Vigasztaló című kötetében Fazekas István a hagyományaitól elszakított nemzetet igyekszik visszatéríteni a gyökereihez, a magyar, keresztény tradíciókhoz. Áttetsző, eredeti képekben szól a halálról: „Dédapám istenes leánya / név szerint Tokodi Piroska / kit a halál már fél kézzel átölelt / fekszik a kórházi ágyon.” Kifejező telitalálatai mögött a megszenvedett, a hiteles élmények összetartó ereje feszül, amelyet cizellál és elmélyít a feltétel nélküli istenhit. És az a tudatosság, amely különbséget képes tenni a hamis álközösségek és a valódi emberi gyülekezetek, illetve a költő termékeny magánya és az önző, közemberi individualizmus között. Tudja, hogy „a halottak tarják a földet”. A Ratkó Józsefnek ajánlott Föld vagyok című versében az Isten képére teremtett ember mennyei küldetésének, s a szülőföld iránti elkötelezettségének tudata egymás szólamait erősítve sejteti meg a valódi hit és a hazaszeretet egységét. Születésünket, halálunkat, föltámadásunkat Istentől kaptuk, közeli és távoli rokonainkon, Isten többi teremtményén át kapcsolódunk a szülőföldhöz, s ez a nagy család, a haza iránti kötődésünket is erősíti.
Nem véletlenül mondja ki a gimnazista naplóját, a költőtársakról szóló esszéket, az élet metafizikai értelméről szóló tűnődéseket és a politikai eszmefuttatásokat tartalmazó Megnyerhető veszteségeink című prózakötetben, hogy az tudja igazán okosan szeretni a hazáját és nemzetének hagyományait, aki minél több generációra visszamenően számon tartja a szüleit, nagy- és dédszüleit. Hiszen a konkrét hagyományokat őrző, ugyanakkor istenhívő ember egyszerre képes spirituálisan átérezni és konkrétan is értelmezni, mit is jelent a haza, az egy nyelvet beszélő emberek közössége. A Megnyerhető veszteségeink című kötet naplórészében figyelemmel kísérhetjük, hogyan érti meg a világot már a fiatal gyermek is szinte játszva a magyar költészet ismeretében. És hogy perdöntő jelentőséggel bír egy érzékeny serdülő életében a gondos szülői figyelem. Amely viszont nem helyettesítheti a felelős pedagógus, a tanár szerepét, aki azokban az években még morális iránytűnek számított. Látszólag képtelenségnek tűnik, hogy a diktatúra éveiben, nemegyszer kis (az adott esetben) szatmári falvakban, kisvárosokban kaptak életmeghatározó erkölcsi útravalót a Kádár-korszakban nevelt gyerekek. Valójában ez nem képtelenség – vezet rá minket Fazekas István, hiszen a tanáraik még valláserkölcsi nevelést kaptak egy jobb korban, s ahhoz is értettek, hogy örökérvényű erkölcsi posztulátumokkal neveljék a fiatalokat hazaszeretetre és hitre. Nem véletlen, hogy az a Fazekas István, aki Petőfi, Arany, József Attila, Ratkó József versein – utóbbi költőnek személyes varázsából is tanulva – oly éleslátón tudja prózában is meghatározni önmagát.
Ez a kristálytiszta látásmód teszi talán, hogy Fazekas István abban a magyar költészetben is tud újszerű, eredeti gyermekverseket alkotni, ahol Weöres Sándor, Ratkó József, Csukás István gyermekversei teremtettek igen magas mércét. Aki így képes a nyelv jelentés és alaktanával önfeledten, látszólag lazán, de valójában nagyon is pontosan játszadozni, az tisztában van a költői mesterség minden csínjával. A kötetet illusztrálják a költő gyerekei, Anna és Lili.
(Fazekas István: Vigasztaló versek, Felsőmagyarország; Kutyafán a fakutya, gyermekversek, Hungarovox; Megnyerhető veszteségeink, prózák, Hungarovox.)
origo.hu
Meggyilkolt turisták: leszúrtak egy francia férfit
