Látszani is engedd

Vajon miért van az, hogy a felnőtteknek szóló irodalmat egészen emberi, néha már csaknem igényesnek nevezhető burokban jelenteti meg a magyar könyvkiadás, ám a gyermekkönyveket bemutató áruházi pultok környékén többnyire émelygés fog el? „A jó vers már azelőtt közöl, mielőtt az értelemig elhatolna” – állítja Szilágyi Domokos. Még inkább igaz ez a könyvre nézve! A könyv megjelenésével is közöl – tájékoztat, tanít, nevel, csábít, kelleti magát… Vagy nem így gondolják a gyermekkönyvek szerkesztői? Gyors látlelet arról, hogy mit találunk egy találomra választott könyváruház gyermekkönyves pultján.
A formátum, a borító, a címfelirat, az illusztráció, a betűtípus mind-mind ugyanolyan fontos tényező a könyv, mint a hangzás és a rím a vers esetében. Az egyik nagyáruház könyvpultjánál azon merengek, vajon mire nevelik gyerekeinket az esztétikum teljes hiányát hirdető papírfalók. És milyen lehetne az a világ, amelyet eltakarnak előlük? Mert éppilyen fontos ez a láthatatlan szempont. Bármelyik könyváruház kínálatáról beszélhetnék, szinte egyenletesen borítja mindegyiket az átlagos amerikai tudat számára barkácsolt Disney-dizájn, amelynek világra kerekedett szemű és semmitmondó tekintetű alakjaiban örömmel ismerhet magára a hasonló látószervvel megáldott, dollárban fizető fogyasztó. Őzgidák, mesehősök, gonosz mostohák és állatkirályok kóvályognak a pultokon, mintha saját létezésük értelmét kerülgetnék. Magyar nyelvrokonaik: klónkönyvek, másolatok – mintha a jól ismert mesék, Hófehérkék és Pán Péterek magyarul félrebeszélő alakmásai lennének.
A könyvpult nagy részét ez a színes, cukrozott világ foglalja el (mintha minden könyvet piros cukormázzal öntöttek volna nyakon). Vajon tényleg erre van igény? Tényleg ezt követeli a makacs fogyasztó, a félreinformált szülő? Nem mérik olcsón ezt a látszatvilágot. Ha a könyv zenél, sípol, karattyol is, egyenesen csillagászati az ára. Vigyázzunk! Jól tudják a marketing szakemberei is, hogy a gyerek addig nyaggatja a szülőt, amíg az vásárol – így hangzik a tanítás. Vigyázzunk! Termékeikkel – ne is nevezzük ezeket könyvnek – apukák és anyukák elé állítanak tükröt e világ mágusai. Melyikért fizet? Melyikben ismer magára? Melyiknél parancsol (végre) megálljt?
Rejtély számomra, hogyan alakulhatott ki ez a „rémálom a könyvutcában”. Hiszen a magyar gyermekkönyv-irodalom élvonalbeli, olyan alakok szegélyezik sárga téglás útját, mint például Weöres Sándor, Lázár Ervin, Csukás István vagy Janikovszky Éva. De e mellszobrok mellett sok más név megérdemelne egy-egy emléktáblát. Nem mondom, a pulton ott vannak ezek a klasszikusok is Réber László, Sajdik Ferenc, Reich Károly rajzaival. Süsü, Pom Pom, a nagyobbaknak Janikovszky Éva könyvei, az Égigérő fű és a Kire ütött ez a gyerek… Micsoda alakok születtek ebben a világban! Vegyük észre: a nemzetközi könyvgyártás e bátran kritizálható tucatipara csak másol, régi történeteket öltöztet ilyen-olyan ruhába – a hazai viszont alakokat teremt. Pom Pom, Süsü vagy Mikkamakka a világ bármely pontján sikeres kis világfi lenne, ha ügyesen tarisznyázná fel a magyar marketing. Hiszen az alakok megvannak! Pom Pom és Süsü ugyanúgy élhetne a könyvlapon, mint a Mumin-völgy lakói vagy Nordquist hősei, Pettson és Findusz – csak hogy az újabb világsztárokat említsük.
