Idén mindössze egyetlenegy bajnokit rendeztek a hagyományos Boxing Day keretén belül, és az Old Traffordon egy tűt sem lehetett leejteni a péntek késő esti mérkőzésen. Patrick Dorgu góljával a Manchester United 1-0-ra nyert hazai pályán a Newcastle ellen, és a dán válogatott védő február óta – amióta a Vörös Ördögökhöz igazolt – az első gólját szerezte a Premier League-ben. A manchesteri csapat két hónap, egy vereség és két döntetlen után nyert újra bajnokit az Old Traffordon, ráadásul úgy, hogy nélkülözték a minimum három hetet kihagyni kényszerülő vezérüket, a sérült Bruno Fernandest.

Fotó: DARREN STAPLES / AFP
Egyre markánsabb arcát mutatja a Manchester United, mely ezúttal remekül védekezett
Rúben Amorim munkája szépen, lassan elkezdett beérni az Old Traffordon, ráadásul a portugál mester ezúttal megmutatta a csapatával, hogy védekezni is nagyon tud. A Newcastle elleni mutatók egyértelműen igazolják, a hazaiak tényleg csak remek védekezésüknek köszönhetik, hogy győztek, és ezzel feljöttek – még ha ideiglenesen is – a bajnoki tabella ötödik helyére.
- mindössze 33,4 százalékban birtokolták a labdát
- mindössze 9 lövésük ment kapura (Newcastle 15 próbálkozásával szemben)
- 15 beadásuk volt az egész meccs alatt (a vendégek 43 próbálkozásával szemben)
A számok döbbenetes vendégfölényt mutatnak, és a BBC megírta, ilyen gyenge labdabirtoklási arányt hazai pályán legutóbb 2023 januárjában produkáltak a Manchester City elleni vereségük alkalmával, amikor mindössze 29,4 százalékban volt náluk a labda.

Rúben Amorim most az eredményességért feláldozta a szép játékot
Nem tagadta a Manchester United menedzsere, hogy ezúttal bizony feláldozták a siker érdekében a csapatjátékot. Rúben Amorim szerint az sem kizárt, hogy a jó szereplés érdekében ezt többször is megteszik majd. Azt sem titkolta, a 13 hónapos manchesteri időszakának egyik legkimerítőbb sikerét aratta a csapata.
– Jó érzés. Ha összehasonlítjuk a többi meccsel, ma sokkal jobban szenvedtünk, de bizonyos pillanatokban mindent kockára tettünk, és végül sikerrel jártunk. Minden beadásukat levédekeztük. Főleg a második félidő volt kőkemény, néha a teljes csapattal védekezésre kényszerültünk. Annyi olyan meccsünk volt már az elmúlt időszakban, amikor sokkal jobban irányítottuk a játékot, és szinte lefociztuk az ellenfelet, hogy ennyi járt nekünk. Együtt szenvedtünk, de megérte. Ha mindig ilyen szellemben játszunk, akkor rengeteg meccset fogunk nyerni – fogalmazott Rúben Amorim.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!