Püspök a kapuban

Útban a szegedi püspöki székház felé Kosztolányi Dezső A labda című tárcája jutott eszembe, amely arról szól, hogy egy hétéves kisfiú, akit nem vettek be a játékba, bemegy az Erzsébet híd lábánál az istenházába, hogy a begurult labdát kihozza. Merthogy a többiek, a nyolctól tizenkét évesek félnek ezt megcselekedni. A hétéves jutalma ezek után az, hogy ő is rúghatja a labdát, hátvédként, hálából a gimnazisták között.
Kiss-Rigó László szeged–csanádi püspök számára is gyerekkori szerelem volt a labda. Családja életében meghatározó játéknak számított a futball. Szülei Fradi-drukkerek voltak, még az Üllői úti fatribünre jártak, s aki ilyen közegben nőtt fel, azt egész életére magához láncolja a labda. Hát még, ha tehetsége is van a játékhoz, ezért aztán a Pénzügyőr serdülő-, majd ifjúsági csapatának a játékosa lesz – a szemináriumi évekig, amelyek a papi hivatásra készítik fel.
Rosszul írom: nem játékosa lett a csapatnak, hanem a kapusa. A kapussors ugyanis – régóta tudjuk – más, mint az előtte játszó futballistáké. De nem volt mit tenni, óvodáskorától kezdve azt akarta, hogy rugdossanak neki. A kapusposzt tetszett a legjobban az ifjúnak, oda kívánkozott ab initio. Példaképei gyorsan akadtak. Mindenekelőtt Grosics Gyula, az Aranycsapat kapusa, kedvelte a lengyel Mazurkiewiczet is, meg aki nem sokkal volt nála fiatalabb, az újpesti Tóth Zolit. Sajnálta, hogy Tóth elvándorolt, és nem lett belőle igazi, nagy kapus.
– Grosics miért? – kérdezem a püspöki székház megszépült falai között.
– Sok szempont miatt – feleli éltető mosollyal, amely, ha a futball a téma, sohasem hervad le az arcáról. – Tetszett a mozgása, a stílusa, a viselkedése, a megnyilvánulásai, intelligenciája, emberi értékei, mindez együtt.
Kiss-Rigó László püspök úr egy szerdai napon a ferencvárosi pálya zöld gyepén kapura tört. Ezúttal nem állt a kapuban. Edzésre hívta több paptársa, barátja, a Fradi „öregjei”. A hét napjai közül a szerda az övék. A katolikus futballválogatott ezen a napon itt tréningezik. Katolikus futballválogatott? – kérdezheti a nyájas olvasó. Hát ilyen csapat is van? A múlt Lipp László atya nevéhez fűződik. Ő hozta össze katolikus papokból a Napsugár SC-t, amely ma már csak nevében létezik. Maradt egy szűk mag, s ők éltetik tovább a válogatottat.
– Meggyőződésem, hogy minden papnak és kereszténynek, a körülményeknek megfelelően, kötelessége sportolni, ezáltal az egészségére vigyázni – hangzik a szentencia. – Ez az egyik. Részben ezt egészíti ki, hogy szerdánként összejövünk. Másrészt a játék öröm is, a társaság közösségi élmény. És olykor ünneppé emelkedik.
Kiskapus játék, nagykapus játék, egyre megy. A lényeg, hogy játszanak. Sepsiszentgyörgyi öregfiúk–Fradi-öregfiúk 0:4. Kiss-Rigó László püspök úrnak, a zöld-fehér csapat kapusának azon a délutánon nem lehetett gólt rúgni. A nézőtéren egy hang összegzett: „Ez a kapus kellene nekünk!” Pedig már 53 éves. A kapusok később öregszenek?
– Büszke nem vagyok, de jó érzéssel gondolok egy-két védésemre – mondja angyali mosollyal ezt is, mint aki tisztában van azzal, hogy a szerencse először rámosolyog az emberre, de aztán elaltatja és elárulja a labdatéren is.
Üllői úti aluljáró a Fradi-pálya mellett. Kiss-Rigó László püspök úr és paptársai a szerdai edzés után sörrel enyhítik a szomjukat. Izzadó homlokok, eszmecsere, a labdarúgó-Eb legszebb perceit felidéző terefere. Doluba Róbert lengyel plébános és szerzetes Polska feliratú piros trikóban játszotta végig az edzőmeccset. Tíz éve szolgál Galgahévízen.
– Jól érzi magát Magyarországon? – kérdezem.
Magyarul kérdez vissza:
– Nem látszik?
– Ő az egyik leglelkesebb játékosunk – jegyzi meg a püspök. – Közénk tartoznak olyanok is, akik most Rómában tanulnak. Van egy román bokszbajnokunk, az egri egyházmegye papja, és görög katolikus papok is alkotják a csapatot. Az edzéseken mindenki beszállhat, a meccseken az játszik, aki még tud futni.