Nem akarok átesni a ló túlsó oldalára; nem állítom, hogy az áruházi gyermekkönyves pult, amelyet éppen bírálok, úgy, ahogy van, igénytelen. Látunk itt klasszikusokat kemény táblába kötve. Móra Zengő ábécéjét sokadik nemzedék forgatja, méltán, ahogy Móricz Iciri-piciri történetét is. De miért ebben a jelmezben jelentek meg? A klasszikusok kiadását egészében valami tompa és fásult közöny kíséri, ezek a kötetek a találékonyság teljes hiányáról győznek meg. A Móra Ferenctől előhalászott Kéményseprő zsiráfok, Móricztól A pórul járt farkas kiadása… Jaj. Arany Családi körének egyik újabb megjelenése legfeljebb a százötven év felettiek tetszését nyerné el, nem a gyerekekét, Petőfinek ez a János vitéze pedig mintha egyenesen egy operettlibrettóból lépett volna elő, szegény. Dicséret illeti viszont A török és a tehenek kiadását a Papirusz Duola kiadótól: ez a kifestőkönyvként is funkcionáló kötet, K. Lukáts Kató rajzaival, igen letisztult képvilágot kelt életre. Ritka színfolt. Éles a különbség a régi, klasszikus Móra-kiadások és a mai ilyen-olyan gyerekkönyvek között. Varga Katalin munkái, a Mosó masa mosodája például nem évült el; és az Ablak-zsiráf is, bár ráférne egy kis frissítés, méltó párja a népszerű Tesz-vesz képes szótáraknak. Nagyobbaknak szép sorozatban jelenteti meg Fekete István műveit a Móra Kiadó, és a régi pöttyös könyvek mellett ma is ajánlható Bálint Ágnes Hajónaplója. Sehol sem találom viszont Varga Domokos Kutyafülűek-jét vagy Lázár Ervin könyveit e polcokon, nem tudom, miért. A verseskötetek közt ott a klasszikus Bóbita, Kányáditól egy válogatás és Kormostól a lassan, de biztosan cammogó Vackor. Látok Marék Veronika-műveket, és úgy látszik, Sicc is elpusztíthatatlan.
A magyar népmesék kiadására külön ki kell térni. A mi harmincas nemzedékünk, mondhatni, Illyés Gyula, Benedek Elek és Kriza János feldolgozásain nőtt fel; Jankovics Marcell rajzfilmsorozata pedig a világ mesetörténetébe véste a magyar népmeséket (akkor is, ha ennek visszhangja ma még kisebb). Épp ezért az ő rajzaival illusztrált kötet (A fortélyos öreg) nem vetekszik a szememben a rajzfilmek (a népmesék vagy a János vitéz) képi világával, de a pásztorművészetből merített motívumai meggyőztek. A népmesekiadás egyébként a könyvkiadás igazi Bermuda-háromszöge… Ami itt történik, maga a rejtély. Miért kell például Benedek Elek minden meséjét egyetlen kemény táblás kötetben, apró betűvel, sajtpapíron kiadni? Az – ugyancsak tőle való – A kétszívű királyfi címmel kiadott válogatás jóval igényesebb, de sem a címválasztást nem lehet túlságosan dicsérni (ennél csak a tudathasadt királyfi lenne korunkra jellemzőbb és morbidabb), se a kötet bumfordi-realista illusztrációit. Egyébként a mesekiadásokban alapvetően két tendenciát látok. Az egyik az autentikus, a másik a transzcendens vonulat. Előbbire szép példa a Palóc mese-beszéd – Népmesék betűre, képre és emberi hangra című kötet. Ha palóc tájszólásban autentikusan hangzó CD-t is csatoltak hozzá, akkor ez bizony „felkaroló” hadművelet, megtörheti az egyenhangzó közbeszéd monotóniáját (a gyerekekben sem árt tudatosítani, hogy többnyelvű lélek él a magyarban), és a kötetnek így, bizony, ott a helye a könyvespolcon. A transzcendens változatra példa A három tündérnarancs, Különleges magyar népmesék alcímmel. Megnyerő, kissé excentrikus képi világa jelzi, hogy inkább azokhoz a felnőtt újrafelfedezőkhöz szól, akik a meséket – egyébként jogosan – saját maguknak igénylik.
