A kormány programja

Csülök egyszer panaszkodott Tuskó Hopkinsnak, hogy csak tíz frankja van és még lakása sincs. Régi barátja megnyugtatta: „Elisszuk a tíz frankodat, azután majd csak lesz valahogy.” Rejtő Jenő regényében Csülök elérzékenyül: „Ilyen ember volt. Hűséges barát és ízig-vérig áldozatkész.” Mi azonban mégse legyünk ennyire jóindulatúak és naivak. Ne fogadjuk el azt a kormányprogramot, amely immár hosszú évek óta arról szól: adjuk oda nekik a stekszet, aztán majd csak elbokázza a kormánynak hívott mineknevezzem társaság. A helyzet ráadásul rosszabb, mint Az elátkozott part szereplőinél: mifelénk szó sincsen közös italozásról, maradék pénzünket egy az egyben be kell dobnunk a modernkori Tuskók passzióinak fedezésére. Egyben viszont tökéletes a párhuzam: éppúgy halványlila dunsztjuk sincsen holmi nagyképűsködő PR-hirdetések ellenére sem, mi a búbánatot akarnak, illetve tudnak kezdeni hátralévő kormányzati idejükkel. A szocialista védőháló(zat) által feltuningolt és fényesre suvickolt, nullához konvergáló elképzeléseikhez képest Tuskó Hopkins projektje a frankok elmulatásáról kifejezetten progresszívnak tekinthető. Elnézést is kell kérnünk azért, hogy Rejtő szeretetre méltó irodalmi alakjaihoz hasonlítottuk a kormányzat méltatlan figuráit. Amúgy nem csupán pár rongyos frankról van szó. Több millió forinttal támogatták a magyar háztartások a provokatívan Megegyezésre keresztelt, közpénzen fizetett magáncélú hirdetést. Provokatív a cím, hisz egy olyan terjengős, fárasztó, de brutális üzenetű írást neveznek így, amely pontosan a megegyezést zárja ki, hisz kapitulációra akarja kényszeríteni az egész társadalmat.
Az egész nem is ér meg ennyi sort és nyomdafestéket. Hogy mégis szóba hozzuk, annak az az oka: ahogy telnek-múlnak a napok, lassanként megtudjuk erről a közgazdászok által elvetett irományról, hogy ez most a kormány programja. Ha így haladnak a dolgok, megérjük még azt is a gyurcsányi PR-securitytől, hogy a harmatgyönge fogalmazvány az Aranybullát, sőt az angol középkor Magna Chartáját is homályba borítja. Ha már úrhatnám párhuzamokat keresünk megalomán politikusok részére, színvonalbeli megalkuvással Werbőczy Hármaskönyvéhez lehetne hasonlítani, amelyben a jobbágyság örökös röghözkötését is rögzítették. Akkor a második jobbágyság volt a menő, most a deresre húzó lelkületű vicc-szociáldemokrata nagyvezír a harmadik jobbágyság bevezetésével próbálkozik.
Eddig csak kötelező olvasmány volt, csakhamar kötelezően bebiflázandó memoriter lehet a Párton belül a Megegyezés. Figyelem! Ugyanaz a folyamat játszódik le, mint az őszödi beszéddel. Lassan kiderítették a káromkodós coming outról, hogy szenvedélyes igazságbeszéd. Előbb csak mentő körülményeket kellett keresni az utódpárti berkekben a világtörténelmi blamázsra, később már szentségtörő szélsőséges volt az, aki kritizálni merészelte a Nagy Mester ordenáré szavait. Ebből is egypárti szocialista kormányprogram lesz, akárki meglássa!
De már a világhírű részecskegyorsító sem segíthetne ezen a chartás gárdán. Még az óriási svájci fizikai csodagép sem tudná elérni, hogy a gazdasági növekedés ne kapcsoljon a szocik közbenjárására állandóan rükvercbe. A praktikusabban gondolkodók szerint egyetlen fajta felhasználása lenne üdvös eme bűvös találmánynak: bárcsak a részecskegyorsítóval a kormánypárti végjátékot lehetne olyannyira felpörgetni, hogy ne kelljen a kivéreztetett társadalomnak fölöslegesen további hónapokat, éveket elvesztegetnie az életéből.
