– Ez a világ botránya! Elképzelhetetlen számomra, hogy ezt bárhol meg lehetne csinálni, vagy ha megcsinálják, akkor ezt bárhol tűrnék – jelentette ki az ukrán adatszivárgási botrány kapcsán Az igazság órájában az Alapjogokért Központ és a Hír FM közös műsorában Gajdics Ottó a Médiaworks főszerkesztője. – Teljes hozzáférést kapott a Tisza Párt applikációját letöltő összes ember adataihoz egy olyan ember, aki egy olyan cégnél dolgozik, aki az ukrán hadsereget is kiszolgálja robottechnikával, szoftverfejlesztéssel. Innentől kezdve Magyar Péter a két lábon járó nemzetbiztonsági kockázat – hangsúlyozta Gajdics Ottó.
– A Tisza Párt a kiszemelt párt arra, hogy leváltsa az Orbán-kormányt. Kik szemelték ki erre? Két egységet nevezhetünk meg erre, az egyik Brüsszel, a másik pedig Ukrajna – fejtette ki a műsorban Fricz Tamás, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója. Ennek a két szereplőnek eszköz a Tisza Párt arra, hogy az Orbán-kormányt elsöpörjék az útból, mert az Orbán-kormány az, amely szembemegy Brüsszel nagyon sok törekvésével (főleg azzal, hogy kapcsolódjunk be a háborúba), az ukránoknak pedig azzal a céljával, hogy az Európai Uniót teljesen mértékben maguk mellé állítsák – jegyezte meg.
Az október 23-i békemenetre egy sorsdöntő választás előtt kerül sor – mondta el Fricz Tamás. Az idősebbek figyelmét felhívta arra: most nem olyan nagy távolságot tesznek meg a demonstrálók, számukra is teljesíthető lesz. Mindenkit nagyon várnak – emelte ki. –Vannak nagyon hűséges békemenetesek, akik már az elején ott voltak, és örömmel látták az elmúlt években, hogy már az ő gyermekeik, unokáik is ott vannak a menetben. Jön egy új generáció is, és rájuk nagyon-nagy szükség lesz – hangsúlyozta Fricz Tamás.
Én most voltam a digitális polgári körök első találkozóján, ahol többen odajöttek hozzám, és mondták, hogy Gajdics úr, együtt mentünk a legutóbbi békemeneten – mondta el a Médiaworks főszerkesztője. Ez az élmény, hogy mi nem csak sokan vagyunk, mert az csak egy tömeg. De mi együtt vagyunk, és ez már egy közösség. És ez a közösség mutatja majd meg az erejét. Mivel a tiszásokat az ellenünk érzett gyűlölet és indulat viszi ki az utcára, ez az élmény bennük soha nem fog létrejönni – jegyezte meg Gajdics Ottó.


