A rajzban elemi erő van, kiváltképp a gyerekkönyv esetében. A gyerek úgy hallgatja a mesét, mintha filmet nézne – elég egy pillantást vetnie a képre, a mese megelevenedik belső objektívje előtt. Nagyon hiányzik erről a pultról a magyar Mumin! Tove Jansson világhírű könyveit a Móra kezdte kiadni, rövid ideig láthattuk a rajzfilmet is (valamikor a kilencvenes évek elején vetítette a tévé péntek délutánonként). Akkor nem lett átütő siker, talán majd most, hogy új kiadása zsebkönyv formában kapható. Készül a teljes magyar nyelvű sorozat, de kérni kell, mert a pultra nem kerül ki, csak a raktári polcról kapunk példányt – nem tudom, miért! Sven Nordquist Pettson- és Findusz-könyvei viszont, szerencsére, megfelelő helyen, szemmagasságban vannak. Igazi skandináv termék: praktikus szemlélet, gazdag képi világ és remek humor… Pettson a legmókásabb agglegény, Findusz pedig Garfield északi rokona – ha valaki nem ismerné őket. Alakul a rajongótábor, nekünk az Egész évben Findusszal a kedvencünk, tele vicces ötletekkel (már csak egy kertes ház kell a könyv mellé, és lehet barkácsolni). És még egy újabb könyvet feltétlenül meg kell említeni e díjazott bevándorlók közt. A Csillagokkal táncoló kojot (Észak-amerikai indián népmesék) – Cseh Tamás válogatása Cseh András rajzaival – a vásárlókosárba ugrik a könyvespolcról. Az indián képi világ kreatív megjelenítése rendkívül sikeres példájának tartom ezt a kötetet, hagyományőrzés és újítás szerencsés egyensúlyát testesíti meg. Az ára borsos, de a minőség alapján indokoltnak érzem.
Hova vessük vigyázó szemünket? A mesepiaci körséta után világosan látom, kevés az igényes (újabb) hazai kiadás. Pedig a gyermekkönyv jó befektetés, tudja ezt minden kiadó, egy-egy sikeresebb kötet számtalan kiadást megér, busásan visszahozza az árát. A kreativitás volna kevés? Kevés a jó író? Az illusztrátor? Nem hiszem. Vannak újabb gyermekkönyvek, verskötetek is, de ezek nem jelennek meg a nagyáruházi polcokon! Hiába keresem Tóth Krisztina Londoni mackók-ját, ezt a szellemes verses füzetsorozatot. Kapható tőle az Állatságok a Magvető kemény táblás kiadásában – igényes kötet, szép a kivitelezés, a belső illusztrációk talán nem annyira. Kérdés, hogy lepipálja-e majd Devecseri Állatkerti útmutatóját. Rábukkantam viszont egy Pozsonyi Pagony-kiadásra – könyvkiadóként is üdvözölni kell a remek gyermekboltot! –: Berg Judittól a Mesék a Tejúton (Gévai Csilla rajzaival) remek könyvterv alapján készült, ötletes munka, példaértékű! Fordulatos a történet is, pedig a keret egyszerű (a csodabicikli elrepíti Bojtit és Tücsköt a Tejúton), de a könyv bizonyítja, hogy ilyen alapötletnél nem kell több.
„Jó szóval oktasd, játszani is engedd szép, komoly fiadat?” A jó szó talán megvan, de – József Attila után szabadon – látszani is engedd! Egyes irodalmárok – például a kanadai Northrop Frye – felvetik, hogy az egész világirodalom néhány ismert mitologikus történet – vagyis mese – különböző variációja… Éppen a gyermekkönyvek kiadói ne vennék komolyan ezt a tételt? Pedig a gyerek számára a mese igazi beavatás, az emberi kultúrába és a felnőttek világába is. Körülnézek a pulton, és nem hiszem, hogy a gyerekeimet ebbe a világba szeretném beavatni.