Szembenézés a helyzettel – az MSZP helyett

Már régóta adós az MSZP az arra adandó válasszal, hogy vajon mit és hogyan tett Magyarországért 2002 óta? Mivel mostanában a párt nem az őszinte, bátor és nyílt számvetéseivel tűnik ki (Balatonőszödön sem ez történt, ott is az újra jelölt miniszterelnök és az akkori pártelnök cinkosukká tették az erre nagyon könnyen kapható frakciót, persze titokban), ezért megteszem helyette én a visszatekintést. 2006. őszi kilépésemig aktív tagja és helyi vezetője voltam az MSZP-nek, részt vettem több fontos döntést hozó kongreszszuson, legutoljára akkor, amikor Gyurcsányt jelöltük miniszterelnöknek. Van tehát némi felelősségem az elmúlt években történtekért. És ma már olyan nagy a baj, hogy muszáj a nagy nyilvánossághoz is szólnom. Az MSZP ugyanis elfogadhatatlan mértékben letért a belső és külső demokratikus működésnek, valamint a baloldali értékek képviseletének és a többségi választói akarat tiszteletének a pályájáról, ráadásul mindezt kormányon tette.
Medgyessy lett a miniszterelnök-jelölt 2001-ben. Irányításával, kedvező külgazdasági feltételeket és jó növekedési esélyeket valószínűsítve készült el a világos választási program (Jóléti rendszerváltást!). Azzal az utcán kampányolva nyert a párt a 2002. évi országgyűlési választáson, és az első száz nap ígéreteinek megvalósításával az önkormányzatin is. Medgyessy – és erre büszke lehetne az MSZP – megkezdte az ígéretek megvalósítását. 2002-es árakon 1400 milliárd forinttal növelte a jóléti rendszerváltás programja a 2006. évi kormányzati kiadásokat. Ténylegesen viszont 1800 milliárddal volt nagyobb a költségvetés forrása 2006-ban, tehát nem a választási program intézkedései miatt „szállt el” a költségvetési hiány 2005–2006-ban. Az már Gyurcsány „műve” volt. Medgyessy ugyanis 2004-re jelentősen konszolidálta az államháztartást. Talán azért kellett mennie. Mindenesetre a 2004-es EP választási vereség nyomán feltörő belső elégedetlenséget és az SZDSZ-szel kialakult konfliktust kihasználva ki tudja, hogy ténylegesen miért, de megpuccsolta saját kormányfőjét az MSZP pártvezetés. Ezzel a lépéssel megszegték a párton belüli működés és demokrácia szabályait, hiszen előtte nem kérdezték meg az ügyben dönteni jogosult kongresszust. A vereséget követő belső „lázadás” a pártban a fegyelmezett költségvetéseket (nem lesz választási költségvetés!) ígérő, bátran a Fidesznek (és később az országnak is, ma már tudjuk, hogy csak vakon) rontó Gyurcsányt emelte a kormányfői székbe, az elnökséget pedig elsöpörte. Az országos mellett a helyi pártvezetéseket is elzavarták a „lázadás” szítói és kihasználói azon az őszön.
Gyurcsány 2006-ra győzelmet ígért, ezért az MSZP – az új elnökkel és helyi vezetésekkel „megáldva” – mindent elnézett neki. Hagyták, hogy ne folytassa az államháztartás Medgyessy által megkezdett konszolidálását, hogy bátran, ám felelőtlenül (közel világcsúcs hiányig) túlköltekezve és félrevezetve a helyzetről, „megvegye” nekik a választókat. Nem készült világos és alapos választási program, mint korábban, ráadásul hagyták kitenni mindenütt a Hitlerére (Ein Volk – Ein Reich – Ein Führer) hajazó „Van egy ország – Van egy ember – Van egy program” feliratú, vezérkultuszú plakátokat. A győzelem összejött, de súlyos árat fizetett és fizet érte az ország. Előbb ugyanis elhitették vele, hogy van és lesz pénz a növekvő fogyasztásra, új kormányzati negyedre, völgyhídra, adócsökkentésre stb. Majd a kormányzati hatalom csalárd megszerzése és a balatonőszödi vallomás után kinevezték csődgondnoknak a csőd előidézőjét, és 180 fokos fordulattal ráförmedtek a népre, hogy túlfogyasztott, hogy nem jár neki adócsökkentés, ennyi kórház, ingyenegészségügy és -felsőoktatás, valamint elviselhető árú vasúti és egyéb közlekedés stb. És elvettek. Gyurcsány következetlen és hiteltelen – előbb felelősnek ígért, de túlköltekező, majd fejlesztőnek mondott, de romboló és megszorító – „gazdaságpolitikája”, valamint az EU-tól eltérő energiapolitikája miatt kevesebb jut belső felhasználásra: fogyasztásra és fejlesztésre, mert a hazai termelésnek az indokoltnál nagyobb részét kell a hiány finanszírozására felvett hitelek kamataira fordítani. A túl gyorsan és radikális mértékben végrehajtott államháztartás-konszolidálás miatt az ország fejlődése erősen lelassult, ezért nem tudta kihasználni a kedvező külgazdasági környezetet. Most, amikor a növekedést gyorsítaná a kormány, már gazdasági recesszió van fő felvevőpiacunkon, Nyugat-Európában, a jelzálogpiaci válság rombolása a világgazdaságban pedig még előttünk áll. Az MSZP vezetése és frakciója mindezt a kongresszus megkérdezése nélkül tűrte és hitelesítette, nagyot téve a belső demokráciára és az országra.