– Dennis Law sokszoros skót válogatott futballista egyszer azt állította: „A káromkodás a futball szakmai, ipari nyelve. Nincs benne semmi egyéb.” Ön hogyan vélekedik erről?
Nem lepi meg a kérdés.
– Egy csomó első osztályú futballistát ismerek. Van, aki használja ezt a nyelvet, van, aki nem. Nem kötelező a trágár beszéd. Sokszor elnézést kérnek tőlem a futballpályán vagy másutt, ha kicsúszik a szájukon a trágár kifejezés. Erre szoktam azt mondani: csak nyugodtan, mintha otthon lenne – hangos nevetéssel kíséri a megjegyzését, majd így folytatja: – Engem nem zavar, ha valaki úgy érzi, csak így tudja kifejezni az érzéseit. Elnézem neki. Miattam ne viselkedjen másként. Sem alárendeltként, sem kollégaként. Ami engem illet: arra neveltem magam, hogy ezt az „ipari nyelvet” ne használjam. Ezzel együtt ízes kifejezéseket szoktunk mondani… Trágár szavakat nem!
A szegedi püspöki székházat 1930 óta most renoválják először. Az egyszerűség és a pompa vesz körül a nyári melegben. A beszéd fonala mégsem az épület, hanem egy leendő létesítmény. Nagy álmuk valósul ugyanis meg: Grosics Gyula Futballakadémiát építenek Gyulán. Az alapkőletétel már tavaly megvolt, nemrégiben pedig megállapodást írtak alá a gyulai önkormányzattal, amelynek értelmében tulajdonjogot szereztek a szóban forgó területre.
– Két évvel ezelőtt merült fel az ötlet, amióta Szegeden szolgálok – kapom a magyarázatot. – A példa a felcsúti akadémia. Meggyőződésem, hogy érdemes és lehetséges jó lelkülettel az egyháznak is tehetséges gyerekekkel foglalkoznia, hiszen az egyház is nevel és oktat.
Terveik szerint három nagy- és három kispálya, illetve egy fedett pálya épül majd Gyulán, valamint egy kollégium és az ehhez szükséges kiszolgálóhelyiségek, köztük egy kápolna. Iskolára nincs szükség, mert két nagy egyházi iskola már van Gyulán a tervezett akadémia mellett. Egy több mint ezerötszáz diáknak szakképesítést adó középiskola és egy nyolcszáz diákot számláló általános iskola és gimnázium. Tizennégy éves kortól 4-5 éven keresztül ingyenes és bentlakásos lesz a kollégium, és egy-egy évfolyamon majd 18 gyerek tanul. Természetesen az alsóbb korosztályokra is figyelnek.
– Ha a kollégium felépül, az iskola megy majd a gyerekekhez, és nem fordítva – magyarázza vendéglátóm. – S ha már Grosics Gyuláról kapja a nevét, aki reményeink szerint erkölcsileg támogatja majd a képzést, akkor az sem véletlen, hogy kapusok nevelésére akarunk összpontosítani.
Sokan szeretnének segíteni. Edzők, szakemberek, egykori játékosok. Többek között Árok Ferenc a Délvidékről, Both József, Haáz Sándor, Baranya István, Bozóky Imre, Máté János, hogy csak néhányukat említsem. És reményeik szerint nem hiányzik majd Varga Zoltán sem. A kiválasztáskor nemcsak a magyar gyerekekre gondolnak, hanem a határon túlról is szívesen látnak diákokat. Jeney Imre romániai területen keres tehetséges fiatalokat. Jelentkezők már most vannak az ország különböző részeiből.
– Aki nem tud magyarul, az majd megtanul – mondja magától értetődően Kiss-Rigó László püspök.
Az építkezés ezen a nyáron megkezdődik, és a jövő év szeptemberében indul a képzés. Minden gondolat eleje és vége most a labda, ez a csodaszer, amelynek varázsa cseppet sem csökkent az évek alatt. A háttérben pedig ott egy püspök, aki futballistának készült, aztán 1981-ben, a pappá szentelés évében a lelkek pásztora lett. 2006 januárja óta pedig – az esztergomi évek után – püspök. Grosiccsal ellentétben, akit papnak szánt az édesanyja, a reverenda helyett azonban a kapuba került.
Így fejeződik be Kosztolányi tárcája: „Hiszen az, aki abban a nagy házban lakik, a legigazibb Bíró, a legnyájasabb Úr, azt kérte egykor, hogy engedjék hozzá a kisdedeket. Bizonyos, hogy Ő nem haragudott rájuk. És az is bizonyos, hogy labdájukra sem haragudott.”