Kurultáj: élet a jurtatáborban

Több száz nyílvessző suhan az égen, szablyájukat megmarkolva nomád lovasok törnek előre, a gyalogság velőtrázó csatakiáltással rohamoz, sámánok dobja dicsőíti a föld és az ég isteneit – mintha a Feszty-körképbe csöppentünk volna a kiskunsági Bösztörpusztán. Ám a hét végi magyar–madjar találkozó azt mutatta, jóval többről van szó, mint történelmi freskóról.

Szombat kora reggel még úgy tűnt, sem a magyarok, sem a madjarok istene nem fogadta kegyeibe az egy éve formálódó rendezvényt: péntekről szombatra virradóra a szervezők le sem hunyhatták a szemüket, mert az éjszakai vihar pusztításait kellett kijavítaniuk, az elszabadult jurtákat helyreállítaniuk. Ám délelőtt, a vigasztalan időjárás ellenére, már több kilométeres kocsisor kígyózott Kunszentmiklós felől, a kunsági puszta országútjai megteltek gyalogosan, kerékpárral, karddal-íjjal, lószállító utánfutóval közlekedő érdeklődőkkel, a kapukban kipirult barantás harcművészeti hagyományőrzők igyekeztek rendet tartani a parkolót kereső autósok között. Hivatalos adatok szerint nagyjából ötezer ember kíváncsiságát keltette fel a Kazahsztánból érkező madjar törzs küldöttségének és a magyarországi, illetve Kárpát-medencei harcosok ünnepélyes találkozója, a kurultáj – nem hivatalos adatok szerint ez a szám meghaladta a tízezret is a nap folyamán.
Tavaly júliusban az európai ember által soha be nem járt, észak-kazahsztáni Torgaj-mocsárvidéken, Szaga településen rendezték meg a helybéli madjarok több száz év óta először törzsi gyűlésüket, az első kurultájt, amelyre hazánkból is hívtak vendégeket. A jelenleg is folyó genetikai, levéltári, néprajzi kutatások szerint e törzs nem csupán nevében hajadzik a magyarokra, de hagyományvilága, mondái, genetikai állománya valamiféle közelséget, akár rokonságot is mutathat velünk. Akik tavaly a magyarokat fogadták, és akikről e sorok írója riportsorozatot készített a Magyar Nemzet Hétvégi Magazinjában (Törzsi gyűlésen a kazahsztáni madjaroknál – Rokon vagy barát a sztyeppi peremnép? – 2007. augusztus 11., 18., 25.), most ott ültek a bösztörpusztai szabadtéri „színpad” lelátóján. Kérdésünkre meghatottan válaszolták, hogy fantasztikus a szervezés, és hogy számukra rendkívüli jelentőségű a kapcsolatápolás a rokon magyarokkal.
Bíró András Zsolt antropológus és Vukics Ferenc, a barantamozgalom vezéralakja egyaránt hangsúlyozta, hogy a szervezés kezdetén mindenütt falakba, hitetlenkedésbe és közönybe ütköztek, végül azonban a második kurultájt övező érdeklődés igazolta az arra fordított energiákat. Bíró szerint ez a találkozó az összefogás erejét mutatja; és hogy a történelmünket nem kell újraírni, csupán elő kell venni, mert megvan. Az ujgurok küldöttjei – akik a nézőtér mögött tiltakozó jurtát is felállítottak, amelyben angol és német nyelvű szórólapokkal tájékoztattak a kínaiak elnyomó politikájáról – testvéri érzelmeiket hangsúlyozták, illetve hogy azonosságtudatuk fenntartásához napi küzdelmet kell folytatniuk.
A péntektől vasárnapig tartó, rendkívül látványos lovas és gyalogos harcbemutatók, a táncelőadások, a pusztában felállított, igényes népművészeti termékeket árusító kézművesek, a tekintélyes jurtatáborban nyüzsgő élet adtak hátteret a kurultáj szép pillanataihoz: többek között a magyarok asztalához ültetett közép-ázsiai és hazai vendégek áldásaihoz és pohárköszöntőihez, a honfoglalás korát idéző hagyományőrző szertartásokhoz, a testvériség újabb és újabb deklarálásához. A madjarok Bösztörpusztáról Somogyba mennek Kassai Lajos lovas íjász meghívására, majd Egerbe, Dunaszerdahelyre, Esztergomba látogatnak, végül augusztus 20-án, Budapesten részt vesznek az ünnepélyes tisztava-
táson.
A kiskunsági második kurultáj mindenesetre a kétkedőket is meggyőzhette arról, hogy e sokat és sokak által méltatlanul fricskázott, elképesztően sokszínű hagyományvilágnak manapság ismét növekszik a tábora, akik igényes tárgyi eszközökkel, nagy elszántsággal és még nagyobb pátosszal fejlesztik tudásukat.