A közpénzek elherdálása csúcsokat döntöget

Súlyos hiányosságokat, illetve több esetben törvénytelenséget állapított meg az Állami Számvevőszék néhány nappal ezelőtt nyilvánosságra hozott jelentése, amelyik a 2003 és 2007 között átadott sztrádaszakaszokra fordított költségvetési kiadásokat ellenőrizte. A számtalan elmarasztalást tartalmazó dokumentum szerint a Gyurcsány-kormány infrastruktúra-fejlesztésének szimbólumává előlépő kőröshegyi völgyhíd megépítése például teljesen fölösleges volt. A 41,5 milliárd forintért kivitelezett, impozáns látványt nyújtó viaduktnál olcsóbb megoldást is lehetett volna találni. Az ÁSZ a dunaújvárosi M8 Duna-híd kapcsán is erős kritikát fogalmazott meg. Az említett építmény annak ellenére született meg, hogy a hozzákapcsolódó autópálya-szakaszok csak a következő évtized közepére fognak elkészülni. Így természetesen egyáltalán nem meglepő, hogy a rávezető utakkal együtt 54 milliárd forintba kerülő hídon jelenleg nagyon gyér a gépjárműforgalom. A számvevőszék által készített jelentés megalapozatlan költségkalkulációkról, be nem tartott határidőkről és több esetben a kivitelezőkre vonatkozó versenyhelyzet mellőzéséről is említést tesz.
Nem ez az első bírálat, amelyik a 2002 óta hatalmon lévő balliberális kormányok erőltetett menetben végrehajtott útépítési programját illette. Az Állami Számvevőszék sorozatos figyelmeztetései mellett a Gazdasági Versenyhivatalnak is több esetben közbe kellett lépnie, olykor súlyos milliárdokat kitevő bírsággal sújtva a kartellekbe tömörülő kivitelezőcégeket. A szavazatszerzési okokból siettetett építkezések jócskán felhajtották az árakat. A kivitelezőcégek kényelmes tárgyalási pozícióba kerültek, hiszen pontosan tudták, a szocialista vezetésű kormánynak létfontosságú, hogy a lehető legtöbb szalag átvágásával, illetve hordó átgurigatásával demonstrálja, milyen grandiózus erőfeszítéseket tesz az Európai Unióhoz történő felzárkóztatásért. Az átadott autópálya-szakaszok és a hozzájuk kapcsolódó egyéb látványos beruházások, például hidak a kormányzati sikerpropaganda egyik legfontosabb pillérévé léptek elő. A ráfordított költségvetési összegek útja azonban átláthatatlanná vált. A mai napig nem jött létre olyan apparátus, amelyik az ország egészére kiterjedően koordinálta volna a közlekedésfejlesztési beruházásokat.
További súlyos következményekkel járó mulasztásnak tekinthető, hogy közútfejlesztés lázas igyekezete mellett az állam vészesen elhanyagolta a még mindig Kádár-kori elvek alapján működtetett Magyar Államvasutakat. Az évente több száz milliárd forintnyi közpénzt elnyelő monstrum mára a magyar gazdaság legbetegebb embere lett. A költségvetési támogatások látható eredmények nélkül tűnnek el a süllyesztőben. Beruházásokra pedig szinte egyáltalán nem jut pénz. Ezek hiányában viszont a meglévő letaglózó állapotok konzerválódtak, tovább bosszantva a fogyatkozó számú utast. A fentiek ellenére a menedzsment tagjai mégis több millió forintos jövedelemhez és prémiumokhoz juthatnak havonta, természetesen gondosan eltitkolva a pontos összegeket.
Aki megfelelő képet akar kapni a pazarló módon végrehajtott presztízsberuházásokról, annak nem csupán a kormány háza táján érdemes vizsgálódnia. Demszky Gábor főpolgármester már legalább annyi böszmeséget tett le az asztalra, mint Gyurcsány Ferenc. A várhatóan 517 milliárd forintba kerülő 4-es metró mellett szinte eltörpül a magányosan árválkodó dunaújvárosi híd vagy a Balaton szomszédságában pöffeszkedő kőröshegyi völgyhíd felépítésének költsége. A fővárosi önkormányzat által nemrég nyilvánosságra hozott hatékonysági tanulmány szerint a kivitelezés alatt álló metróépítkezés úgy nyeli el a százmilliárdokat, hogy eközben az utasok mindössze öt perc utazási időt fognak nyerni, ha végre elindulhatnak a szerelvények. Optimális esetben legfeljebb a környezetvédelem terén javítható a mérleg. Feltéve, hogy valóban 517 milliárd lesz a végösszeg. Sajnos, ahogyan egyre-másra csúsznak az építkezéshez kiszabott határidők, és sokasodnak az előre nem látható nehézségek, úgy fog duzzadni a végső számla is, amellyel kapcsolatban az a legaggasztóbb, hogy még mindig nem dőlt el, pontosan ki is fogja majd állni.
Szerencsésnek mondható, hogy legalább a kormányzati negyed kérdésében győzött a józan ész. Ám a meg sem kezdett munkáért járó jutalmak szétosztása viszont, hűen a Gyurcsány-korszak hagyományaihoz, nem maradhatott el. A Kormányzati Negyed Koordinációs Iroda vezetője úgy vehette fel 2007 karácsonyán nyolcmillió forintos jutalmát, hogy már ismert volt, miszerint le van fújva az egész beruházás. Nem maradtak ki a mannaosztásból a munkatársak sem, akik további 22,4 millió forintot könyvelhettek el bankszámláikon. A lapunk által a közelmúltban feltárt tény nem az összegek nagysága miatt ijesztő – bár a fent említett több tíz milliós öszszegből számtalan falusi postahivatal működését meg lehetne oldani –, hanem azért, mert vélhetően mindez csak a jéghegy csúcsa. A gondosan eltitkolt prémiumok és ki tudja, milyen jogcímen felvett jutalmak olyan csontváztömeget alkothatnak az állami szektor képzeletbeli szekrényében, amelyik hatalmas robajjal fog majd kidőlni, ha a következő választások után meg fog végre alakulni egy olyan kormány, amelyik hozzákezd a rendcsináláshoz, véget vetve a közpénzek ilyen formában történő elherdálásának.
Remélhetően ennek a kormánynak nem lesz tagja a Szabad Demokraták Szövetsége. A kétszázalékos népszerűségi mutatóval bíró párt exelnökei, Kuncze Gábor és Kóka János legalább olyan mértékben felelősek a drága és pazarló gigaberuházásokért, mint a Gyurcsány Ferenc körül tömörülő érdekcsoport. Miközben a Heti Válasz kimutatásai szerint a liberális párt holdudvara a koalíciós szakítás után is állami cégek vezető tisztségeinek százait tartja kezében, addig ugyanez az SZDSZ a mai napig az állami szerepvállalás leépítésének, a privatizációnak és a gazdasági versenynek a legfőbb szószólója. Hasonló paradox helyzetek jellemzik az MSZP gondolkodásmódját is. Az államháztartási válságba torkolló kormányzás mellett a szavak és a tettek között ilyen formában fennálló szakadék is hozzájárult ahhoz, hogy Magyarország évek óta az Európai Unió szégyenpadján ül. A polgároknak pedig nincs sok választási lehetőségük. Még hosszú évekig kell súlyos áldozatokat vállalniuk azért, hogy valamikor 2014 körül bevezessék az eurót, és sikerüljön befejezni azokat a megalomániás építkezéseket, amelyeket visszacsinálni sajnos már nem lehet.