A sokat tapasztalt Ausztria-járókra is sokkolóan hat az a látvány- és hangzuhatag, amely Weisbach bei Lofer falucska fölött, a természeti csodának beillő Seisenberg-szurdokban fogadja a látogatót. Mintha az Osztrák– Magyar Monarchia írásban és képben című zseniális birodalmi bedekker rajzai elevenednének meg, ahogy a maguk mértéktartó és puritán stílusában igyekeznek visszaadni mindazt, ami fényévekre áll mértéktartástól és egyszerűségtől. Ha Salzburg felől érkezvén átszeljük a néhány kilométer szélességű németországi „földnyelvet”, és a 311-es országútra térve belépünk a Saalach patak festői völgyébe, Weisbach falunál mindenképpen érdemes gyalogos kitérőt tennünk. Máskülönben olyan szurdoktúráról mondunk le, amely a Szlovák Paradicsomon vagy a szlovéniai Júliai Alpokon edzett kirándulók szemébe is könnyet csal.
Kanyargó deszkaösvények
Kisgyermekes családoknak pedig kötelező végigjárni ezt az egyszerre gyönyörködtető és talpraesetten ismeretterjesztő útvonalat.
A szurdok bejáratát öreg gatterház, a Weisbach patak vizével hajtott egykori fűrészüzem őrzi, ahol a XIX. században kiépített útvonalon lezúduló faanyagot méretre szabták derék pinzgaui mesteremberek. Innen akkurátusan megalkotott deszkaösvényen vezet utunk fölfelé, az alpesek legzordabb és legfenségesebb arculatát mutató, jégvájta sziklalabirintusban. A nagyjából egyórás kényelmes séta során egyre szűkül és mélyül a szurdok, a kőfalak lassan összenőnek a fejünk fölött, már a nap sem süt be – s helyenként csak oldalazva tudunk közlekedni a semmi fölött függő hidakon. A kagyló alakú mélyedésekben sisteregve, bömbölve tör előre a patak, amelyben bukdácsolva, a kiálló sziklákon halálmegvető bátorsággal átperdülve olykor canyoningozó fiatalok vitetik magukat. A lélegzetelállító túraút egyben kicsiknek szánt tanösvény is: a környező vadon és vizek élővilágának játékos bemutatása mellett gyökerekből formált erdei boszorkány- és bagolyszobrok segítenek abban, hogy a gyerekekkel együtt átéljük a hely sejtelmes szellemét. S akinek a Seisenbergklamm nem elégítette ki ingeréhségét – ha akad ilyen –, annak ajánljuk az innen néhány perces sétára lévő Lamprechtshöhle barlangrendszert, amely 51 kilométeres összhosszúságú járataival Európa egyik legnagyobb föld alatti hálózata; vagy a közelben található Vorderkaser-szurdokot, amely fenséges piknikezőhely is.
Kit érdekelnek a tájképfestők?
Pinzgau kimeríthetetlen természeti gazdagságáról, tájképeinek szelíd vadságáról, hegyi falvainak otthonosságáról és békéjéről regényeket írhatnánk, ám ehelyett ötcsillagos meghívásnak eleget téve vágunk neki egyik szép völgye fölfedezésének, folytatván utunkat a Saalach patak forrásvidéke felé. Saalfelden és Zell am See között nyílik az a kezdetben nem túl karakteres, a felső végében azonban az osztrák alpesi átlagot biztosító, azaz gyönyörű völgyecske, amelynek végpontján, a Hinterglemm nevezetű üdülőtelepen csodálhatjuk meg újra az ausztriai turisztikai gondolkodás hatékonyságát és gyakorlatiasságát.
Ahogy megannyi hegyvidéki pihenőfaluban, Hinterglemmben is ott kezdődik a tájkímélés kultúrája, hogy országutat, parkolóházat, mindenféle csúf objektumot mélyen a föld alá rejtenek, olyanynyira, hogy kezdetben elveszetten bolyongunk a kétezres csúcsok falai alatt meghúzódó elegáns településen. Mintha pincértalálkozóba csöppentünk volna: csíkos mellényes, fekete kötényes férfiak grasszálnak a kizárólag panziókból és fényűző szállodákból álló utcákon. Egyikük magyarul igazít útba: hamarosan kiderül, a pinzgaui szállodaipar jelentős mértékben ráutalt a kalandvágyó közép-európai, így a magyarországi fiatal munkaerőre is.
Meghívónk, az ötödik csillagjára aspiráló Alpine Palace Hotel első pillantásra megtestesíti mindazt a kellemetlen és zavaros hivalkodást, ami Ausztriában számos luxusszállodát jellemez. Gejl és diszharmonikus enteriőrje, a szobák harsány és meglepően kézre nem álló berendezése, a vacsora ízig-vérig osztrákos íztelensége megriaszthatja az ideérkezőt. Kell legalább egy nap és egy éjszaka, hogy beleéljük magunkat az osztrákok luxusszintű kikapcsolódásának világába. Félnapos gerinctúra kétezer méteren, szakadó esőben és istent kísértő ködben, lassú felengedés a wellnessrészlegben a pesti stresszből – és a csillogás, a meglepő dizájn egyre otthonosabb lesz, a hétfogásos vasárnapi gálavacsora pedig már magas fokú gasztronómiai élmény.
Nem ciki a tányérhordás
Mint a helybéli magyar alkalmazottaktól megtudjuk, a szállodatulajdonos Wolf család nagy tekintéllyel és befolyással bír a völgyben. Jelenleg három hoteljük (egy három-, egy négy- és egy ötcsillagos) lát el csúcsszezonban ötszáz embert, amelyre háromszáz (!) alkalmazott jut. Közülük hat fő magyar, de legalább a fele szlovák vendégmunkás. Nos, a helikopterpilóta Thomas Wolfot, az Alpine Palace tulajdonosát mindez nem akadályozza meg abban, hogy pántos bőr rövidnadrágjában, övén hatalmas kulcscsomót himbálva esténként végig ne járja az éttermi asztalokat, egyenként köszöntve vendégeit, és ha szükséges, az üres tányérokkal távozzon a konyha irányába. Van még mit tanulnunk.
origo.hu
Mutatjuk, hol kell előkészíteni a hólapátot, több centi hó is eshet
