Jack Kerouacot lánya, Jane áttételesen idézi meg, apja spontán szerkesztésmódját imitálva írja meg saját történetét. Tóth Árpád, illetve Móricz Zsigmond leánya hagyományos értelemben emlékezik vissza az édesapa életére és életművére. Hernádi Kriszta Kanadában és Magyarországon élő festőművész a legnehezebb módszert választotta saját aparegényének megalkotására. Hármas prizmán át láttatja édesapját, Hernádi Gyulát. Nem próbál objektív lenni, minden során átsüt az apát rajongva, örök gyermekként szerető leány. Nézőpontját bonyolultabbá teszi, hogy a képzőművész mutatja meg az írót, aki történetesen az édesapja. A harmadik, a legnehezebb, igazi írói kihívás az volt, hogy Hernádi Gyula munkáiból vett szemelvények – egy elkezdett regény, az a bizonyos Hernádi-evangélium és mélyinterjúk – nyomán újjáteremti az írót, a költőt, a forgatókönyvírót, a drámaírót. Úgy, mintha Hernádi Gyula írta volna meg önmagát. Azt a bizonyos Hernádi-evangéliumot, melyet oly sokan félreértettek. Amit Hernádi utolsó elkészült nagyregénye, az 1994-ben megjelent Egri csillagok háborúja után kezdett volna el, ám a munkát akadályozta a súlyos betegség. Így is számos különös és szabályosan szabálytalan tanulmányt, esszénovellát írt – a legutolsót József Attiláról. S közben elkezdte lányának, Hernádi Krisztának interjúformában mesélni a tervezett Hernádi-evangéliumot, ami Gyula-evangélium címmel vált Kriszta regényének magnetikus erőközpontjává. E műnek nem az volt a célja, hogy újraírja a Bibliát, hanem hogy a földi lét tartamára adjon erkölcsi, etikai útmutatót a humanizmustól eltévelyedett embertársaknak. Magyarán: e világi apokrif evangéliumot alkotott, a leányával együtt. Ebből bontakozik ki, részben Hernádi Gyula-műrészletek, részben Hernádi-Kriszta gondolatok, -metaforák tükrében egy egészen új nézőpontból az az író, akit A péntek lépcsőin című regénye nyomán a magyar Camus-nek, a Kiáltás és kiáltás című szürrealista remeklése nyomán új kánonteremtőnek, merész, meghökkentő, abszurd ötletei miatt sokan – helytelenül – blöffkirálynak neveztek. Hernádi kiváló író, a magyar irodalom meghatározó személyisége, akiről a halála után, a leánya interaktív regényéből azok is megtudhatják, akik nem ismerték közelről, hogy jó ember volt, jó apa, jó férj, humanista alkotó, a világ sorsáért aggódó bölcs, akinek halálával úgy is szegényebb lett a világ, hogy a művei őrzik azt, ami egy íróból a világ számára a legfontosabb.
Hernádi nagy, formateremtő könyvei a már említettek mellett a Száraz barokk, a Sirokkó, Az erőd, a Drakula, a Frankenstein és a többi, rendhagyó álscifi-, álhorrorregény, létrehozta a formabontó irodalom még követhető mintáit. Kánont is alkotott, de túl is lépett, túl is került a maga teremtette kánonokon, mert visszariasztotta az az üresség, az űr borzalma, ami a posztmodernitást félreértő követők műveiből visszanézett rá. Ezt az elhatárolódást nem tudták neki megbocsátani az új kánonok hamis teremtői. Hernádi Kriszta ezt is világosan látja, ám mint leánya, átérezte édesapja fájdalmát amiatt is, hogy a magyar irodalom hamis sztárcsinálói kihagyták őt, az igazit a saját kánonjából. A szerető leány elégtételt adott neki a maga módján.
(Hernádi Kriszta: Kánonon túl – Aparegény. Alexandra Kiadó, 230 oldal, 2699 forint)
origo.hu
Baloldali hazugságok az áram áráról: itt a Patrióta leleplezése!
