Raporton a miniszterelnöknél

Független és átfogó jelentés készítésére kérte fel az Eötvös Károly Intézet szakértőit a Demos Magyarország Alapítvány és a Progresszív Politikai Elemző és Tanácsadó Intézet. A miniszterelnök agresszív és elfogult szellemi támogatójának tekinthető két elemző szervezet arra vár választ az ugyancsak balliberális közpolitikai kutatóintézettől, milyen lépésekre van szükség a jogalkotás, a rendészet, az ügyészi és a bírói gyakorlat területén, hogy az úgynevezett melegméltóság napi atrocitások ne ismétlődhessenek meg.
A napokban megjelent hír arról nem szól, hogy az adott kérdésre vajon miért nem az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium dolgozza ki a választ. Az összefüggésre maga Gyurcsány Ferenc kíváncsi, az alapítvány és az intézet kétségkívül az ő igényeit próbálja kiszolgálni. Először ugyanis Gyurcsány Ferenc, majd a kormányszóvivő, végül az igazságügyi tárca vezetője vetette fel, hogy a rendőrségnek, az ügyészségnek és a bíróságnak jó lenne szorosabban együttműködnie. Konzultációkat kellene folytatniuk, hogy a tojásos és más hasonló ügyek megítélése egységes legyen. Sor kerülhetne a gyülekezési törvény, talán az alkotmány módosítására is. A kormányfő tőle szokatlan módon szinte dadogva, tétován beszélt arról, hogy hiányzik a jogalkalmazók megfelelő együttműködése. Ez akkor volt, amikor Gyurcsány a közjogi méltóságokkal folytatott megbeszélése után a Parlament lépcsőjén egyedül tájékoztatta a sajtó képviselőit. A lehengerlő, magabiztos fellépés hiányából, az egyszemélyi nyilatkozatból egyértelműen kiderült, hogy a köztársasági elnöknek, az Alkotmánybíróság és a Legfelsőbb Bíróság vezetőjének esze ágában sincs asszisztálni Gyurcsány Ferenc populista politikai produkciójához. A miniszterelnök nem sok dicsőséget söpörhetett be magának a megbeszéléssel.
Miért volt azonban egyáltalán szükség arra, hogy a hatalmi ágak vezetői találkozzanak Gyurcsány Ferenccel? Senkinek sem lehetett ugyanis kétsége afelől, hogy a miniszterelnök politikai haszonszerzésre próbálja felhasználni a melegeket. Ráadásul úgy, hogy a felvonulás eredetileg tudvalévően az SZDSZ politikai céljait szolgáló rendezvény volt. A szabad demokraták érvrendszeréből a 2006-os választások előtt kihullott ugyan a romák patronálása és általában az emberi jogok védelme, a drogliberalizáció és a melegek szempontjainak hangoztatása azonban megmaradt. Erre utal, hogy míg a rendőrség a korábbi években kategorikusan megtiltotta az iraki háborút elítélő béketüntetést, a homoszexuálisok minden évben uralhatták az Andrássy utat. Ők nem zavarták a közlekedést, ellentétben a béke elkötelezett híveivel, akiknek hosszú alkudozások után annak idején csak a szervizúton jutott hely. A BKV ugyanis kimutatta, hogy veszteség érné, ha a béketüntetés idején kevesebben szállhatnának fel, váltanának jegyet a környékbeli járművekre.
A főpolgármester most sem véletlenül állt a szervezők mögé. Nyilatkozata nyomott is a latban, a rendőrség végül, eredeti elképzelését megváltoztatva, hozzájárult a demonstrációhoz. Az csupán a véletlen műve lehet, hogy a fővárosi önkormányzat néhány nappal korábban szavazott meg a BRFK-nak 160 millió forint támogatást. Ennek kisebb része eszközvásárlásra szolgál, százmilliót viszont az adományozók szerint a rendőrök jutalmazására kell fordítani. Ezt el is vitte a mostani rendezvény.
A rendőrségtől senki sem sajnálja a pénzt, a testület nincs megfizetve. Ám ha akadna egyszer egy független intézmény, amely elvállalná a témakör átfogó kutatását, azt kérnénk tőle: vizsgálja meg, nem a korrupció, a tisztességtelen befolyásolás eszköze-e az, ha az önkormányzat vagy bárki más prémiumot ajánl fel a rendőrségnek. Az állami fenntartású rendfenntartókat ugyanis kizárólag az államnak kellene finanszíroznia a közpénzekből. Mivel ez hosszabb ideje nem történik meg, a javadalmazás nem arányos és nem kielégítő, a fegyveres testület arra kényszerül, hogy mellékes munkáért vagy anélkül kiegészítő juttatásokat, könyöradományokat fogadjon el.
