Nem könnyű megszokni, hogy Ausztria egyik legmegdöbbentőbb és legzordabb fekvésű településén, a jégkori tó keskeny partjához tapadó Hallstattban reggeltől estig fütyörészve, énekelve téblábolnak a helybéliek. A kétezres sziklafalakkal még a naptól is szinte elzárt, hideg, nyirkos kisvárosban, ahol a középkori fogadók és a hegyoldal fölött függő lakóházak ablakán penészszag árad a sikátorokba, ezeknek a helybélieknek inkább leszegett fejjel, sótlan arccal illene közlekedniük – de kevés olyan vidám helyen jártunk Ausztriában, mint amilyen a Salzkammergut ékkövének tartott Hallstatt. Láttuk kísértetregénybe illő ködben, láttuk ősz végi verőfényben, miközben a környező csúcsokon friss hódarát kavart fel a szélvihar, láttuk kora hajnalban, amikor a halászok kifutottak karcsú, hosszú csónakjaikon, és láttuk késő este, amikor néhány kínai turistacsoporton kívül teremtett lélek nem járt az utcákon. És alig akartuk elhinni, hogy Ausztriában, nem pedig valami északi tengerparti kisvárosban járunk, amelynek lakóit a lehetetlen életkörülmények különös életkedvvel ajándékoztak meg.
Mindezek a groteszk ellentmondások talán éppen annak köszönhetők, hogy Hallstatt urbanisztikai érrendszerében az osztrákokénál több ezer évvel öregebb vér csörgedezik. Hogy erről megbizonyosodjunk, elegendő a központban található sportboltba bekukkantani: körültekintő precizitással és elszántsággal olyan ingyenes helytörténeti múzeumot rendeztek be az alagsorban, közvetlenül a síkesztyűk meg a hegymászóbotok alatt, amilyenre kevés példa akad nálunk. Persze könnyű nekik: az üzlet 1990-es bővítésekor a munkások először XVIII. századi kovácsműhely maradványaira bukkantak; s amikor a bevont régészek tovább ástak, középkori épület- és városfaltöredékek kerültek elő az alsóbb rétegekből, majd még mélyebbről egy római fürdő csücske, amely alatt történelem előtti kultúrrétegek lapultak meg. Ma az izgalmas tárgyi leletek angol, német felirattal ellátva megtekinthetők a Janu sportbolt alatt, akárcsak a kitűnően konzervált épületmaradékok.
Ha Hallstatt, akkor természetesen az ősi hallstatti kultúra és az azt életre hívó prehisztorikus eredetű sóbánya ötlik az ember eszébe. Hogy a legautentikusabb módon jussunk el Európa ködbe vesző korszakaihoz, érdemes oda-vissza átsétálni a városka egyetlen főutcáján, illetve a hegyoldali sétányokon, megtekinteni a katolikus templom melletti bizarr csontházat, amelyben az igencsak korlátozott férőhelyű temetőből időről időre exhumált halottak virágokkal, babérkoszorúval kifestett, névvel, évszámokkal ellátott maradványait őrzi egy idős hölgy, aki olykor elgondolkodva leemeli egy-egy Hans vagy Klaus koponyáját, gondosan leporolja, majd visszahelyezi a helyére. Minden hallstatti ebbe a gúlába kerül előbb-utóbb, ha kitöltötte átmeneti idejét az árnyékvilágban, majd a koporsójában.
Sétánkat folytassuk felfelé, abba a szűk völgybe, ahol a közép-európai kultúra egyik legősibb és legerőteljesebb központja létrejött sok ezer évvel ezelőtt. Több lélegzetelállító sétány vezet fölfelé, mindegyikről megszemlélhető a Hallstatt-tó panorámája, a várost kettészelő vízesés; ugyancsak kétnyelvű tájékoztató táblákkal tűzdelt tanösvények ismertetnek meg Hallstatt múltjával, a sóbányászat technikatörténetével, az alpesi fauna és flóra, illetve a magashegyi természet jellegzetességeivel, hogy mire fölérünk a sóbányához, két lábon járó lexikonná kutyagoljuk magunkat.
A fönti szűk és sötét völgyben, a történelem előtti időktől üzemelő sóbánya bejáratánál a XIX. század közepén bányamunkások és egy bányamester, bizonyos Johann Georg Ramsauer megtalálták az európai művelődéstörténet egyik legfontosabb leletegyüttesét, egy több ezer főt rejtő temetőt, amely a hallstatti kultúrának névadója lett. A sóbánya egyes részein igen szórakoztató és ismereteinket gazdagító kirándulást tehetünk, a vaskosabb pénztárcájú, edzettebb utazókat pedig minden pénteken délben négyórás kirándulásra invitálják a bánya legősibb aknáiban, amelyben kelták, rómaiak, germánok, meg ki tudja, milyen történelem előtti vájárok reménykedtek a jó szerencsében fáklyájuk pislákoló fényénél.
Akinek ennyi nem elég a történelmi túrákból, annak további lehetőségei nyílnak a földtörténet beláthatatlan mélységeibe – pontosabban magasságaiba – kapaszkodni. A részben magyar származású, Hallstattban és környékén megérdemelt kultusszal ünnepelt XIX. századi kutató és alpinista, Friedrich Simony nyomában járva megmászhatjuk akár a Dachstein csúcsait, de a platót elérve már egynapos túrával eljuthatunk a gleccserövezethez is, amelynél napos őszi időben aligha találni szebb és időtlenebb csodát. Talán csak maga Hallstatt mérhető ehhez.
Jó tudni. Többek szerint Hallstatt Ausztria Szentendréje, szezonban kiállhatatlanul nagy turistaforgalommal és az ennek megfelelő túlárazott szállásokkal, étkezési lehetőségekkel. Szezonon kívül azonban a város visszanyeri önazonosságát, és bár a szálláslehetőségek szűkösek, és továbbra is drágábbak az ausztriai átlagnál, azért nem lehetetlen vállalkozás itt néhány napot eltölteni. Mi a város északi peremén fekvő, tóra néző balkonú panziót (Haus Sarstein; www.pension-sarstein.at.tf) választottuk a turistairoda közvetítői díj nélküli segítségének köszönhetően, amely kicsi, de takaros apartmanját 55 euróért kínálta két személynek egy éjszakára. Enni a város legjobb pizzériájában próbálkoztunk, ahol azonban a ruccola szóra a tulajdonosnak csak elkerekedett a szeme, majd érdeklődött: Was ist das? Mindezt csillagászati áron. A legjobb megoldás Hallstattban az élelmiszerüzlet, kötelező reggeli császárzsömlével.
origo.hu
Itt vannak az adatok, ennyi hó esett az országban - térkép
