkal aggatják tele a sztrádákon száguldó autókat. Mindenesetre aki csak a futballért megy Salzburgba, az is feltétlen szánjon időt arra, hogy az utcák labirintusában kutassa a kiegyensúlyozottság osztrák titkát.
Jó tudni. Fényűző szálloda, az ötcsillagos Schloss Mönchstein Hotel (www.monchstein.at) meghívására érkeztünk Salzburgba. Akinek megengedi a pénztárcája, hogy egyetlen éjszakáért két személyre 345–1290 eurót fizessen, vagy akár azt, hogy 15 000 euróért/nap ötven fő számára egész várkastélyt kibéreljen (reggelivel), az pazar helyen, közvetlenül az óváros fölött magasodó Mönchberg hegy fennsíkján pihenhet. A várszálloda ablakaiból beláthatók a Salzach folyó festői kanyarulatai, a túlparti régi városrész a Mirabell kastéllyal, és csak néhány perc séta az óvárosba szállító lift.
A Schloss Mönchstein Hotel munkatársa kalauzolt bennünket a hegy gyomrába: öt szint mélységben fúrtak le, hogy a lakosztályok, a szauna és gőzfürdő, a teljes spa-részleg, illetve a teraszos étterem helyet kapjon a salzburgi érsekek egykori palotájában, amelyet stilizálva átépítettek, bővítettek néhány éve. A Mönchstein Hotelben a reprezentáció megelőzi a gyakorlatias szempontokat, ezért az elegancia híveinek ajánljuk. Minket például az egyik toronyszobában szállásoltak el, amely nyáron a klíma ellenére is meglehetősen meleg. Meghitt hangulatú a „világ legkisebb étterme”, az ablakaival a négy égtájra néző két-négyszemélyes szeparé. Az ugyancsak szép panorámájú nagyobbik étterem kínálata fenséges, a halk klasszikus zene mellett valóban ötcsillagos kiszolgálásban és menükben volt részünk.
origo.hu
A kamerák előtt vertek meg egy benzinkutast, itt a felvétel
