Vannak emberek, akik hangszereken játszanak. Vannak azonban olyan emberek is, akik maguk is hangszerek. Így születtek. Éneküknek ezernyi színe, lüktetése van, a szívük táncritmusra ver.
A Veszprémi Szabadtéri Játékok zárónapján három ilyen férfi lépett fel az óvárosi színpadra, és a közönség alig engedte őket haza. Egyikük, Richard Bona már hetedszer muzsikált nálunk. A kameruni zenész hangját azóta nem felejti a világ, amióta megismerhette azt a Pet Metheny Group Speaking of now című albumán. Aztán önállóan is bemutatkozott. Hanghordozóin egyéni hangvételű, ihletet dalokat ad elő szívmelengető hangon. Basszusgitár-játéka pedig annak ellenére alázatos, és nem öncélú kísérője ezeknek a műveknek, hogy páratlan technikai tudással bír, és virtuozitását tizenkét húros hangszeren gyakorolja, ámulatba ejtve hallgatóságát. Ezen azonban nincs mit csodálkozni, ha tudjuk, hogy a legnagyobb dzsesszzenészek közé egy olyan kis kameruni faluból emelkedett, ahová valahogy eljutott Jaco Pastorius egyik lemeze. Ennek hatására a gyerekkórusban éneklő és saját gyártású hangszereken játszó tinédzsernek állandó társa lett a basszusgitár. Veszprémbe, a hét végére elkísérte két másik, egyedülálló művész is. A „latin vér” franciaországi képviselője, Gerald Toto, aki a pop, a dzsessz, a folk, a karibi „ízek” és a soul ötvözetéből teremtett új stílust hazájában, és az isteni torkú, kongói Lokua Kanza, aki nem véletlenül játszotta át az életét az afrikai világzene nagyjaival.
Az eredmény nem maradt el. A kiváló muzsikusok által teremtett boldog estéről talán elég annyit szólni, hogy amikor Bona a koncert utolsó aktusaként Etienne Stadwijk zongorista, Patrick Goraguer billentyűs-kongás és Ernesto Simpson kubai dobos velőtrázó karibi tánczenéjével kísérve felszólította a közönséget, hogy álljanak fel, a jelen- lévők azonnal tapsolni és táncolni kezdtek, hatalmas fiesztává alakítva a szemekből könnyet csalogató örömzenét.
origo.hu
Holnap jön az igazi tél!
