Chips, kóla meg kalotaszegi

2008. 08. 19. 18:47
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Úgy tűnik, népművészi elitünk számára két évtized sem volt elegendő ahhoz, hogy talpraesett megoldást találjon a talányra: miképpen mutatható be a színpadi néptánc és népzene a televízióban – de akár magán a színpadon is –, hogy az valóban közüggyé váljon. Hogy másnap ne a szappanoperák drámai fordulatait elemezzék a női fodrászatok burái alatt, s ne valamelyik magyar sztár kutyájának szépészeti műtétje legyen a téma, hanem egy-egy kalotaszegi legényes, szatmári verbunk, gyimesi héjsza ízig-vérig korszerű feldolgozása. Visszacsempészni a népi kultúrát abba a társadalomba, felkínálni annak a nemzedéknek, amely úgy takargatja maga előtt is ezt a hagyományvilágot, mint valami folyton kiújuló fekélyt? Hat estén át odaszögezni a chipses tál és a literes kóla közé mindazokat, akik már az akciófilmek három-négy másodperces snittjein is elalszanak? Nos, a Magyar Televízió gondolt és markolt egy nagyot, s közszolgálatiságának teljes pátoszával megteremté az Örömtáncot – a kereskedelmi adók revüinek jó szándékú paródiáját.
Sztártáncpárbaj, „amely feleleveníti a hagyományokat, a népzene és néptánc értékteremtését, s azt, hogy a modern elemeket hogyan ötvözik”; „Hat napon át profi néptáncosok – a Magyar Állami Népi Együttes tagjai – segítségével az öt ismert személyiség: Mahó Andrea, Rúzsa Magdolna, Ullmann Mónika, Laklóth Aladár, Sasvári Sándor is megmutatják tánctudásukat” – a magyar nyelv sajátos modernizálásával ezt a tájékoztatót nyújtja a nagyszabású programról az MTV honlapja.
Az öt sztárnak és csapatának öt koreográfus dukál: Énekes István, Horváth Zsófia, Juhász Zsolt, Katona Gábor, Mihályi Gábor igyekezett szombattól csütörtökig főműsoridőben háromperces darabokba szuszakolni mindazt, amitől ez a szegény, sokak szerint múzeumba való magyar néptánc végre túllép korlátjain, feldolgozása belterjességén, és bartóki magaslatokban emelkedve kortárs művészeti anyaggá válhat.
Ha tömegeket nem is, bennünket mindenesetre a televízió elé szögezett a vágy, hogy végre tanúi lehessünk e közérdekű korszerűsítésnek. Ehelyett hat estén át csak találgattuk, hogy a modernizálás vajon megint csak rettenetes magyar szervilizmust jelent-e, a világzene minden zajos közhelyét felvonultató elektromos folklórral, kelta és balkáni dübörgéssel, és hogy attól lesz-e modern mindenestül egy színpadkép, ha a székely gatyát feszülős bőrnadrágra, a semleges hátteret pedig vibráló fraktálokra cserélik. Azt sem igen értettük, hogyan lehet összemérni a pontos és elegáns Ullmann Mónikát vagy a meggyőző mozgású Laklóth Aladárt a többnyire gitározásra, dobolásra, éneklésre szorítkozó Sasvári Sándorral, a néptánccal hadilábon álló Rúzsa Magdival vagy a mesterkélt Mahó Andreával, akinek arcjátéka többször idézett erotikus filmforgatást, mint táncszínpadot.
A zsűriben pedig az ízléses és a népi kultúrát mind megjelenésében, mind ítéleteiben következetesen képviselő Sebestyén Márta, illetve az engedékeny Bródy János mellett a kétszemüveges-sálas szólókoreográfiát bemutató, bicskanyitogatón nagyképű Kovács Gerzson Péter tett meg mindent azért, hogy hozza a fontoskodó tánckritikus szerepét. Sajnos, a rendező is túl „trendi” akart lenni, így a táncbemutatók képernyőn élvezhetetlenek voltak: a pár másodperces snittek, a lábak, hátak, arcok közeli képei, a koreográfia folyamatát követni képtelen filmezés eltakarta azt, aminek látszódnia kellett volna. Pedig – a sorozat minden gyermekbetegsége ellenére – azért lett volna mit nézni: például Katona Gábor munkáit, amelyek messze kimagaslottak a mezőnyből, és érzékenyen, önálló, kiforrott formanyelvvel találtak kapcsolódási pontokat hagyomány és modernitás között. Vagy az Állami Népi Együttes táncosainak valóban örömteli táncát, számtalan kiemelkedő képességű művésszel, akiknek nevét – Kovács Gerzson Péter egy-egy dicsérő megszólítását leszámítva – most sem tudhattuk meg.
Meglehet, a gyalázatos nézettségi adatokat produkáló Örömtánc csak az első tétova lépés a köztánc irányába: kicsit gyáva és nagyon kitalálatlan műsor, amelynek készítői talán attól tartanak, hogy a túl sok hagyományos elem elriasztja a tömegeket, ezért esetlenül kerülgetik a forró kását. Összességében azért jó volt látni, hogy vannak tehetséges és „bevállalós” koreográfusaink, néhány izgalmas zenei kísérletünk – de mindez még édeskevés az örömhöz.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.