Az anyagilag instabil, emiatt létszámhiányos szervezet politikai befolyásolása töretlenül folytatódik. Nem elég, hogy Demszky Gábor nyilatkozata nyomán a BRFK megváltoztatta döntését, és hozzájárult a tüntetéshez. A rendezvényen tüntetőleg megjelent az SZDSZ másik prominense, Horn Gábor. Fodor Gábor elnök pedig az esemény után nyilatkozott arról: nem helyesli, ha a gyülekezési jogukkal élő állampolgárok rendezvényét randalírozó elemek megzavarják. Nem azt sérelmezzük most, hogy Fodor 2006 őszén ezt a mondatot nem mondta el, s még csak azt sem rójuk fel neki, hogy nem intette le elődjét, Kuncze Gábort a Révész Máriuszra tett önelégült, cinikus megjegyzéséért. Azt regisztráljuk csupán, hogy a történtek egyértelművé teszik: az SZDSZ a saját politikai fennhatósága alá tartozó eseménynek tekintette ezt a tüntetést. Gyurcsány Ferenc azonban fittyet hányt arra, hogy volt koalíciós partnere, jelenlegi külső támogatója mit képzel a homoszexuálisok felvonulásáról. Megpróbálta elhalászni, kisajátítani az esetet. A nemzetbiztonsági szolgálatok adataiból és a BRFK hezitálásából tudta, a rendezvény nem fog simán lezajlani. Lecsapott tehát rá: az eseményből ő maga próbált politikai tőkét kovácsolni. Nemcsak az SZDSZ népszerűsége hanyatlott ugyanis, hanem az MSZP-é is.
A miniszterelnök tehát megpróbálta minél jobban feltupírozni az ügyet. Nem azt mondta, hogy a rendőrség a pénzhiány, a megbízható szakmai irányítás hiánya és a folyamatos politikai ráhatás következtében elbizonytalanodott. A kormány hibáját, saját felelősségét azzal hárította el, hogy kijelentette: nincs összhang a rendőrség, az ügyészség és a bíróság jogértelmezése között. Elővette a szocialisták régi bevált érvelését is arról, hogy a törvény túlságosan tágan szabályozza a szabadságjogokat. Másfelől pedig a jogszabályok szerinte nem szabják meg pontosan, mit kell tenni. Az állam- és jogelméleti kérdésekben mélységesen alulképzett, tájékozatlan miniszterelnök a nagyjából hasonlóképpen felkészült kommunikátorok tanácsát követve szokatlan lépésre szánta el magát. Találkozóra hívta, pontosabban szólva raportra magához rendelte a közjogi méltóságokat. A házelnök, az államfő, az Alkotmánybíróság és a Legfelsőbb Bíróság vezetője – nyilván a téma iránti tiszteletből – elfogadta az invitálást. Ez meglepő volt akkor is, ha végül Gyurcsánnyal együtt nem álltak a kamerák elé. A hatalmi ágak szétválasztása, a törvényhozó, a végrehajtó és a bírói hatalom önállósága természetesen nem zárja ki az együttműködést. Mindenkinek megvan azonban a maga szerepe. A demokrácia, a jogállam végét jelentené, ha a rendőr, a bíró és az ügyész titokban rendszeresen elvonulna, és zárt ajtók mögött megvitatná, hogy mit kell tenni egy-egy adott problémakör megoldásáért. A pártbizottságokon hajdan megtehették ezt az igazságszolgáltatás és az állam különböző rendű és rangú vezetői, hiszen az eszmei irányítást az MSZMP végezte. Káderhatáskörében a párt választotta ki az érintett fórumok vezetőit is.
Függetlenül attól, hogy a közpolitikai intézet szempontjai nyomán milyen eredményre jutnak a Gyurcsányt támogató szervezetek, azt mondhatjuk, a kormánynak kormányoznia kellene. Legalább meg kellene próbálnia enyhíteni azt a hátrányt és nyomort, amelyet osztogatásával, pazarlásaival, felelőtlenségével okozott. Méltatlan, hogy a melegek, a romák és más elnyomorított, jogfosztott rétegek felhasználásával gyűlöletet kelt, és a rendőrség beiktatásával, a jogállam normáinak megsértésével megpróbálja elfedni, hogy politikája katasztrófához vezet. Távoznia kellene inkább, hiszen nyilvánvaló, hogy a kabinet nincs a helyén.