Amikor a kiszivárgott őszödi beszéd közfelháborodást váltott ki, és az azt követő tévéostrom és utcai zavargások során mértéket veszítve ártatlanok sokaságát megalázta a kormányzat, akkor a frakció ismét a kongresszus megkérdezése nélkül, a társadalom jelentős többségére fitytyet hányva bizalmat szavazott Gyurcsánynak a kormányfői székhez. Ez a belső és a külső demokrácia, továbbá a jó erkölcs megcsúfolása volt. Ő ezt „meghálálta” nyomban, hiszen rendőrsége ’56 emlékét meggyalázva brutálisan szétkergette az ellenzék megemlékezését, majd nem bízva a piacra a dolgot bezáratta: kórházak és országos gyógyintézetek egész sorát, a vidéket elnyomorítva a közösség sok-sok áldozatából épült iskolákat, vasútvonalakat; valamint fizetőssé tette az addig közpénzből finanszírozott egyik legfőbb állami szolgáltatást, az egészségügyet, továbbá a felsőoktatást, elzárva attól a szegényebbeket. Az MSZP kongresszusa mindezt utólag nemhogy számon kérte, de még pártelnökséggel is honorálta. Ezzel végleg és menthetetlenül cinkosokká váltak. Pedig Gyurcsány lépései szembementek az MSZP baloldali értékeivel, választási ígéreteivel, valamint az ország és a párt valódi érdekeivel, és a demokráciával is. De hatalomban akartak maradni, bármi áron, föl is adtak mindent, ami jó volt ebben a pártban korábban. Így viszont a többség számára nemkívánatossá váltak.
Az MSZP akkor is és még utána is a vezérré előlépett vezetője mellett állt, amikor a „háromigenes” népszavazáson súlyos vereségbe vezette őket – méghozzá cinikusan: kilencedike után tizedike lesz, és kész! Hát nem csak az lett, hiszen a társadalom igen nagy részéé után a parlament többségi támogatását is elveszítette a Gyurcsány-kormány, amikor – ismét a kongresszus döntése nélkül! – megállította az addig egyedül üdvözítőnek mondott „reformokat”, amivel felrúgta a koalíciót. Azóta ő és az MSZP is görcsösen ragaszkodnak a bársonyszékekhez és a tűz közeli pozíciókhoz. Kizárólag önös érdekből, hiszen semmibe veszik a többség akaratát. Példát mutatnak abból, demokráciában hogyan nem szabad felelős politikusoknak viselkedniük. Megbuktak, mert felelőtlenül bántak az ország javaival, és visszaéltek a hatalommal. Gyurcsánynak a címében képmutató – „Megegyezés” (kivel is?) – és a tartalmában újabb, most éppen antiliberális fordulatot bejelentő, megalapozatlan és hiteltelen programját más-más okból ugyan, de egyetlen másik párt sem támogatja. De még az MSZP kongresszusa sem fogadta el. Amely szerint a kérlelhetetlen neoliberális reformátorokból most újra osztogató szocialista ellenreformátorok lesznek. Csak nem azért, mert közelednek a választások, és hátha újra megvehetők lesznek a szavazatok? De hát ki hisz már nekik? Már csak a cigány „bátor” lovaként viselkedő lakájmédia és lakájértelmiség, amelynek tagjai abban a tévképzetükben élnek, az is demokrácia, ha kimondják, nincs az MSZP–SZDSZ-koalíciónak alternatívája, ezért minden eszköz megengedett, azokat a cél szentesíti. Céljuk pedig már régen nem az ország java, hanem csupán annyi: mindegy, mennyi kárt okoz Gyurcsány és pártja, csak Orbán ne jöjjön! Itt tartunk, illetve vesztegelünk most.
Mit kapott tehát Magyarország az MSZP-től az elmúlt hat évben? Két jó évet, és akkor azt a jó érzést, hogy a választási ígéreteket a kormányra kerülő párt betartja. Majd 2004-től katasztrofális négyet, azokban bemutatót abból, hogy hová vezet, ha egy párt a hatalomszerzés érdekében eltér a belső és külső demokrácia gyakorlásától, a felelős politizálástól, ígéretei és alapértékei megvalósításától és képviseletétől. Ha gátlástalan kalandorra bízza a vezetést. Ma a környező országokhoz képest rosszabb helyzetben vagyunk, mint voltunk 2002-ben. Lemaradtunk. És közben a közhangulat, valamint a normakövetés elviselhetetlenül rossz lett. Ezek nagyrészt az MSZP-kormányzás elszomorító „eredményei”. Tetszik vagy sem, az ország (többsége) érdekében mára két helyes és vállalható lépésük maradt: azonnali lemondás a kormányzati hatalomról az országgyűlés feloszlatásával, valamint Gyurcsánynak és társainak menesztése az MSZP-ből, de minimum mindenféle állami és pártvezetésből. Ez nemcsak a jobboldali választóknak, hanem a baloldaliaknak is valódi érdekük.

A szerző volt MSZP-tag, volt XVI. kerületi MSZP-elnök