De hoppá! Hogy stílszerűen egy hithű és beVágódott szoci szendvicsember szövegét vágjuk be: Álljunk meg egy szóra! A kormányfő a Megegyezés című program megszavaztatása végett hívatja össze a nagy szocialista nemzetgyűlést, akarjuk mondani, az MSZP kongresszusát. Ez viszont azt jelenti, hogy ez lesz az a fáklya a sötétben, amire a kormány munkáját – arra a kis időre – szabni szeretnék. Érthetőbben: ez lesz A kormányprogram. Hogy van már egy? Oda se neki – mondaná a gyurcsányi justismordoktól terrorizált polgár – hát lesz majd kettő. Csak hogy az érvényes magyar alkotmány jelen állása szerint nem lehet egyetlen kormányzatnak egyszerre kettő darab programja, még ha egy szociáldemokrata tőkés és önmaga által ünnepelt zseni is a feje. Akkor ez a kabinet nem törvényeken felülinek, hanem törvényen kívülinek minősül. Gy. Ferenc kötöttfoglalkozású népboldogtalanító tehát lecserélte a kormányprogramot és e helyett kell ízlelgetnünk, hogy a világtörténelemben egyedülálló módon egy fizetett újsághirdetés szabja meg az országvezetés cselekvési irányát. Végül is, még rosszabbul is járhattunk volna, ha egy mosószerreklámra kellene felesküdnie a kabinetnek. Sőt, egy haspuffadásgátló tablettához való étvágygerjesztő szöveg még kevésbé lenne lelkesítő. Van ilyen. Civilizálatlanabb óceániai törzsi kultúrákban pár évtizeddel ezelőtt még egy ébresztőóra vagy díszesebb, rézfogantyús napernyő is lehetett a tekintély és hatalom forrása. Melegebb éghajlaton tehát nem lenne talán még ma sem szégyenkeznivalójuk.
Visszatérve a hatályos magyar alkotmányra, kivételesen jó hírrel szolgálhatunk a Moszkva téri messiásnak. Ha a külön erre a célra összetrombitált MSZP-kongresszus rámondja az áment, minden akadály elgördül az elől, hogy a parlament is elfogadhassa. A kormánypárt boldogító igenje után az alaptörvény szerint a T. Háznak is kell szavaznia a vadonásúj kormányprogramról. Abban az örömben lehet így része Ferenc császárnak, hogy az Országgyűlés előtt is megméressék a történelem- és sorsformáló fizetett reklám. Hogy éppen ennek az elkerülése motiválja a még mindig hivatalban lévő miniszterelnököt? Ez sajnálatos, de attól még meg kell ejteni a kormányprogram tervezetének vitáját és a szavazást. Ha annyira jó, mitől rinyál Gyurcsány? Bátorság! Nem kell félni, nem fog fájni! Van ennek a parlamentáris procedúrának egy másik elnevezése is amúgy. Úgy is hívják: bizalmi szavazás. Márpedig ha hinni lehet – s már miért ne lehetne? – a kisebbségi vezérlő kormányfőnek, neki a legfontosabb a felé áradó bizalom. Ha ez nincsen, úgy veszi a kalapját, s ahogy illik, rögvest fölbattyog a Sándor-palotába, hogy ünnepélyesen beadja a lemondását a köztársasági elnöknek. Miért kellene megvárnia ezzel a sétával a költségvetés, illetve az adótörvények házbeli el nem fogadását? Ha pedig mégis megtörténik az a csoda, hogy a Megegyezés című, baráti-kollegiális kalákában készült újságpapírra, Népszabadság-mellékletre rábólint a parlamenti többség is, glóriát vonnának a feje köré pártjában. Valószínű-e ennek a csodának a megtörténte? Láthatóan nagyon gyúrják az SZDSZ-t a balvégről, hogy újra dugja a fejét az aranykalickába. Még a fenyegetés sem hiányzik a menüből. Meg a szegény jó, türelmes kormányfő önsajnáltatása, akinek jóságosan jutalomfalatokat osztó kezébe beleharapnak a hálátlan kutyák. Olyannyira nagy a szocialista–liberális értelmiség nyomása, hogy még az SZDSZ már kilépett egykori elnökét is rávették a rimánkodásra.
Csak hát ennek a kiglancolt képnek éppen az ellenkezője igaz. A szabadmadarak nehezen felejthetik el azt a kioktató, fölényesen sértegető tónust, ahogy Gyurcsány és Lendvai Ildikó mint a rossz tanulóktól követelték tőlük a programot és a javaslatokat már a tárgyalások előtt. Pedig csak kormányprogram létezhet, ellenzékprogramot nem ismer a parlamentarizmus. Az MSZP odáig ment, hogy nem is burkoltan leszélsőjobbosozta a liberálisokat, amikor azzal vagdalkozott: amit csinálnak, az a „Gyurcsány, takarodj!” válfaja. Túl nagy az arcuk az utódpártiaknak. Meglesz a böjtje.