Paulus Alajos tavalyi, Mezőhékről szóló kötete egy sokáig dobozban maradt filmtörténet könyves változata a kádári, majd a posztkádári falurombolásokról. Az „új” könyv a bányászokról vall egy Rákosi-korszakbeli sorsdráma tükrében. Ennek a regények is megvan a maga története. A Málló rögök közt szilárd sziklák – Viszontlátásra, Árnika című könyvből soha nem készült film. Már a címe is árulkodó, a börtönbe zárt Tollas Tibor verssora. A könyv – műfaját Paulus Lajos úgy határozta meg, hogy „regényes történet, kordokumentumok tükrében” – egy megvalósítatlan filmterv regénybeli lecsapódása.
– A könyv első változata mintegy megelőzte a filmrendezői ambícióimat – mondta Paulus Alajos. Amikor nagy nehezen világosítóként elhelyezkedhetett a Könyves Kálmán körúti filmstúdióban 1957-ben, elkezdte írni a regény irodalmi forgatókönyvnek szánt változatát. Gondolt egy merészet, ismeretlenül bekopogtatott a könyvével a fődramaturghoz, Nemeskürty Istvánhoz, aki legnagyobb meglepetésére napok alatt elolvasta, fantáziát látott a háttérbe szorított emberben, s kötött vele egy szerződést a téma konkrétabb és teljesebb kibontására. Sajnos a történet – az idén megjelent kötet első változata – viszont annyira keményre sikeredett, hogy Nemeskürty sem tudta volna átvinni a cenzúrán. Telt-múlt az idő, az 1925-ben született író-rendező tavaly kiadta a kádári falurombolásról szóló Mezőhék-történet regényváltozatát a Püski Kiadó jóvoltából, s ez felbátorította arra, hogy elővegye az asztalfiókból az ötvenes évekbeli bányásztörténetet, leporolta, és odaadta a kötetet Bedő Györgynek, a Kairosz Kiadó vezetőjének, aki közölte azt.
Paulus Alajos megtörtént eseményeken alapuló regényében egy kis hegyaljai telepről származó mérnök hivatalos megbízással tér vissza megalomániás ipari óriásszörnnyé duzzasztott szülőfalujába. Először megpróbál megfelelni, ám egyre inkább konfrontálódik a település handabandázó, tehetségtelen, nagy hatalmú párttitkárával. Gyermekkori élményei nyomán kutakodva egy nyitott szénbánya frontfejtésénél talál rá régi barátaira mint bányászokra s kamasz szerelmére, kit maga nevezett el egy kék szirmú virág nyomán Árnikának. Válaszúthoz ér. Az a kérdés, hogy a diktatúra gépezetének alkatrészembereivel, az elnyomókkal vagy a megalázottakkal-megszomorítottakkal kíván sorsközösségre lépni?
Paulus Alajos az ötvenes évek iszonyatát akarta felidézni, amikor nemcsak a szegények, a csekély erejűek és képességűek, hanem jó nevű költők, írók, tudósok, tanult emberek is megadták magukat a kor démonának, tudatosan lebárgyúsítva önmagukat. Látható, hogy tanult emberek nem csupán hazudnak, hanem orwelli módon el próbálják magukkal hitetni, hogy a hazugságaikat komolyan is veszik. Ennek szomorú példái a könyvbe szerkesztett korabeli, Szabad Népben megjelent költemények, amelyeket ma is ismert, jó nevűnek számító költők követtek el (a kötet 230. oldalán szerepelnek az idézetek.) A könyv utóéletéhez tartozik, hogy néhány példány kikerült belőle az Egyesült Államokba, egy próbafordítás révén részletek jelentek meg belőle angol nyelven is. Az Amerikába kiküldött könyvekhez Paulus Alajos megírt egy külön előszót, s ráragasztotta a belívekre, mert félelmetes tapasztalatai vannak arról, mennyire tájékozatlanok a mai amerikai magyarok is arról, hogyan éltünk mi a szovjet megszállás éveiben.
A másik érdekesség, hogy Paulus Alajos találkozott Sipos Lajossal, az ELTE és a Pázmány Péter tudományegyetem újkori magyar tanszékének tanárával. Olyannyira tetszett neki a könyv, hogy kiosztott a diákjai között tíz példányt, és tartott egy ankétot is arról, mit üzen a könyv a mai fiataloknak. Szerinte a könyv egyrészt arról is szól, hogyan sikerült megtörni, kollaboránssá tenni kiemelkedő képességű embereket – ugyanakkor a könyv üzenet az egyszerű emberek szolidaritásról, a tiszta szerelemről.
origo.hu
Orbán Viktor: Ez a legsötétebb óra, amiben vagyunk
