Nincs igény a versmondásra

Nem rúgtak ki, csak nem sokkal azután, hogy kitüntettek életműdíjjal, egy szóval sem marasztaltak – summázza a Magyar Televízióból történt távozását minden idők egyik legszebben beszélő bemondója. Kovács P. József hat éve nyugdíjas, de még mindig ő a templomi hangversenyek egyik legnépszerűbb műsorvezetője. Arra is büszke, hogy vers- és prózamondóként a Katolikus Rádió egyik zenei műsorában a legendás hírű Sebestyén János előadásait illusztrálhatja. Az egykori televízióst a balatonlellei orgonafesztivál nyitóhangversenye után az üdülőváros katolikus templomának kertjében kértük beszélgetésre.

Hogy miért hagytam ott 2002-ben a televíziót, nos, egyszerű a válasz. Nem értettem egyet az új vezetés bemondókra vonatkozó koncepciójával. Nem rúgtak ki, csak néhány héttel azután, hogy kitüntettek életműdíjjal, egy szóval sem marasztaltak – kezdi az első kérdést meg sem várva Kovács P. József.
– Bemondóként kezdte, majd előadóművész lett. Korábban a televíziós elfoglaltsága mellett az egyik legnépszerűbb országjáró versmondó, irodalmi estek közreműködője volt. Sosem tétlenkedett, így feltehetőleg nyugdíjasként is nyughatatlan. Jól gondolom?
– Nem. Ugyanolyan nyugdíjas vagyok, mint a többi, munka nélkül maradt előadóművész. Időnként ugyan vállalok fellépést: elsősorban templomi orgonakoncertek műsorvezetésére kapok felkérést, de annak az időnek vége, amikor kultúrházakba, könyvtárakba, iskolákba hívnak irodalmi délutánra vagy irodalmi esti közreműködőnek. Gondolom, nem csak én tapasztalom: nincs már közönségigény a versmondásra, a szép költői szó pódiumi megszólaltatására. Ezért nem is ajánlkozom.
– Nemcsak én, de mások is úgy látták: együtt élt a zenével az orgonafesztivál első hangversenyén. Heine, Devecseri Gábor, Nagy László verseit adta elő a Bach-, Schumann-, Bellini- és Mozart-művek között. Úgy tűnik, nemcsak a költői üzenet, hanem a zene dekódolásában is jártas. Honnan ez a muzikalitás?
– Nem kis büszkeségemre a középiskolai irodalomtanárom Szabó Magda volt, a zenetanárom pedig, Isten nyugosztalja őt is, Lukin László. Amikor ma arról hallok, hogy diákok verik a tanárokat, arra gondolok, hogy egykor a tanárok „verték” a tanulókat, persze a szó egészen más értelmében. Lukin tanár úr az énekórákon bizony kokit adott a fejünkre, ha nem vagy rosszul teljesítettük a feladatot.
– Egy legendás hírű orgonista, zenetörténész, rádiós zenei szerkesztő partnereként rádióműsorban is hallhatjuk önt.
– A Katolikus Rádió Emlékek fölé hajolva című műsorában – amelyet az általam nagyon tisztelt Sebestyén János vezet, és akihez évtizedek óta kötődöm – irodalmi idézetekkel próbálom hitelesebbé tenni az adott kort.
– Mivel negyven évet töltött el a Magyar Televízióban, és az egyik legszebben beszélő, legjobb megjelenésű bemondóként vált népszerűvé, nem kerülhető meg a kérdés: nem hiányzik a televíziós munka?
– Nem. Olyan idegenként szemlélem a mai televíziózást, mintha soha életemben nem lett volna közöm hozzá. Persze, azért tudom, hogy mi történik az egyes csatornáknál. A fiam, Kovács Kristóf sikeres produceri munkáját élénk érdeklődéssel, nem kis büszkeséggel figyelem, és nem titok, időnként a háttérből segítem.
– Egyáltalán néz tévét?
– Sokat ülők a televíziókészülék előtt, és nézem-hallgatom a francia Mezzo televízió gyönyörű zenei műsorait. A közkedvelt ismeretterjesztő csatornákat is szeretem.
– A politikától is távol tartja magát?
– Inkább azt mondanám, csak a pálya széléről szemlélem. A második diszkriminációm ugyanis amiatt történt, hogy egy Szabadság téri rendezvényen kiálltam a sajtószabadság mellett.