Megnyugodni a szerelemben

Csukás István szerencsés költő, olyannyira közismerten jó verseket ír, hogy nem nőtt lírai életműve fölé gyermek-ifjúsági író énje, azaz sem Süsü a sárkány, sem a Nagy ho-ho-hohorgász nem vet árnyat az alanyi költőre.
Szerencsés korszakban, a szép szóra kiéhezett hatvanas-hetvenes években bontakozott ki, olyan nagy nevek nyilatkoztak elragadtatottan verseiről, mint Kodály Zoltán, Ilylyés Gyula, Zelk Zoltán, Tamkó Sirató Károly, Vas István, az élők közül Rónay László, Pomogáts Béla, Czigány Zoltán. Le sem tagadhatná, hogy zenésznek indult, a híres békés-tarhosi zeneiskola növendékeként, muzsikus énjét őrzik hangzós, míves, kimunkált költeményei. Szerelmes verseinek gyűjteményes kötete, a Te mire gondolsz közben? is őrzi a régi Csukás-erényeket, a bravúros, Weöres Sándorra hajazó formakészséget, a groteszk csúfondáros hangvételt, a szeretetteljes évődést. Ugyanakkor fölerősödik a melankólia és az ízléses erotikára hangolt játékosság. A kötetben a szerelemnek minden lehetséges szólama hangot kap. Az Elomlik a narancssárga nyár című költeményből fölzendül a férfi nő iránti kamaszos rajongása, amely életkortól függetlenül ébred fel a serdülőben és az öregedő úriemberben: „Ó marasztaló káprázat! / A szerelem toronyra röppen, / ingujjban indulok felé, / s a nyár összecsap mögöttem.”
A halál tényét is természetes élettartozékként magához lényegíti a költői melankólia, s közben újabb és újabb alakban jelenik meg a szorongással szembeni legfőbb ellenszer, a végtelen szerelem, az újjáéledés diadala. E sokféle, egymást kiegészítő, ellenpontozó szólam mind-mind együtt feszül a kötetben: „Szerelmedben megáll / nikkelcsontú halál”. A könyv ezernyi skáláján elfér a kölyökkori vad erotikus képzelet nyers szókimondása és az idősödő, a hitvesi szerelemben-szeretetben megnyugodott férfi bölcsessége. „Hárman élünk itt egymást feloldó boldogságban: / én, feleségem és a kiskutyánk”. Az idill őszinte, megszenvedett, belefér a visszapillantás a csélcsap ifjúságra, ez utóbbi, huncut, csúfondáros hang még hitelesebbé varázsolja az érett férfi univerzumának tudását. Csukás filozofikus bölcselmeit emészthetővé, elviselhetővé teszi az is, hogy nem tetszeleg a mindentudó szerepében és hogy nem képmutatóskodik.
A kötet kötött ritmusú játékainak, monológforma és szabadverses költeményeinek változatos skáláját még teljesebbé teszi a Homályos folyosó című elbeszélő költemény. Csukás bátran, a kiemelkedő tehetség biztonságával nyúl e műfajhoz, amelyet egy időben nagyon is lejáratott az ötvenes évek irányköltészete. Egy munkahelyi életkép-sorozatot tesz izgalmassá az irónia, a humor, a melankolikus bölcsesség és a kiváló lélektani érzék birtokában. A történet látszólag egyszerű: hogyan avat igazi férfivá egy kamaszt a hivatali pletykaáradat, amely egy olyan „kalandot” tulajdonít az éppen hogy serdülő fiatalembernek, amely még nem történt meg. Az ifjú e csúfondáros, groteszk hangnemben elregélt anekdota végső csattanójaként találkozik az igazi nővel, furcsa beavatáson esik át, ha nem is egészen úgy, ahogy ezt legszentebb szerelem-álmaiban elképzelte. E vers igazi remeklés: hogyan lehet egy pár oldalnyi költeménybe egy egész kisregényt sűríteni. A könyv végigutaztatja olvasóit a szerelem, e magunk felé emelő, az életnek értelmet adó nagyszerű érzés égi és mindennapi stációin.
(Csukás István: Te mire gondolsz közben? Szerelmes versek. Gesta kiadó, 2008., 148. old., 1995 Ft.)