Magyar titkok oroszországi levéltárakban

Hogy miért ez a nagy titkolózás? Csak találgatni lehet, annyi azonban bizonyos: éppen a magyar kommunisták moszkvai iratanyagaihoz lehet nehezen hozzáférni. Igaz, Gecse Géza arról számolt be, hogy a Gorbacsov Alapítványnál olyan nyugati viszonyokat talált, mintha nem is Oroszországban járna. Elolvashatta például azt a levelet, amelyben a nagyhatalmú kultúrideológus Aczél György fordult a Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottságához (SZKP KB) kéréseivel. Baráth Magdolna úgy fogalmazott: kitartó szívóssággal lehet csak hozzájutni a legtöbb anyaghoz. A titkosítás furcsaságai miatt nem lehet rendszerszerű logikát felfedezni az orosz levéltárak gyakorlatában. Néha bizonyos bizalmasnak gondolt iratokat kiadnak, mint az 1967-es külügyi jelentések, ám a jóval régebbi Kommunista Internacionálé már nem kutatható. Molotov néhai külügyminiszter és kormányfő személyi anyagai az egyik pártlevéltárban meglepetésre hozzáférhetők voltak, az anyagban lapozgatva azonban kiderült: a sorszámok megszakadnak és csak hússzal odébb folytatódnak. A kimaradt részek voltak ilyen sajátságosan titkosítva.
S hogy milyen mértékig szabad a két világháború között a Szovjetunióba emigrált magyar kommunisták anyagaiba belelapozni? Az MKP-dokumentu-
moknak csak sorszámuk van – a többi néma csend. Még azt sem közlik, miért titkosak. Nem hivatalosan egyes aktákba mégis sikerült belenéznie – többek közt Gerő Ernő anyagát látta. A Politikatörténeti Intézet kutatói fáradoznak a magyar vonatkozású irategyüttesek hazahozatalán. Nagy Imre mártír, későbbi miniszterelnök nem azonos azzal a Nagy Imrével, aki állítólag részt vett a cári család kivégzésében – cáfolta egy kérdésre az időről időre lábra kapó feltételezést a történésznő. Mint mondta, ez már csak azért is lehetetlen lett volna, mivel a későbbi magyar kormányfő akkor, 1918-ban bizonyíthatóan ezer kilométerekkel messzebb tartózkodott. S hogy miért terjedhet el ez a hamis feltételezés unos-untalan? Baráth Magdolna beszámolt róla: a nyolcvanas évek végén, amikor már konkrétan felmerült Nagy Imre újratemetésének terve, az SZKP KB-ben készült egy belső anyag. Ebben kompromittáló dezinformációk terítését határozták el az általuk vérbefojtott szabadságharc miniszterelnökének a lejáratására.
Minden ellenkező feltételezés ellenére nincs már érvényben semmiféle titkosság viszont Bethlen István, a Moszkvába deportált és ott elpusztított volt magyar miniszterelnök anyagaival kapcsolatban.
A történeti levéltár osztályvezetője a Szövetséges Ellenőrző Bizottság (SZEB) magyarországi orosz irányításának kapcsán úgy vélekedett: nem elsősorban a bosszúvágy motiválta a szovjet katonai vezetést az ország kifosztásában. Ekkor még nem a kis államok megosztottságára játszottak a térségben, s az államok nyomorba taszítása csak járulékos elem volt. Szemük előtt elsősorban a birodalmi gazdaság helyreállítása lebegett, s ehhez kellett a rengeteg munkaerő. Majszkij feljegyzéseiből – bár szokatlan módon tartalmazott békülékeny elemeket is – kitűnt, hogy a Szovjetuniónak nem érdeke egy erős Magyarország. Az erdélyi határvitában is az amúgy nálunk jóval nagyobb erőkkel a nácik oldalán harcoló román felet támogatták. A SZEB területi szovjet bizottságaiban voltak ugyan más hangok, ám Magyarország megbüntetésében nem volt pardon. Nem volt az sem kétséges, hogy saját magukat is az országot elfoglaló és megszálló hadseregként tartották számon. A SZEB valójában minden hatalmat gyakorolt. Jellemző, hogy a nyugati tiltakozás dacára magától értetődően hurcolták el Kovács Béla mentelmi joggal rendelkező országgyűlési képviselőt. Gecse Géza jellemzésképpen Jerofejev híres könyvét, A jó Sztálint említette, amelyben Molotov és Ilja Ehrenburg trágár tónusú beszélgetéséből plasztikussá válik, milyen hallatlan lenézéssel és cinizmussal viszonyultak a leigázott országok lakosságához, akikben csak munkaerő-alapanyagot láttak. Csupán ezért napolták el a vágyott tömeges vérbosszút.